Arábiai Lawrence Trója (film) Peter O?Toole Trója
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világhírű, írországi születésű színész halálhírét vasárnap este jelentették be. O'Toole előző nap halt meg egy londoni kórházban, hosszú betegség után.

Peter O'Toole az 1962-ben forgatott Arábiai Lawrence címszereplőjeként tett szert világhírnévre, és bár nyolcszor jelölték Oscar-díjra - első ízben az Arábiai Lawrence-ben nyújtott alakításáért -, végül csak 70 éves korában, életművéért ítélték oda neki az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését. A színész haláláról értesülve Michael D. Higgins ír államfő azt mondta, hogy "Írország és a világ a film és színház egyik óriását veszítette el".

Peter O'Tolle 2003-ban Forrás: AFP

O'Toole Írországban született, de az angliai Leedsben nőtt fel szegényes körülmények között. Iskoláit 14 évesen hagyta félbe, ezután egy helyi lapnál volt küldönc, később kritikus. Karrierje 1962-ben ívelt fel, amikor őt választották ki a legendás angol hírszerzőről szóló Arábiai Lawrence című film főszerepére (igaz, csak azután, hogy a szerepet Marlon Brando és Albert Finney is visszautasította). Alakításáért Oscar-díjra jelölték (2006-ban egy szakmai magazin egyenesen minden idők legjobb színészi teljesítményeként méltatta), és egy csapásra a legnagyobb sztárok között találta magát.

A világítóan kék szemű O'Toole emlékezetes volt mint II. Henrik a Becketben (újabb Oscar-jelölés), mint Lord Jim és mint hamisítványszakértő magánügyvéd Audrey Hepburn partnereként a Hogyan kell egymillió dollárt lopni? című alkotásban, avagy Don Quijoteként a La Mancha lovagjában. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején újabb három alkalommal jelölték Oscar-díjra, a Viszlát, Mr. Chips és Az oroszlán télen című filmekben, (utóbbiban ismét II. Henrik király volt), valamint A felső tízezer című angol vígjátékban nyújtott alakításáért.

A színész magánéletét botrányok tarkították, házassága zátonyra futott, pályafutását, sőt életét is súlyosan veszélyeztette alkoholizmusa. Karrierjének mélypontját az 1977-ben készült, néhol pornográfiába hajló Caligula jelentette, ennek bemutatója után a közönség a Macbeth premierjén lefütyülte a színpadról. O'Toole mégis képes volt a visszatérésre: 1980-ban A kaszkadőr, majd két évvel később A legkedvesebb évem című filmben ismét, immár hetedszer jelölték az Oscar-díjra. A gáláról azonban mindig üres kézzel távozott, így amikor 2003-ban életmű-Oscarral jutalmazták, szarkasztikus levélben kérte: várjanak még tíz évig, ő pedig igyekszik egy "rendes" díjat kiérdemelni. A filmakadémia nem hajlott a halasztásra, így a színész végül mégis átvette a kitüntetést. A helyzet iróniája, hogy nem sokkal később, 2006-ban a Vénusz című filmért, amelyben egy idős színészt (többé-kevésbé önmagát) alakította, nyolcadszor is jelölték az Oscar-díjra, amelyet nyolcadszor sem kapott meg.

Kapott viszont négy alkalommal Golden Globe-díjat, de büszkélkedhet a brit filmes akadémia BAFTA-díjával, valamint televíziós szerepért járó Emmy-díjjal is, színpadi pályafutását 2000-ben Laurence Olivier-díjjal ismerték el. O'Toole röviddel 80. születésnapja előtt jelentette be visszavonulását a filmezéstől és a színpadtól, mondván, már nincs erre ereje. Akkori szavai szerint "száraz szemmel és mély hálával" búcsúzik szakmájától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.