ByeAlex leszólta Gájer Bálint dalát

Forrás: TV2, Facebook/ByeAlex -
Voice kritika zsűritag Eurovíziós Dalfesztivál Gájer Bálint ByeAlex énekesnő Dér Heni A Dal énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Facebookon folytatott szájkaratét az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar győztese az idei versenyzővel. ByeAlex A Dal 2014-es honlapján mind a harminc versenydalt véleményezte, a Voice döntőse pedig felszívta magát a rá vonatkozó passzuson. Dér Heni jobban járt.  

ByeAlex úgy gondolta, hogy még a verseny kezdete előtt leírja, hogyan vélekedik a dalokról. A Gájer Bálintról írt ominózus kritika a következő: "Nem ismertem Gájer Bálint nevét, amikor meghallgattuk a dalt. Ha azt mondják, Eurovízió, akkor a legtöbbeknek bizonyára ilyen dalok ugranak be, mint az általa prezentált Elmaradt pillanatok. Nem az én műfajom, így nehezen tudom megítélni az értékeit. A zsűri azonban bízik a dalban, így ott a helye a harmincban".

ByeAlex és Gájer Bálint Forrás: TV2, Facebook/ByeAlex

Ezt olvasván Gájer Bálint a Facebookon tette közzé pikírt véleményét: "Kicsit megnyugodtam, hogy nem a Kedvesem lett az eddigi legeredményesebb dalunk az Eurovízión" - írta. Alexnek egy barátja hívta fel a fenti bejegyzésre a figyelmet, amelyet ő is a közösségi oldalon a következőképpen reagált le: "Kedves Bálint ... Tényleg nem akartalak megbántani azzal, hogy a dalod véleményezésénél elmondtam, hogy nem ismertem a neved... vélhetően te sem ismerted az enyémet, pedig én már a te Voice szereplésed előtt is ByeAlex voltam, úgy, ahogy te is vélhetően zenélsz már jó régen... sosem bántódnék meg ilyenekért - hogy nem ismeri valaki a zenéimet; szerintem még sokan most is azt hiszik, hogy csak a Kedvesemet írtam, pedig nem az volt az első dalom eddig és az utolsó sem... Ezen a posztodon sem bántódtam meg... De azt javallom, hogy készülj lelkiekben, mert ha megnyered a versenyt, sokkal ártóbb kommeteket, meg írásokat, és véleményeket fogsz kapni vélhetően, mint éppen pont az, hogy valaki (ÉN) nem ismerte a munkásságodat (Ez előfordul, nem ismerhetünk minden zenészt)... Remélem, sikerül majd tisztáznunk ezt a butaságot a műsorban. A legjobbakat! Alex".

A posztok mindkét előadó Facebook-oldalán vihart kavartak, vannak, akik szerint Alexnek nincs joga kritizálni a nála zeneileg sokkal képzettebb Gájert, mások pedig egyetértenek A Dal 2014 zsűritagjával abban, hogy Bálint valóban nem igazán ismert előadó.

Fotó: TV2

Persze Alex nem csak Gájer Bálint, hanem a többi harminc induló versenydalát is véleményezte. Dér Heni például - úgy tűnik - megnyerte a versenyzőből lett ítész tetszését. "Heni az egyik legszexibb honi énekesnő - SZERINTEM. Annyiféle zenei műfajt szólaltatott már meg - elég profi szinten -, hogy nem tudni melyik az, amely igazán ő maga lenne legbelül. Ez a dal most kicsit swinges, kicsit pop, de nagyon szexi. A hölgy nézők bizonyára könnyen tudnak majd azonosulni ezzel a szabad, picit feminista nótával. Engem a dal ereje még nem - , Heni energiái viszont nagyon meggyőztek. Érdekel, hogy mit vált majd ki belőlem, ha hallom élőben is megszólalni" - olvasható az oldalon.

"Nagyon kedves a bók, ezért már megérte dolgozni. Mindig is feminista voltam, ez nem változott" - reagált a Borsnak Dér Heni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.