VV Krisztián ValóVilág6 VV Alexa VV Zsófi RTL II
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogy a Life.hu megírta, nem sokáig hallgathatjuk már VV Alexa infernális nyerítését, ugyanis az előbb Aurelióra nyomuló, majd Teóval smároló lány kapta a legkevesebb szimpátiaszavazatot, így szerdán távoznia kellett a Villából. Azonban ne örüljünk előre, ketten is jönnek helyette, nevezetesen Zsófi és Krisztián, aki még csak jelképesen sem agysebésznek tanulnak. 

Hiába riszálta minden reggel és este jól megtermett tangás hátsóját a rózsaszín kalapos, pónilómániás Alexa, csupán tíz napig élvezhette a Villa vendégszeretetét. Néhányan jól meg is siratták a társai közül és ő is könnyezve búcsúzott, de ahogy beköltözött, úgy költözött ki is, egy hatalmas ordítással. De sebaj, a hiányával keletkezett űrt minden bizonnyal kitölt majd - a VV korábbi Zsófikájától mereven elhatárolódó - Zsófi, a cuki és a "férgeskedést" ígérő Krisztián.

Zárójeles megjegyzés: Már olyan régen vártuk, hogy feleleveníthessük, most pedig meg is ragadjuk az alkalmat, hogy előkapjuk ZsófiKA örökbecsűjét, ami egyébként szellemiségében a VV6 dala is simán lehetne.


Hogy miként vélekednek az új beköltözők a már bent lévő játékosokról, azt a videóból megtudhatod:


Nos, nézzük először Zsófit - részletesebben ITT olvashatsz róla -, aki azt ígéri, nem fog szexelni a villában, és aki a legjobban - indoklás nélkül - Zimány Linda celebet utálja. A főiskolás(!) - nem mintha az jelente bármiféle garanciát az értelemre - lány, minő meglepő, hoszteszkedik, nyerni jött, szerinte ideje, hogy egy lány vigye haza a VV fődíját. Affektálása egyébként már most borzolja az idegeinket, mint ahogyan az is, hogy kutyáján kívül a rózsaszín körömlakkja hiányzik majd neki a legjobban a villában. Ezt mondta, komolyan. Ars poetikáját a szeretetről Kozsó is megirigyelhetné, az ideális férfi tulajdonságairól pedig listája van: vajon harcsás Józsi, esetleg a farkát minden este más lány orra előtt pörgető, máskor bőgőmasina Aurelio vagy a bugris Simon illik bele az elképzeléseibe? Kisfilmje alant:


Az "alapjáraton felszolgáló" Krisztián - adatlapját ITT böngészheted - egy kicsit sem lóg ki az eddigi Villa-fiúk sorából. "Nem vagyok az a visszahúzódó gyerek" - szögezte le, és hozzátette, tesz a kritikára, ám biztosan nem fog szotyizni a sarokban. Megnyugodtunk. Off: Krisztián a nyelvjáráskutatók álma lehetne, kakuminális t-hangjai nyelvészeti tanulmányaink legviccesebb pillanatait idézik, így megjelenése apropót szolgáltatott pár perc néma nosztalgiára elmúlt fiatalságunk felett. De mégsem ettől szökött könny a szemünkbe, hanem attól a félelmetes jövőképtől, ami most Krisztián számára megvalósulni látszik, ugyanis azt is megtudhattuk, minden vágya volt, hogy a ValóVilág szereplője legyen, ráadásul eddigi kis élete legjobb dolga, hogy bekerült. Szerinte, amíg ő bent lesz a Villában, lesz miért bekapcsolni a tévét egy "fáradt, melós nap után" - mi így is teszünk, hogy a szerda esti összefoglalóról is írhassunk nektek Kép- és hangminta:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.