David Letterman visszavonul

Forrás: NORTHFOTO/X17online.com/T/X17online.Com -
talkshow David Letterman CBS visszavonulás Late Show
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2015-től visszavonul a CBS amerikai televízió Late Show című éjszakai szórakoztatóműsorának vezetésététől a humorista.

A visszavonulást csütörtöki műsorának forgatásán jelentette be. Letterman jövőre lesz 67 éves, lejár a csatornával kötött kétéves szerződése, és nem akarja meghosszabbítani. Ő az amerikai televíziózás leghosszabb ideje képernyőn lévő éjszakai show-műsorvezetője. 32 éve hozta létre a Late Night című műsort az NBC-n, amely esténként a legendás Johnny Carson The Tonight Showja után ment adásba.

Forrás: NORTHFOTO/X17online.com/T/X17online.Com

Azt nem tudni, pontosan mikor akar leköszönni, csak annyit mondott, hogy körülbelül egy éven belül visszavonul. Szavai szerint elhatározásáról nem sokkal a műsor felvétele előtt, telefonon értesítette Leslie Moonvest, a CBS elnök-vezérigazgatóját.

David Letterman 1993 óta vezeti a Late Showt, amelynek eddig kevés híján 6 ezer epizódja volt. A találgatások szerint utódja a műsorát a CBS-en követő The Late Late Show házigazdája, Craig Ferguson lehet.

Februárban Letterman nagy riválisa, Jay Leno (másodszor is) távozott az NBC televízió The Tonight Show című műsorából, amelyet kisebb megszakítással 22 éven át vezetett. Helyét az a Jimmy Fallon vette át, aki korábban Letterman eredeti műsora, a Late Night házigazdája volt – számol be a távirati iroda.

Kórházba került Gabriel García Márquezhttp://www.life.hu/kult/20140404-gabriel-garcia-marquez-nobel-dijas-iro-korhazba-kerult.htmlEgy mexikóvárosi klinikán ápolják a Nobel-díjas kolumbiai írót - adta hírül az MTI.Kult--Páratlan kezdeményezés: autistabarát előadás a Centrál Színházbanhttp://www.life.hu/kult/20140402-autistabarat-eloadas-a-central-szinhazban.htmlEl tudod képzelni, hogy egy előadás rettegést váltson ki belőled? Hogy szórakozás helyett összezavarodj és kiborulj? Hétköznapi szavakkal így lehet leírni azokat a reakciókat, amiket egy autista ember esetleg átélhet, ha színházba megy. De ha jól felkészítik rá, akkor ugyanúgy élvezheti, mint te meg én.Kult--Gigantikus akvárium Kínábanhttp://www.life.hu/kult/20140402-megnyilt-a-vilag-legnagyobb-akvariuma-kinaban-a-chimelong-ocean-kingdom-vizi-parkban.htmlMegnyílt a világ legnagyobb akváriuma - a látvány lenyűgöző, halakból pedig nincs hiány.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.