Meghalt a Vígszínház Jászai Mari-díjas színésze

Forrás: Vígszínház Archívum -
halál pmsza Pándy Lajos Vígszínház Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pándy Lajost a Vígszínház saját halottjának tekinti.

92 éves korában elhunyt Pándy Lajos. A teátrum azt írta, Pándy igazi művészember volt, színházi szerepeinek sora végeláthatatlan, több tucat filmben és tévéjátékban szerepelt, de írt két könyvet és színdarabot is állított színpadra – írja az Origo.

Forrás: Vígszínház Archívum

Pándy Lajos 1922. március 31-én született, a ma Szlovákiában található Perbetén. 1948-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, majd a Belvárosi Színházban játszott. 1951-ben alapító tagja volt az újranyíló Vígszínháznak, akkori nevén a Néphadsereg Színházának, ahol fontos része lett a teátrum életének és gazdag repertoárjának. Ruttkai Évával, Feleki Kamillal és Csákányi Lászlóval játszott együtt. Csak a Vígszínházban mintegy 80 szerepe volt. Művészete elismeréseként 1967-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2013-ban a színházi világnap alkalmából megkapta a Gobbi Hilda-életműdíjat.

"Mindig nagyon korán bejött a színházba, és nagyon gondosan készült. Utoljára Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művében lépett színpadra, már nyolcvan felett. Pándy Lajos igazi szellemi ember volt, különleges gondolkodó, aki számtalan alakítása mellett rádióműsorokban szerepelt, s egy ország ismerte hangját a rádióból. Művészi alázat, lelkiismeretesség és pontosság jellemezte" – emlékezett rá Marton László, a Vígszínház főrendezője a teátrum közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.