Ismét Rhoda Scott & Varnus Xavér a Budapest Kongresszusi Központban

Forrás: Origo -
Jazz koncert gospel Varnus Xavér Budapesti Kongresszusi Központ Rhoda Scott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai keleti parti gospelzenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő" idén nyáron újra a magyar big band vendége lesz július 26-án.

A világhírű orgona-virtuóz,Varnus Xavér és énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestrával immár rendszeresnek mondható, hiszen tavaly két közös koncerttel is megörvendeztették a budapesti közönséget. Idén pedig újra randevút ad egymásnak Rhoda Scott és Varnus Xavér.

Forrás: Origo

Az est további vendégművésze Mahó Andrea, aki két amerikai standard szerzeményt énekel majd Rhoda Scott és a MAO kíséretében.

Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, minden idők leghíresebb Hammond-orgonistája tavaly ünnepelte 75. születésnapját. A művész apja metodista lelkész volt, anyját kiskorában elvesztette, ettől kezdve hat testvérével együtt apja nevelte. A család sokat költözött, Scott később ennek tulajdonította képességét, hogy könnyedén tudott alkalmazkodni a lekülönbözőbb kulturális közegekhez. Az afro-amerikai keresztény környezet, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt a fiatal lányra, aki kezdetben a gyülekezet kórusában énekelt. Hétéves volt, amikor a templomban új orgonát avattak fel, és Scott beleszeretett a hangszer varázslatos hangjába. Apja hosszas unszolására végre a misék után beülhetett a billentyűk mögé. Hamarosan minden szabadidejét az orgonánál töltötte, bárhol járt, hazaérkezve lábbelijét ledobva azonnal a hangszerhez futott. A cipő nélküli orgonálás szokását később is megtartotta, sőt ez vált védjegyévé. Rhoda Scott fiatal muzsikusként egy harlemi klubban lépett fel először, és gyorsan feltűnt azzal, ahogy a spirituálé hangzásvilágát a jazz szabadságával ötvözte a Hammond-orgonán. 1962-ben saját triót alapított, és diplomát szerzett a Manhattan School of Music zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a híres jazz-zenész Count Basie, és meghívta harlemi klubjába, ahol megfordult a jazz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Ez volt Scott számára a belépő a New York-i zene elitjébe.
Hoppá! Így néznek most ki a Twin Peaks szereplőihttp://www.life.hu/kult/20140723-a-90-es-evekben-vetitett-twin-peaks-sorozatanak-szereploit-mutatjuk-meg-neketek-hogyan-neznek-most.htmlRetróban utazunk! A héten az M1 újra képernyőre tűzte a '90-es évek kultsorozatát, a hátborzongató gyilkosságról szóló Twin Peakset. Mi pedig megmutatjuk nektek, hogyan néznek ki most az akkori szereplők.Kult--Tizenhat évesen lett világsztár - most te is élőben láthatod!http://www.life.hu/kult/20140623-kulturalis-programajanlo-julius-24-es-julius-30-kozott.htmlA füledet vagy a hasadat szereted jobban? Bármelyiket is választod, mi menő tippeket adunk, hogyan kényeztesd, július vége ugyanis hemzseg a jobbnál jobb zenei és gasztronómiai programoktól. Figyelj csak!KultOrigoSzerelemben és háborúban mindent szabad - még divatozni ishttp://www.life.hu/kult/20140718-az-elso-vilaghaboru-hatasai-a-divattortenetre-rovid-haj-es-szoknya-es-military-stilus.htmlA divat a kezdetek kezdetétől velünk van, miért pont a háborús idők lennének kivételek? Talán nem elegáns, ha azt írom, a hamarosan centenáriumához érő első világháborúnak sokat köszönhet a női divat, hiszen mit is kellene köszöngetni minden idők addigi leggyilkosabb háborújának, de a tények erre utalnak. A rövidebb frizura elterjedése, a lábikrát megmutató szoknya és a military stílus megjelenése a gardróbban örökre megváltoztatta a viseletet.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.