igaz történet film újságíró mozi összeállítás oknyomozó riporter filmvászon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jobb, ha hallgatsz - az ezen a héten bemutatásra kerülő film címéül szolgáló mondatot gyakran hallhatjuk a moziban, pláne olyan újságírókról szóló történetekben, akik ronda ügyek után kutakodnak. Összegyűjtöttük közülük azokat, akik nemcsak a filmekben, de a valóságban is feltártak olyan üzelmeket, amik aztán mozivászonra kívánkoztak.

Bob Woodward és Carl Bernstein (Robert Redford és Dustin Hoffman)
Az elnök emberei (1976)

Minden idők egyik legjobb újságírós filmjének főhősei a Watergate-botrány körül kutakodtak, és Nixon elnök lemondásának valódi okaira voltak kíváncsiak - közben pedig egészen messzire vezető szálakra bukkantak. A vásznon színészlegendák által játszott oknyomozó újságírók könyvet is írtak a történetükből, ebből született meg aztán a mozifilm.

Hunter S. Thompson (Johnny Depp)
Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

Hunter S. Thompson, a "gonzó" újságírás műfajának megteremtője elsősorban nem mások, hanem saját mocskos ügyeit írta meg abban a regényben, amiből ez a film és Johnny Depp kultikus alakítása is született. Itt az újságoknak tervezett tudósítás csak ürügy egy drogokban és lázálomban úszó Las Vegas-i utazáshoz az Amerikai Álom szívébe.

Veronica Guerin (Cate Blanchett)
Lapzárta - Veronica Guerin története (2003)

A bátor újságírónő, Veronica Guerin szinte nemzeti hősnek számít Írországban, ezt pedig azzal az önfeláldozó tevékenységével vívta ki, amit a kilencvenes években folytatott a Dublin utcáit uraló és a hatóságokkal összefonódott drogkereskedelem ellen. A filmváltozatban pedig Cate Blanchett ideális választásnak bizonyult a saját biztonságát is sutba dobó, kérlelhetetlen és közben családanyaként is kihívásokkal küzdő újságíró szerepére.

Edward R. Murrow (David Strathairn)
Jó estét, jó szerencsét (2005)

Az ötvenes évek hidegháborús paranoia által meghatározott légkörében játszódik George Clooney filmje, amelyben a rendezés mellett egy mellékszerepet is elvállalt. A neves tévés műsorszerkesztő Edward R. Murrow a maga eszközeivel vette fel a harcot a médiát egyre jobban átszövő politikai elvárások ellen, ez pedig alaposan kihatott a saját és munkatársai életére is.

David Frost (Michael Sheen)
Frost/Nixon (2008)

Ha már Nixon és a Watergate-ügy: az amerikai elnök három évvel a lemondása után állt csak újra a kamerák elé, egy nagyinterjút adva a sokakat izgató háttérokokról. Lényegében ennek a médiatörténeti jelentőségű interjúnak a sztoriját dolgozza fel ez a film, a másik főszerepben egy élete lehetősége előtt álló, izgága brit riporterrel - aki később az angol televíziózás egyik leghíresebb alakjává lett.

Martin Sixsmith (Steve Coogan)
Philomena - Határtalan szeretet (2013)

Bukott politikus ennek a filmnek a főhőse, aki jobb híján megy (vissza) újságírónak, viszont egy olyan sztoriba fut bele, ami nemcsak óriási jelentőségű, de megváltoztatja a világról és magáról alkotott képét is. Egy idős ír asszony keresi meg, akit ötven évvel korábban leányanyaként apácákra bíztak - ők pedig elszakították tőle (és nem csak tőle) a megszületett gyermekét. Sixsmith cikk helyett aztán könyvet írt az esetről - ebből készült a remek film.

Gary Webb (Jeremy Renner)
Jobb, ha hallgatsz (2014)

A CIA az amerikai kormány tudtával nicaraguai drogbáróktól vett tonnaszám kokaint, hogy aztán bűnözőkön keresztül szétterítse Los Angelesben, és az így befolyt pénzből finanszírozza a műveleteit... Ha valami megírásra érdemes sztori egy újságírónak, akkor ez az. Gary Webb meg is írta, és ez nagyon sokaknak nem tetszett, így személyes hadjáratba kezdtek ellene.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.