Múlt, jelen, jövő: gondolatnyomtatás 127 éve és napjainkban, 3D-ben

Gadget Bár 3D nyomtatás nyomtatás jótékonyság Centrál Kávéház Írók Boltja
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
127 éves tradíció, hagyománykövetés és költészet. Írói közelség, valamint az út a kimondott és a leírt szavaktól a nyomtatottakig. Onnan pedig a nyomtatott valóságig. Így váltak kézzelfoghatóvá a gondolataink anno, és így jönnek létre a jövőben.

A Centrál Kávézó hisz a nyomtatott szó erejében

"A lényeg az, hogy próbáljuk elfeledtetni az emberekkel a Kádár-korban divatossá vált író-olvasó találkozó elidegenítő és unalmas műfaját, amiben kiül a pódiumra az elérhetetlen szerző, és a moderátor elbeszélget vele, a közönség meg úgy érzi, hogy találkozott a nagy íróval. Hiszünk a személyességben a kommunikáció terén is. Szeretünk minél közvetlenebbül kommunikálni a közönségünkkel, és mi tényleg hiszünk az irodalomban, a bemutatott könyvekben és témákban. Valóban szívvel-lélekkel csináljuk, ami tényleg működik" - így foglalta össze tevékenységét a Centrál Kávéház, amikor megkérdeztük, miképpen tudják visszahozni a Kávéház történelmi falai közé az irodalmat, a művészetet, a modern műfajokat és stílusokat, valamint hogyan kapcsolják össze mindezt a hagyományos értékekkel.

/1411/Centr20141126134132

Juhász Anna irodalmi szervező és kulturális menedzser

"Az az idegenség-érzet, ami általában az irodalommal szemben van, tompuljon és az emberek egy szerda vagy csütörtök este elmehessenek egy-egy kávéházba újra felfedezni azokat az autentikus helyeket, ahol régen irodalmunk nagyjai újságokat szerkesztettek, írtak - s új élményt kapjanak."

A következő program a Centrálban: november 27. 19.00

Jelenits István piarista szerzetes és Hankiss Elemér filozófus beszélgetnek Az emberi kaland című kötet bemutatóján, miközben Mizsei Zoltán zenél. Hankiss Elemér kötetéből Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Miklós Színház művésze olvas fel az irodalomszerető közönségnek.

Az Írók Boltjában ennivaló válik a szavakból

Nem csak a Centrál, az Írók boltja is elhozza a legkiválóbb magyar írókat, méghozzá hátsó (jó)szándékkal. A budapesti könyvesboltba november 28-án, pénteken Erdős Virág kézzel írott szavaival és soraival, az érdeklődök pedig három nagy tábla csokival érkeznek majd. Az írónő ahhoz a jótékonysági akcióhoz adta a nevét és a gondolatait, mellyel az abaújkéri szegényiskolának gyűjtenek. A boltba, ahová az emberek egyébként könyveket vásárolni járnak, most liszttel, rizzsel és konzervekkel jönnek.

Scipiades Erzsébet, a Vegyen egy jó szót! projekt kitalálója a Life.hu-nak elmondta, hogy 63 írót és költőt kért meg arra, alkosson szavakat, verssorokat, rímeket és mondatokat, melyeket a segíteni akarók adományokra cserélhetnek. "Nincs pénz, csak papírlapok, nyomtatványok, melyeken a hírességek a szavukat adják." És hogy kik ők? A felajánlók között van a teljesség igénye nélkül Csukás István, Erdős Virág, Forgách András, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Varró Dániel, Vámos Miklós és Závada Pál is.

/1411/_r_k_20141126133857

Te hogyan segíthetsz?

Az Írók Boltjában egy szó három nagyobb méretű konzervet ér. Egy mondathoz három kiló lisztért, vagy tésztáért juthatsz hozzá, egy Parti Nagy Lajos vers 50 kiló lisztet kóstál. Az adományokat november 17. és december 6. között várják a bolt munkatársai az Andrássy út 45-ben.

És hogy pontosan kinek is segítesz? Az abaújkéri Wesley János Többcélú Intézmény óvodásainak, tanulóinak és fiataljainak, vagyis olyan 4H-s családoknak (hihetlenül halmozottan hátrányos helyzetűeknek), akiknek pár kiló rizs segíthet a leghidegebb téli hónapok átvészelésében.

A Gadget Bárban a te gondolataidat nyomtatják ki

Szavakat már Kosztolányiék is nyomtattak, gondolatokat pedig már te is tudsz. Elég, ha megálmodod és megtervezed, pár óra múlva pedig már a kezedbe is foghatod. Ha Centrál a múltat hozza közel, az Írók Boltja pedig a jelen alaposabb vizsgálatára hívja fel a figyelmed, akkor a Gadget Bár egyértelműen a jövőt tárja eléd.

Nagy Attila Áron, a hely ötletgazdája a Life.hu-nak elmondta, hogy elképesztő űr tátong az emberek 3D nyomtatásról való tudásában. Sokan ugyanis még mindig azt hiszik, hogy a papírból fog egyszer csak valami kiemelkedni. Ha te is így látod, és nem tudsz elvonatkoztatni a betűk nyomtatásától, itt az ideje, hogy ellátogass a Bartók Béla út 23. alatti Gadget Bárba, ahol megnézheted, hogyan dolgozik egy 3D-s nyomtató, kezedben tarthatod az elkészült termékeket, vásárolhatsz és ki is nyomtattathatsz bármit, amit csak szeretnél.

/1411/Gadge20141126133523

Hogyan nyomtathatok?

Ha nem vagy akkora spíler, hogy egy tervezőprogrammal megalkosd, amire szükséged van, válogathatsz az interneten fellelhető modellek közül is akár otthon, akár pedig a Gadgetben (páldául a www.thingiverse.com oldalon). Ha szeretnél valamit lemásolni, el is viheted az üzletbe, a szkennelést követően pedig meg is kezdődhet a nyomtatás. Akár saját magadat is beszkenneltetheted, a srácok az üzletben a mellszobrodat is előszeretettel kinyomtatják.

És hogy mennyibe kerül mindez? Ugyan a kávézóban van lehetőség arra, hogy egy hotdog, vagy egy kapucsínó mellett megvárjuk, míg elkészül a nyomtatásunk, mi nem tudtunk addig maradni, amíg megszületett volna az első 3D nyomtatott mobiltokunk. Egy átlagos okostelenfonra a fent a említett oldalról választottunk ki egy tokot, amit fehér színben körülbelül 1300, csajos lilában pedig 2100 Forintért kaptunk volna meg mindössze pár óra leforgása alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.