Rózsaszín Bőrönd Expedíció: Karácsony Japánban - shopping öngyilkossággal

2014.12.18. 22:39

Olivia vagyok, 29 éves, és sohasem vágytam kényelmes turistautakra. Azt akarom látni, hogyan élnek, szeretnek, sírnak az emberek. És minél távolabb utazom, annál messzebb vágyom. 

Életem első karácsonya külföldön. Nagyon szeretem a családom, és igyekszem mindig visszarepülni hozzájuk karácsony estére, de most itt ér az ünnep Tokióban. Nem tudok hazaugrani. Sajnos.

Forrás: Thinkstock

Itt előbb kezdődik a karácsony, mint otthon. Ám Tokióban semmiféle vallási színezete nincs a dolognak. Kifejezetten csak arról szól, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj. Miről is szólhatna, hisz a japánok nem keresztények, hanem sintó vallásúak vagy buddhisták. A sintó pedig nem más, mint egy olyan világnézet, amelynek célja, hogy az emberek a lehető legnagyobb harmóniában éljenek a természettel. Végül is ez jó ürügy lehet egy karácsonyfa megvásárlására, így bevihetik a természetet a lakásukba. Hát, ennyit a vallási kultúrák találkozásáról.

A másik vallás a buddhizmus, amely a belső béke megtalálását hangsúlyozza. Ebben pedig mi más, mint a christmas shopping segíthet nekik. Legalábbis én mindig visszanyerem a belső békémet egy kis vásárlás után. Ha nem is hosszú időre, de pár órára mindenképp. Vettem is magamnak ebből az alkalomból egy nagyon cuki, pihe-puha szőrös, cicafüles sapkát. Tudjátok, itt kegyetlenül hideg a tél. De lehet, hogy csak én vagyok fázós.

Villogó fények, csodálatosan dekorált utcák, plázák, épületek, igazi japán karácsonyi feeling. Egy szó mint száz: Christmas is Everywhere! Disneyland kutyafüle ehhez képest. Japán télapók (elég viccesen néznek ki) osztogatnak első osztályú krém- és parfümmintákat. Engem szinte minden egyes télapó megtalál, hát persze, szőke hajam vonzza a tekintetüket. Egy rakat kollagénes arckrémmintával és parfümmel térek haza. Felpakolok párat, tényleg csodát művel. A kollagén nem hókuszpókusz.

Forrás: Thinkstock

Délután étterembe megyek, egyik japán barátom meghívásának teszek eleget. Megtalálom az éttermet, ahol a karácsonyi estebédemet költöm majd Obuchival. Ő az én nyelvtanárom, én őt angolra, ő engem japánra tanít. Tiszta sor. A Facebookon nyitott kapcsolatosnak mondja magát, pedig az életben házas. 2 hónapja dolgozunk együtt. Minden nap találkozunk. Halálpontos mindig, ezért furcsa, hogy ma késik. Ő nézte ki az éttermet is. Rábíztam. Vegán japán étterem. Hát, ahogy elnézem, itt nem lesz pulykasült és kacsacomb. Hogy a nagymamám főzte karácsonyi halászléről ne is beszéljek.

Fura, hogy nem válaszol az SMS-eimre. Lehet, hogy lemerült a telefonja? Mert egyébként ő az a pasi, aki 1 percen belül visszaír. Most meg már eltelt fél óra. Rendelek 2 levest. Mert úgy 10 perc, mire hozzák. Addigra meg már itt kell lennie. Tegnap azt mondta a telefonban, hogy nagyon fontos a találkozás. És nem csak a karácsony miatt. Nagyon hiányzom neki.

Rózsaszín Bőrönd Expedíció
A 2015-ös év sikergyanús kötete valós élményeken alapul. Ha kíváncsi vagy a kalandregény folytatására - a legpikánsabb vagy épp a legundorítóbb sztorikra -, akkor a könyvet kedvezményesen előrendelheted Olivia blogján. Lájkold a Facebookon is!

Kezdek kicsit türelmetlen lenni. Hívom. Valami női hang veszi fel, aztán kiabálás a háttérben. Moshmosh!!!? Hallo, üvöltöm. Nagyon fura, mintha 5-6 ember adná egymás kezébe a telefont. Hospital! Hogy mi? Kórház. Egy férfihang beszél japánul, aztán átadja egy nőnek.

- Olivia?
- Yes - felelem. - Ki az?
- Obuchi lánya vagyok.
És itt kezd elmenni a vonal. Alig értek valamit.
- Nem értek semmit, odamegyek inkább... Hol vagy? Mi van Obuchival?
- Obuchi, he jumped off his office.
- Jézusom, öngyilkos lett?

Összeomlok. Igen, mondott valamit a telefonba tegnap, hogy depressziós. Én meg viccből azt feleltem, majd elmúlik, ne foglalkozzon vele. Rossz érzés fog el. Te jó ég! Önző dög vagyok. Most jut eszembe, hogy hívott pár napja is, hogy "my wife... I think... she has a boyfriend." Meg hogy az asszony oda akarja a pasiját költöztetni, aki valami állatporoló a néprajzi múzeumban. A kitömött állatokat kefélgeti. De ezt félig viccesen mondta, mert nem értettem elsőre az állatporolót. Meg hogy nem jött össze az állás sem, amire jelentkezett. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert mindig csak azzal voltam elfoglalva, hogy Darcy így, Darcy úgy... (A fura angol fazon, akibe nyakig bele vagyok zúgba.) Még Obuchi vigasztalt engem.

Forrás: Thinkstock

Közös barátnőnk, Yoyi hoz nekem valami zselés löttyöt a kórház melletti teázóba, azt mondja, abban sok a vitamin. Jó, akkor megiszom. Egy levelet vesz elő. Obuchi búcsúlevele. Yoyi közel állt hozzá. Neki leírt mindent. Hogy miért ugrott le a 20. emeletről. Yoyi szeme tiszta nyuszipiros a sírástól. Azt mondja, náluk, japánoknál gyakori az öngyilkosság. Sokan azért, mert nem jön nekik össze az elbocsátás után a meló. Ráadásul szegény Obuchi feleségének a kínai szeretője - az a múzeumi kefélgető - már oda is költözött hozzájuk. Sőt a felesége felajánlotta Obuchinak, hogy hármasban is csinálhatják a szexet. Teljes megaláztatás. Ahogy mondani szokták, az utolsó csepp a pohárban. A lányuk 16 éves, már kész van, tulajdonképpen. Obuchi állítólag előtte felvette az életbiztosítását, és előre kifizette a lánya taníttatását. A többit meg betette a bankba a felesége és a lánya számára. Tehát készült rá, ki tudja, mióta...

Yoyi nyugtatgat, hogy semmi közöm hozzá. De szerintem igenis van közünk azokhoz, akikkel összehoz az univerzum. Ráadásul Obuchi engem is említ a levelében. Hogy Yoyi adja át a köszönetét. Köszöni azt a pár hetet, amit velem tölthetett. Mert feldobtam a napjait. Hát, sajnos, nem eléggé, mégsem. Nem megyek be a kórházba. Semmi keresnivalóm sincs ott. Nem tartozom a családjához, csak egy kedves ismerőse voltam. Elindulok hazafelé, Mikulások és krampuszok bámulják a szőrös, cicafüles sapkámat és megmosolyogják. Leveszem, mert nem akarok most feltűnő lenni, nincs kedvem bohóckodni velük. Arcomba fúj a dermesztő szél. Folyik a könnyem. Tényleg nagyon hideg Japánban a tél.

 

JapánöngyilkosságcsalódásszeretőkarácsonyfeleségöngyilkosbúcsúlevélRózsaszín Bőrönd Expedíció