Boggie: "Elszomorít, hogy bárki a békéért és a békéről szóló dalomat önmaga vagy nemzete elleni támadásként kívánja beállítani"

Fotó: Bielik István - Origo -
Eurovíziós Dalfesztivál A Dal 2015 Csemer Boglárka Boggie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, a napokban Izrael állam nagykövete kifogással élt Csemer Boglárka „Boggie” Wars for Nothing című dalának háttérvetítésével kapcsolatban. Az énekesnő ezúttal - először és utoljára - kommentálta a témában megjelent sajtóhíreket. 

"Az elmúlt napokban olyan cikkek láttak napvilágot az interneten, melyek arról szólnak, hogy Izrael budapesti nagykövete felszólította az MTVA-t, hogy a győztes dalom háttér vetítéséből vegye ki a követező mondatot: '2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek'. Nem szerettem volna nyilatkozni, mert a kialakult vita nem az én 'háborúm', de kénytelen vagyok, mert a 2015-ös győztes dalomat érinti" - vélekedik az énekesnő.

Fotó: Bielik István - Origo

"Szeretem a Wars for nothingot. Nagyon büszke vagyok rá. Hiszek a dal erejében és abban is, hogy szükség van ilyen dalokra. Mélységesen elszomorít, hogy bárki a békéért és a békéről szóló dalomat önmaga vagy nemzete elleni támadásként kívánja beállítani. A dal önmagunkkal vívott belső harcainkról is szól és arról, hogy képesek vagyunk szembenézni a hibáinkkal és felelősséget vállalni a tetteinkért. Már az elődöntő után látszott, hogy a túl sok felirat elvonja a figyelmet az énekesekről, de a Dal 2015 című műsorban lényegi módosításra nem volt lehetőség. Az új vetítés animációkra épül az eddigi feliratok helyett. Egyébként a korábbi feliratok sem voltak politikai állásfoglalások, hanem csak adatok, tények. Hangsúlyozom, hogy már két héttel ezelőtt, tehát jóval hamarabb, mielőtt bárki is a korábbit nehezményezte volna, elkészült egy új háttérvetítés, melyet a bécsi stáb meg is kapott, március 15-én az EBU meetingen. Innentől kezdve okafogyott az MTVA-t arra felszólítani, hogy további lépéseket tegyen. Szeretném remélni, hogy a 21. században van művészi alkotószabadság. Eddigi életemben világnézetüktől és származásuktól függetlenül az embereknek, emberekért és egy jobb világért énekeltem. Ettől senki és semmi nem tud eltántorítani ezután sem" - szögezte le közleményében Boggie.

Bács Ferenc és Hűvösvölgyi Ildikó is a Kossuth-díjasok közötthttp://www.life.hu/kult/20150315-bacs-ferenc-es-huvosvolgyi-ildiko-oszvald-marika-is-a-kossuth-dijasok-kozott.htmlAz ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyi-díjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át. KultOrigoHatalmas bukta Jennifer Lawrence és Bradley Cooper Serenájahttp://www.life.hu/kult/20150315-hatalmas-bukta-jennifer-lawrence-es-bradley-cooper-serena-cimu-filmje.htmlA Serena egy New York Times-bestseller filmadaptációja, de a jelek szerint a filmváltozat olyan gyenge, hogy a mozikig se jut el.KultOrigoBergamóban nyert az Utóélet - Első helyen végzett a magyar játékfilmhttp://www.life.hu/kult/20150315-a-bergamo-nemzetkozi-filmfesztivalon-nyert-az-utoelet-zomboracz-virag-filmje.htmlA tradicionális 33. Bergamo Nemzetközi Filmfesztivál első díját nyerte el szombaton este Zomborácz Virág Utóélet című filmje. A nemzetközi játékfilmes versenyprogramban összesen hét alkotást versengett, s a közönség szavazatai alapján hirdettek nyertest. A győztes Utóélet a közönségdíjjal együtt járó, 5 ezer euró értékű BFM-Banca Popolare di Bergamo díjat is megkapta az elismeréssel. Az elismerést Pusztai Ferenc, a film producere személyesen vette át a tegnapi zárógálán. KultOrigoKönyveket lehet örökbe fogadni szombaton az Egyetemi Könyvtárban - A restaurálás rejtelmeibe is beleleshetszhttp://www.life.hu/kult/20150312-konyveket-lehet-orokbefogadni-szombaton-az-egyetemi-konyvtarban.htmlAz Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot fogadhatnak örökbe az érdeklődők szombaton Budapesten. Az örökbefogadással az intézmény nemzetközileg is jelentős gyűjteményének megőrzéséhez és restaurálásához járulnak hozzá a látogatók.KultOrigoMonika Kuszynska kerekesszékes énekesnő képviseli Lengyelországot az Eurovíziónhttp://www.life.hu/kult/20150311-monika-kuszynska-kerekesszekes-enekesno-kepviseli-lengyelorszagot-az-eurovizios-dalfesztivalon.htmlSzemélyes élettörténetéből táplálkozik a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon Lengyelországot képviselő Monika Kuszynska előadása: a kerekesszékes énekesnő In The Name of Love című dalában az akadályok legyőzéséről énekel.KultOrigo"Tereskova ellopta a névjegyemet" - A testverselőnő kiakadthttp://www.life.hu/kult/20150311-viola-szandra-hazank-elso-testverseloje-kiakadt-tereskovara.htmlViola Szandra Tereskovának esett. A testverseivel a köztudatba berobbanó Szandra nemcsak azt fájlalja, hogy - állítása szerint - Kriszta ellopta az ötletét, hanem azt is, hogy mindezt trágár módon tette. Cicaharc van készülőben!KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.