Április 18. - A cirkuszok világnapja - Most érdemes kimenni a Városligetbe

Fotó: Polyák Attila - Origo -
cirkusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Artisták, mazsorettek és szambatáncosok vonulnak fel az idei városligeti cirkuszparádén, amelyet szombaton, a cirkuszok világnapján rendeznek meg a fővárosban.

Az akcióval a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszparádék 19. századba visszanyúló, Amerikából induló hagyományait eleveníti fel, amely szerint a városba érkező vándorcirkuszi társulatok díszes menetben vonultak végig az utcákon.

Fotó: Polyák Attila - Origo


A Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti színpadon a Szölöskislaki Artista Iskola bemutatójával kezdődik a program, majd a délelőtti Circussimo! előadás után elindul a menet az Állatkerti körúton a Hősök teréig, és ugyanezen az útvonalon érkezik vissza délután az épület elé. A kosztümös artisták, lovas huszárok, mazsorettek, brazil szamba táncosok, oldtimer autók, gólyalábasok, valamint a Circussimo! című új műsor teljes társulatának felvonulását Pintér Tibor Lovasszínházának társulata egészíti ki, akik klasszikus cirkuszi időket idéző hintón adják elő produkcióikat.A program után a szabadtéri színpadon fellépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai, valamint a Feeling Mazsorett Tánccsoport.

A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben április hónap harmadik szombatján tartják a cirkuszok világnapját azzal a céllal, hogy a közönség jobban megismerhesse a művészeti ág sokszínűségét és kulisszatitkait.

A szövetség a világnapra meghirdette a "cirkuszszelfi napot" is, amelynek célja, hogy minél több cirkuszrajongó készítsen magáról, vagy barátairól bohócorros fotót. A kezdeményezéshez kapcsolódva a parádén résztvevő művészekkel és a közönséggel délelőtt közös fénykép is készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.