Milyen lennél, ha zene lennél? Írj dalt a grimaszaiddal!

gesztus karmester Trafó zene hulladék kórus grimaszolás hangszer Karmesterjáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Extrém hangszereken muzsikáló zenészek és egy kísérletező kórus karmestere lehet bárki, aki május 5-én a Trafóba látogat. Ezen az estén a Bélaműhely és a Soharóza ad koncertet, a közönség soraiból jelentkező karmester-jelöltekkel.

A Karmesterjátékon a 6 fős zenekar és a 25 fős kórus kották helyett az önként jelentkező nézők mozdulatait, gesztusait követi majd. Beszélni nem ér, mutogatni, jelelni és grimaszolni viszont annál inkább – ezt a zenekar és a kórus eljátssza, elénekli majd. Nem mindennapi élményre számíthatsz tehát, hiszen egyéni vizuális kódjaidat hallgathatod vissza zenei formában.

Két olyan csapat fogott össze erre az estére, amely a megszokott zenei kereteket nemhogy feszegeti, de darabokra is szaggatja. A Bélaműhely Sound Art 2007-óta épít ipari hulladékból hangkeltő eszközöket. Eddig már több mint húsz különböző típust hoztak létre, a kollekció három darabja pedig egyedülálló a világon. Öntözőkanna, biciklialkatrészek, billentyűzet, olajoshordó – minden tárgy hangszerré változik a csapat zenészeinek keze alatt.

Forrás: Trafó/ Kovács Márton

A Soharóza kórusa sem klasszikus formáció: tagjai nem hivatásos zenészek, ők az emberi hang, a nyelv, az ősi zenék és a komponált zeneművek felhasználásával keresnek új formákat. Különleges akusztikájú extrém helyeken is felléptek már, nemcsak barlangban, hanem egy erőmű vezérlőteremben is.

A belépőjegyekből befolyt összeget a produkcióról készülő felvételre fordítják. A csapatokat egyébként hangszerek örökbefogadásával is támogathatod.

Ha egy igazi zenei kalandra vágysz, akkor május 5-én irány a Trafó!

Budapest – Kultúra – OFF http://www.life.hu/kult/20150423-aprilis-24en-kezdodik-az-off-biennale-budapest.html Április 24-én, azaz pénteken veszi kezdetét a 150 hazai és külföldi kortárs művészt felvonultató, független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest. Kult -- Klasszikus új köntösben – A hattyúk tava újra hódít http://www.life.hu/kult/20150421-a-hattyuk-tava-baletteloadas-uj-feldolgozasban-lesz-lathato-az-operaban.html Hat év után újra a Magyar Állami Operaház repertoárjára kerül A hattyúk tava. Csajkovszkij klasszikus balettjét új koreográfiával mutatják be szombaton. Kult Origo Színésznő volt, rendező lett: 7 filmcsillag, aki átkerült a kamera másik oldalára http://www.life.hu/kult/20150420-szinesznok-akik-rendezok-lettek-drew-barrymore-angelina-jolie-sofia-coppola.html A filmrendezői szakma meglehetősen férfiközpontú, a művelői között meghökkentően kicsi a nők aránya — ha azonban valaki színésznőként már sokmindent elért a szakmában, könnyebben lehetőséget tud kapni a kamera másik oldalán is. Liv Ullmann és a mozikban debütáló Julie kisasszony kapcsán összegyűjtöttük a jelen legfontosabb színész-rendezőnőit. Kult AFP Hajléktalanoknak és szegényeknek tartanak koncertet a Vatikánban http://www.life.hu/kult/20150427-ferenc-papa-a-vatikanban-hajlektalanoknak-es-szegenyeknek-szervez-klasszikus-zenei-koncertet.html Fantasztikus kezdeményezés a Vatikánban: Ferenc pápa szorgalmazására a szegényekért tartanak komolyzenei koncertet, amelynek díszvendégei a nehéz anyagi körülmények között élő római családok és hajléktalanok lesznek. Kult -- Klippremier! Ilyen lett az X-Faktor győztesének első klipje http://www.life.hu/kult/20150424-toth-andi-elso-videoklipje.html A hazai X-Faktorok történetének legfiatalabb győztese, Tóth Andi leforgatta első videoklipjét. Kult Origo Végre! Újra jönnek a szabadtéri bulik http://www.life.hu/kult/20150424-hamarosan-kinyit-a-budapest-park.html Április 23-tól ismét kezdődnek a nyári éjszakák! Kinyit a fiatalok közkedvelt nyári szabadtéri szórakozóhelye. Kult --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.