Weöres Sándor Színház (Szombathely) Jordán Tamás színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy szegénységben élő, későn érő, félénk gyerek volt, aki elmondása szerint még beszélni sem tudott - éppen ezért semmi sem utalt arra, hogy valaha színész lesz. Intim dolgokról vallott Jordán Tamás. 

„Hogy miért akartam színész lenni? Valószínűleg gyermekkoromban tudat alatt arra vágytam, hogy ne olyan legyek, mint amilyen vagyok. Ne olyan felnőtté váljak, aki mindentől retteg, befelé fordul, emésztő, depresszió felé űző gondolatai vannak. Feltehetően a színészetben láttam meg ennek az ellentétét. A művész ott áll a színpadon, nagy fényben, bátran. Azért akartam színész lenni, hogy megszabaduljak saját magamtól" – mesélte a Magyar Nemzetnek Jordán Tamás, aki jelenleg is a szombathelyi Weöres Sándor Színházat vezeti, melyet ő alapított.

"A családdal jártunk néha színházba, de nem túl sokat, nem volt semmiféle színházi kötődésem, s én mégis színész akartam lenni." Forrás: MTI/Rosta Tibor

A színész, rendező még azt is elárulta, hogy milyen nagy szegénységben éltek gyermekkorában: édesanyja például főtt krumplit és tejbe áztatott, majd kirántott tehén tőgyet tett legtöbbször az asztalra, ugyanis nem volt másra pénzük.

Különleges kiállítás nyílik a Tesla Budapestbenhttp://www.life.hu/kult/20150507-dis-connected-cimmel-szerveznek-kiallitast-a-werk-akademia-hallgatoi-a-tesla-budapestben.htmlFiatal kortárs képzőművészek alkotásait lehet majd megcsodálni a nemrég felújított Tesla Budapest első kiállításán. KultOrigoZávada Péter: „Magyarországon gyerekcipőben jár a tolerancia"http://www.life.hu/kult/20150506-zavada-peter-dalszovegeivel-allitjak-szinpadra-a-hair-cimu-musicalt-a-belvarosi-szinhazban.htmlAmi a toleranciát, a másság elfogadását illeti, Závada Péter költő, slammer szerint sok mindent kell még tanulnunk. Ezért is aktuális még mindig a Hair című musical, melynek újragondolt változatát a Závada Péter által írt új dalszövegekkel állítják színpadra. KultOrigoCsányi Sándor újra Schell Juditot ostromoljahttp://www.life.hu/kult/20150423-csanyi-sandor-es-schell-judit-ujra-kozosen-lepnek-szinpadra-a-thalia-szinhazban-a-ketten-egyedul.htmlA Csak szex és más semmi című sikerfilm és számos közös színházi munka után újra együtt látható a nézők két kedvence, Csányi Sándor és Schell Judit. A Ketten egyedül című darabot Goda Krisztina rendezésében május 9-én mutatják be a Tháliában.KultOrigoAnna Wintour megbünteti a Met-gálán szelfiző sztárokathttp://www.life.hu/news/20150512-anna-wintour-megbunteti-es-kitiltana-a-kovetkezo-met-galarol-a-szelfizo-sztarokat.htmlNincs mese: ha nem lehet szelfizni, akkor valóban nem lehet. A Vogue főszerkesztője súlyos büntetést szab ki azokra a celebekre, akik ellent mentek kérésének, és magukat fotózták a Met-gála vörös szőnyegén.News--Döbbenetes változás! 30 kilót fogyott agyműtéte óta Kozsó - Hosszú idő után megtörte a csendet, és üzent rajongóinakhttp://www.life.hu/drlife/20150512-30-kilot-fogyott-a-balesete-ota-kozso-aki-megtorte-a-csendet-es-uzent-rajongoinak.htmlAlig lehet ráismerni Kozsóra: a zenész a műtéte következményeként alaposan lefogyott, és vonásai is megváltoztak. Dr. LifeOrigoKiderült, miért vágyott lányunokára Károly herceghttp://www.life.hu/csalad/20150511-karoly-herceg-elarulta-miert-vagyott-lanyunokara.htmlA herceg már korábban is elárulta, nagyon szeretné, ha fiának, Vilmos hercegnek és menyének, Katalin hercegnének kislánya születne. Most bevallotta, miért!Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.