Az édes élet engedély mozi örökös Federico Fellini
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Modern változatot forgatnak Fellini Az édes élet című filmjéből. Azt még nem közölték, hogy ki fogja átvenni Marcello Mastroianni és Anita Ekberg szerepét a több mint ötven évvel ezelőtt készült mozi új változatában.

Az új rendező és a főszereplők neve még nem ismert, de Federico Fellini örököse engedélyezte, hogy az 1960-as La Dolce Vita című filmből új változatot forgassanak – írja az MTI.

Forrás: AFP

La Dolce Vita

Fellini leghírhedtebb filmje a maga idejében botrányosnak számított a dekadens felső tízezer züllött mulatozásainak bemutatásával. A hőse Marcello (Marcello Mastroianni), az íróból lett bulvárújságíró, aki a csillogó Rómában olyan emlékezetes epizódokon át keresi a boldogságát és az élet értelmét, mint a Trevi-szökőkútbeli fürdőzés Anita Ekberggel (Villányi Dani, a Life.hu filmkritikusa)

Francesca Fellini, az 1993-ban elhunyt olasz rendező unokahúga jelentette be, hogy Az édes életből új, modern verzió készül. Fellini jogörököse az utóbbi években számos kérést kapott a La Dolce Vita újraforgatására, de eddig mindig nemet mondott. A film, aminek legismertebb jelenete a római Trevi-kútnál játszódik, az 1960-as cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjat és a jelmezeiért Oscar-díjat is nyert.

Meghalt az Édes élet legendás színésznője, Anita Ekberg

Elhunyt Anita Ekberg világhírű svéd színésznő olasz sajtójelentések szerint. Az egykori sztárt életének 84. évében érte a halál egy Róma környéki klinikán. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.