Snoopy-múzeum nyílik Tokióban

Snoopy Tokió múzeum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Snoopy kutyának és a Peanuts banda többi tagjának szentelt múzeum nyílik a japán fővárosban 2016-ban.

A világhírű képregényfigurákról szóló múzeumot a roppongi bevásárló- és szórakoztatóközpontban adják át jövő márciusban - közölte kedden a Sony, a képregény kizárólagos forgalmazója Japánban.

Forrás: www.peanuts.com

A múzeumban Charles M. Schulznak, a Snoopy-történetek 2000-ben elhunyt írójának és illusztrátorának eredeti rajzai és korai munkái is láthatók lesznek, a múzeum a jelenlegi tervek szerint azonban csak 2018 szeptemberéig lesz nyitva.

A világon ez lesz a második Snoopy-múzeum, ahova évente 800 ezer látogatóra számítanak. Az első a kaliforniai Santa Rosában működik.

Börtönbe is kerülhet az Omega két tagját megütő taxishttp://www.life.hu/news/20150729-vademelest-javasolt-az-ugyeszseg-az-omega-ket-tagjat-meguto-taxisofor-ellen.htmlSúlyos testi sértés gyanújával vádemelést javasolt az ügyészség a taxisofőr ellen, aki tavaly nyáron állítólag annyira összeverte Benkő Lászlót és Debreczeni Ferencet, hogy kórházban kötöttek ki.NewsFotó: Bielik István - OrigoVilágrekorder lett az óriáspandahttp://www.life.hu/news/20150729-37-eves-lett-a-vilagrekorder-oriaspanda.html37 éves lett a világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája, Csia Csia, aki emberi mértékkel mérve már a százévesek klubjába tartozik. Ezzel a korral Guinness-rekorder lett a panda, akit rajongói köszöntöttek születésnapján.News--Autóbalesetet szenvedett a magyar zenészhttp://www.life.hu/news/20150729-autobalesetet-szenvedett-bodi-csaby.htmlKis híján tragédia is történhetett volna. NewsJenson Button: "Mi testvérek vagyunk, akik egy őrült sportágat űznek"http://www.life.hu/news/20150728-jules-bianchi-tragediaja-miatt-osszekovacsolodtak-a-forma1es-pilotak.htmlA Forma-1-es pilóták bevallották, társuk, Jules Bianchi halála által összekovácsolódtak. News--Végrehajtást kértek Lang Györgyi és Falusi Mariann cégérehttp://www.life.hu/news/20150728-lang-gyorgyi-es-falusi-mariann-a-padodo-enekesnoinek-cegere-vegrehajtast-kertek.htmlA Pa-Dö-Dő együttes tagjainak közös cége ellen végrehajtás van érvényben.NewsFotó: Hámori Zsófia/Life.huBobbi Kristina Brown párja az internetről értesült a lány halálárólhttp://www.life.hu/news/20150728-bobbi-kristina-brown-parja-nick-gordon-az-internetrol-tudta-meg-a-lany-halalat.htmlBobbi Kristina Brown halála azonnal bejárta az internetet. Onnan értesült róla barátja, Nick Gordon is.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.