Ennél tündéribb képet még nem láthattál Ferenc pápáról

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Giorgio Onorati -
lesifotós fotó pápa szemüveg Ferenc pápa Róma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ferenc pápa előtt talán senki sem törekedett rá ennyire, hogy az egyház emberi arcát mutassa be, és így hozza azt közel a hívekhez. A pápa most egy újabb szívmelengető fotóval bizonyította: sokszor neki is olyan hétköznapi feladatai vannak, mint a többi embernek. 

A vagány Ferenc pápa - aki nemrég ismét meglepte a híveket - az egyik legnépszerűbb vezető a valaha volt katolikus egyházfők közül. Rajongóinak száma pedig azért is növekszik folyamatosan, mert az egyházat tettei áltál többé már nem valami elérhetetlen, misztikus dologként mutatja be, hanem egészen emberinek és elérhetőnek. Ez a friss lesifotó pedig csak ráerősít erre, hiszen ismét azt bizonyítja, hogy a pápának is meg kell küzdenie olyan hétköznapi dolgokkal, mint a szemüveg vásárlás.

Forrás: NORTHFOTO/XPOSUREPHOTOS.COM/Xposurephotos.Com

Ferenc pápa hajléktalanszállást nyit a Vatikán közelében

Igazán egyedülálló kezdeményezés jön létre Ferenc pápa kérésére, aki a Szent Péter tér közelében alakítana ki szállást hajléktalanok részére. A Life.hu cikkét itt olvashatod.

Istenes Bence a magyar-román meccsrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20150904-istenes-bence-a-magyar-roman-meccsrol.htmlIstenes Bence nagy focirajongó, ezt sokan tudják róla. De vajon ott van a ma esti magyar-román mérkőzésen?TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huKulcsár Edina bandzsított egyethttp://www.life.hu/sztarok/20150904-kulcsar-edina-bandzsitott-egyet.htmlKulcsár Edina cukiskodva dobta fel rajongói napját.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huEzért fogadta vissza Stohl Andrást az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20150904-ezert-fogadta-vissza-stohl-andrast-az-rtl-klub.htmlAz RTL Klub születésnapi partiján a Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté Stohl Andrást kapta mikrofonvégre. TV + Sztárok--Elképesztően dögös a félmeztelen Ryan Philippehttp://www.life.hu/sztarok/20150904-ryan-philippe-szinesz-nagyon-dogos-felmeztelenul-mexikoban.htmlReese Witherspoon egykori férje új barátnőjével múlatta az időt Mexikóban. De ennél több is történt, ugyanis a színész nagyon dögös testet villantott.TV + Sztárok--Kollégájába lett szerelmes Czippán Anetthttp://www.life.hu/sztarok/20150904-czippan-anett-egy-tv2es-kollegajaba-lett-szerelmes.htmlA TV2-nél talált rá a szerelem a műsorvezetőre. A negyvenes férfi adásrendezőként dolgozik a csatornánál.TV + Sztárok--Nagy dolgok férnek Baukó Éva szájábahttp://www.life.hu/sztarok/20150904-bauko-eva-az-rtl-klub-ezek-megorultek-cimu-showban-megmutatta-milyen-nagy-dolgok-fernek-a-szajaba.htmlPillecukorral tömte tele a száját az egykori valóságshow-hősnő, aki nem gondolta, hogy ennyi minden elfér lepénylesőjében.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.