Fotókiállítással gyűjtenek daganatos gyerekek átmeneti otthonára

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
fotó fotókiállítás gyűjtés daganat daganatos beteg kiállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csontvelő-átültetésen átesett, tartós orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és családjaik átmeneti otthonául szolgáló Démétér Ház működését és az ott gyógyuló betegek életét mutatja be Koszticsák Szilárd fotóriporter csütörtökön a Szent László Kórházban nyíló Ilyen a box című kiállítása. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek.

A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. Az csontvelő-átültetést követő két-három hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, így a betegek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek. Ezt az időszakot egy steril, elkülönítő boxban töltik. A kiállításon látható több mint 30 fekete-fehér képből álló sorozat ezt az átmeneti életet mutatja be - mondta el Koszticsák Szilárd.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A gyerekeknek a lábadozás időszakában a lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért a kórház területén lévő Démétér Házba költöznek, ahol otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak és lehetnek együtt szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz. "Van olyan szülő, aki késő estig vagy egész éjjel dolgozik, aztán buszra száll és több órát utazik, hogy a gyerekével lehessen. Mikor megkérdeztem, mikor alszik, elmondta, hogy utazás közben, hiszen valamiből élni is kell, de a gyerekét sem akarja magára hagyni. Nagyon nehéz sorsok ezek" - fejtette ki a fotós, aki több hónapot töltött az osztályon kezelt gyerekekkel és szüleikkel.

Bár Koszticsák Szilárd már számos alkalommal dolgozott háború sújtotta övezetben, úgy érezte, ennek a sorozatnak az elkészítése sok szempontból megrázóbb volt minden eddiginél. A képek elkészítésekor a tekintetekre összpontosított, mert úgy vélte, így lehet a leghitelesebben bemutatni a boxban zajló életet.

"Ezek a gyerekek hosszú hónapokat, van aki csaknem egy évet tölt ezen a helyen, ami nemcsak nekik, de családjaiknak is rettenetesen megterhelő. Azonban ha együtt lehet a család, az nagyban segítheti és gyorsíthatja a gyógyulást" - osztotta meg tapasztalatait a fotós.

Mint mondta, az osztályon határon túli betegeket is kezelnek, a Kárpát-medence számos pontjáról többen vannak olyanok, akikről otthon már lemondtak orvosaik. Itt azonban lehetőséget kapnak arra, hogy meggyógyuljanak és egészséges életet élhessenek. Kiemelte: a korszerű eljárásoknak köszönhetően ma már az itt kezelt fiatalok 85 százalékát sikerül meggyógyítani.

A 2006-ban épült Démétér Ház térítésmentes szállást biztosít a budapesti csontvelő-transzplantációs osztályon kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak. A ház kilenc lakóegységből áll, ebből egy szobát a mozgássérültek igényei szerint, kettőt minikonyhával a csecsemők ellátásához szükséges követelmények szerint alakítottak ki. A házban közösségi terek, konyha, mosókonyha, tároló helyiségek szolgálják a gyerekek és a családok kényelmét, de kábeltévé, telefon és internet is van.
Nemrég lehetőség nyílt a Démétér Ház bővítésére, de legalább 100 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a jelenleg romos állapotban lévő épület alkalmas legyen a családok és a transzplantáción átesett gyerekek rehabilitációjára.

A fotós elmondta: abban bíznak, hogy ezeken a képeken keresztül sikerül jobban bemutatni az itteni világot és azt, hogy ez a szellemiség, a családok közelsége mennyire meghatározza a gyógyulási arányt. Ha szélesebb közönség nyerhet betekintést az itt zajló életbe, talán bővülhet azoknak a köre is, akik segíteni tudnak, hogy ez a hely minél több családnak nyújthasson segítséget - fűzte hozzá.

A kiállítást Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész nyitja meg csütörtökön a leendő új épületszárnyban. A fotóriporter elmondta: terveik között szerepel az is, hogy a tárlatot vándorkiállítássá alakítsák és az ország több pontján bemutassák.

Hihetetlen! Így festettek az első Barbie babákhttp://www.life.hu/kult/20151115-igy-neztek-ki-az-elso-barbie-babak-a-hatvanas-evekben.htmlEgy kislány szobájából sem hiányozhatnak a kultikus Barbie babák, melyek első darabjai 1959-ben kerültek piacra. A játék azota is nagy népszerűségnek örvend, Barbie azonban a történelem során jelentős átalakuláson ment keresztül. Most megmutatjuk, hogy néztek ki az első babák! KultThinkstockÍme az öt kedvenc idézetünk Csernus Imrétőlhttp://www.life.hu/kult/20151115-az-ot-legjobb-idezet-csernus-imre-pszichiatertol.htmlA csípős nyelű pszichiáter nyers stílusa elsőre talán ijesztőnek tűnhet, egy azonban biztos: módszere rendkívül hatásos. Csernus Imre rengeteg embernek nyújt segítséget nap mint nap: akár rendelésein, akár könyveivel vagy előadásaival. Most összegyűjtöttük az öt kedvenc idézetünket tőle. KultOrigoÍme, az öt kedvenc idézetünk az "Így jártam anyátokkal"-bólhttp://www.life.hu/kult/20151024-ime-az-ot-kedvenc-idezetunk-az-igy-jartam-anyatokkalbol.htmlÉvekig izgultunk lélegzetvisszafojtva, mire végül kiderült, ki Ted gyermekeinek az anyja. Addig is minden alkalommal könnyesre nevettük a szemünket Barney, Robin, Ted, Lilly és Marshall kalandjain, most pedig összegyűjtöttük nektek a kedvenc idézeteinket a soroaztból. Kult--Íme, az öt legütősebb idézet A szürke ötven árnyalatábólhttp://www.life.hu/kult/20151012-ime-az-ot-legutosebb-idezet-a-szurke-otven-arnyalatabol.htmlFülledt erotika, felfokozott izgalmak, mély érzelmek - ez mind megtalálható A szürke ötven árnyalatában, nem csoda, hogy a könyvért és a belőle készült filmért is milliók rajonganak. Most összegyűjtöttük nektek az öt kedvenc mondatunkat E.L. James sikertörténetéből. KultOrigoÍme, az öt legtanulságosabb idézet a "Nem kellesz eléggé"-bőlhttp://www.life.hu/kult/20151010-ime-az-ot-legtanulsagosabb-idezet-a-nem-kellesz-elegge-bol.htmlKijózanító igazságaival egy nagyon fontos dologra mutatott rá a "Nem kellesz eléggé" című film, mégpedig arra, hogy olyan szekér után ne fussunk, amelyik úgysem vesz fel. Íme, az öt legonfontosabb idézet a filmből. KultOrigoBakó Gábor: „A Grease egy hatalmas, vidám dzsembori lesz”http://www.life.hu/kult/20151015-bako-gabor-koreografus-a-grease-darabrol-meselt.htmlMár a Grease próbái is hihetetlen izgalmakkal teltek: Bugár Anna ugyanis az egyik tánclépésnél részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, de egy trükkös megoldásnak köszönhetően a színésznő így is folytatni tudta a szereplést. De vajon hogyan készült a zenés-táncos produkcióra a többi szereplő? Kinek van meg leginkább a „bugi" a lábában? Bakó Gábor, a darab koreográfusa izgalmas kulisszatitkokról mesélt. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.