Hatalmas siker A Játékkészítő: Már több mint 40 ezer jegy kelt el

színpad musical Vastag Csaba mese Játékkészítő Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már több mint 40 ezer jegy kelt el az idei, szinte minden elemében megújult, A Játékkészítő című mese-musicalre. A szervezők arra számítanak, hogy akár meg is haladják a tavalyi rekordot.

A hazai színpadi produkciók egyik hatalmas sikere A Játékkészítő című, tisztán magyar "alapanyagból" készült mese-musical. Tavaly négy napon át, összesen 12 előadást tartottak, amit összesen 45 ezer néző élvezhetett. Idén, a minden elemében megújult, újabb dalokkal és szereplőkkel bővült előadásokra eddig már több mint 40 ezer jegyet adtak el.

Forrás: Facebook/Játékkészítő

"Még tíz nap van a bemutatóig és azt látjuk, ha ilyen sebességgel fogynak a jegyek, elérhetjük, sőt meg is haladhatjuk a tavalyi csúcsszámot, hiszen a SYMA csarnokba több néző is elfér" - mondta Illés Gabriella, A Játékkészítő producere. "Bármekkora is a siker, a darabot nem egy "fejőstehénnek" szánjuk, amiről minden bőrt le akarunk nyúzni" - mesélte a költségvetésében is rekordernek számító előadás megálmodója. "Nagyon örülünk, hogy idén is nagy a hazai érdeklődés, de a mostani 12 előadáson túl már nem tervezünk többet itthon" - tette hozzá a producer, aki elmondta, egyre több visszajelzést kapnak, hogy A Játékkészítő a nemzetközi porondokon is komoly sikereket tudna elérni.

Sebestyén Balázs bevállalta: nekiestek a fejének nullás géppelhttp://www.life.hu/sztarok/20151218-sebestyen-balazs-az-rtl-klub-es-a-class-fm-musorvezetoje-levagatta-a-hajat-nullas-geppel.htmlA fogadás az fogadás! Rákóczi Feri még nyáron fogadott Sebestyén Balázzsal, hogy nem gyújt rá három hónapig, és betartotta ígéretét. Balázsnak emiatt meg kellett válnia a hajától. TV + Sztárok--Horváth Éva vért evetthttp://www.life.hu/sztarok/20151217-horvath-eva-modell-vert-evett-a-disznotoros-reggelin.htmlA modellt igazi disznótoros reggelivel vendégelték meg, ő pedig nem utasította vissza a finom falatokat. TV + Sztárok--Zimány Linda dekoltázsával köszönt el Amerikátólhttp://www.life.hu/sztarok/20151217-zimany-linda-modell-szelfivel-koszont-el-amerikatol.htmlA magyar modell egy jól irányzott szelfivel búcsúzott el "második otthonától," Los Angelestől. TV + SztárokOrigoMegbüntették Lajcsit a börtönbenhttp://www.life.hu/sztarok/20151217-megbuntettek-galambos-lajcsi-zeneszt-a-bortonben-fenyitest-kapott.htmlFelesége miatt kapott fenyítést az előzetes letartóztatásban lévő zenész. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoNézd meg, hogyan lett Daniel Radcliffe-ből Harry Potter - Videó! http://www.life.hu/kult/20151207-igy-kapta-meg-daniel-radcliffe-harry-szerepet-video-a-meghallgatasrol.htmlElőkerült egy felvétel arról a meghallgatásról, amelyen a 11 éves színészpalánta a Harry Potter és a bölcsek köve egyik ikonikus jelenetét olvassa fel. Ekkor még senki sem gondolta, hogy évekkel később a világ egyik legsikeresebb filmje válik belőle. KultOrigoNincs még ötleted a fa alá? - Tökéletes ajándék tipp! http://www.life.hu/kult/20151218-kulturalis-programajanlo-december-17-20.htmlKözelednek az ünnepek, és jobb esetben már mindenki megvette az ajándékokat. Ha még nem, tudunk pár tippet, amivel hatalmas örömet szerezhetsz a komolyzene iránt érdeklődő szeretteidnek. Jennifer Lawrence is visszatér év végére a mozivászonra egy erős női karakter, Joy szerepében, aki a 21. századi nők példaképét próbálja megtestesíteni. Gyerünk, vedd elő a naptárad, és jegyezd fel a következő időpontokat! Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.