A menekültválságról szóló dokumentumfilm nyerte az Arany Medvét

Forrás: Youtube -
Fuocoammare Berlinale 2016 Arany Medve Tűz a tengeren
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare - Tűz a tengeren -  című olasz-francia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon szombaton. Az olasz Gianfranco Rosi rendezése "lenyűgözte a zsűrit és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell" - mondta a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke. A Tűz a tengeren a Berlinale szíve - hangsúlyozta a háromszoros Oscar-díjas művész.

Gianfranco Rosi kiemelte: elfogadhatatlan, hogy "a tengerbe kell veszniük tragédiák elől menekülő embereknek". A rendező, miután átvette az elismerést, azt mondta: "ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére".
Gianfranco Rosi legutóbbi munkájával, a Róma körüli autópálya mellett élő emberekről szóló Sacro GRA című dokumentumfilmmel 2013-ban a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt. Új filmjéhez egy éven keresztül követte az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő sziget életét és a menekülteket mentő olasz parti őrség munkáját, amelyet az első kritikák szerint szívszorító és lélegzetelállító felvételekkel mutat be. A film elnyerte a Berlinale ökumenikus zsűrijének díját is.

Forrás: Youtube

A rendező a díjátadó gála után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem akart "politikai filmet" készíteni és alkotása nem "politikai állásfoglalás", de amikor a Lampedusán, "Európa kapujában" meglátta a tengeren az első menekültekkel zsúfolt, hánykolódó, rozzant hajót, tudta, hogy meg kell mutatnia azt a "borzasztó tragédiát", amely a Földközi-tengeren "nap mint nap" megismétlődik.
"Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást erről a mészárlásról, amelyben mindannyian részt veszünk, mert nem építünk humanitárius hidat vagy nem találunk valami más megoldást" - mondta Gianfranco Rosi.

Az Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért 18 alkotás pályázott a 66. Berlinalén. Meryl Streep elmondta, hogy a zsűri "csodálatos és fontos" munkákat látott, és nem voltak nagy viták a testületben.

Gianfranco Rosi átveszi a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon Meryl Streep-től Forrás: AFP/Tobias Schwarz

Ezeket az alkotásokat, művészeket díjazták még

A zsűri nagydíjával - egy Ezüst Medvével - a többi között a Senkiföldje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Tanovic Smrt u Sarajevu (Halál Szarajevóban) című filmjét tüntették ki.

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta L'avenir (A jövő) című filmjéért.

A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Thomas Vinterberg dán rendező Kollektivet (A kommuna) című filmjének egyik főszereplője, Trine Dryrholm kapta meg.

A legjobb férfi alakítás díját az Inhebbek Hedi című tunéziai versenyfilm főszereplője, Majd Mastoura vehette át.

A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Zjednoczone Stany Milosci (A szerelem egyesült állama) cím lengyel film rendező-forgatókönyvírójának, Tomasz Wasilewskinek ítélte oda a zsűri.

A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal egy 482 perces fekete-fehér filmet, Lav Diaz fülöp-szigeteki rendező Hele Sa Hiwagang Hapis (Altatódal a szomorú misztériumnak) című munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben.

A valamely alkotói területen - zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka - mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét a Chang Jiang Tu (Keresztáram) című kínai film operatőre, Mark Lee Ping-Bing kapta.

A legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó különdíjával az Inhebbek Hedit - Mohamed Ben Attia rendezését - tüntették ki, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el.

A rövidfilmes zsűri három díjából kettőt menekültekről szóló filmek kaptak. Az Ezüst Medvével Mahdi Fleifel A Man Returned (Egy férfi visszatér) című brit-dán-holland koprodukcióját tüntették ki, amely egy palesztin menekültről szól, a 20 ezer euróval járó Audi rövidfilm díjat - amelyet az autógyár támogatásával az idén másodszor osztottak ki - pedig Chiang Wei Liang tajvani rendező Jin zhi xia mao (Kikötni tilos)című alkotása kapta.

A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét Leonor Teles portugál rendező Balada de um Batráquio (Batráquio balladája) című kapta.


A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 77 országból 436 filmet mutattak be, köztük két magyar alkotást, Bucsi Réka LOVE című rajzanimációs rövidfilmjét és Fliegauf Bence Liliom ösvény című munkáját. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.