10 érdekesség amit tudnod kell az Eurovíziós Dalfesztiválról

Fotó: Marton Szilvia - Origo -
érdekesség Eurovíziós Dalfesztivál döntő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton kiderül, hogy ki nyeri A Dal 2016 döntőjét. A nyertes győzelme megkoronázásaként képviselheti hazánkat és mérettetheti meg A Dal 2016 győztes dalát a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, Stockholmban. Most mindent megtudhatsz Európa legnagyobb zenei fesztiváljáról. 

A nemzetközi versenyzők sora is lassan teljes lesz, íme, 10 érdekesség Juhász Ervin Eurovíziós szakértőtől a mezőnyről és a versenyről:

Fotó: Marton Szilvia - Origo

• Idén Kína újra közvetíti majd a három adást, élőben.

• Németországban egy nemzeti döntő lesz, ahol csak a közönség választja ki, hogy ki utazhat Stockholmba.
• Görögország idén egy bevándorlókról szóló görög nyelvű dalt küld az Eurovízióra.
• Ukrajna egy olyan dallal indul, amelyik a 1940-es évek krími tatárok deportálásáról szól, amit Sztálin indított. Az énekesnő dédnagymamáját így deportálták a négy gyermekével, és az egyik lánya nem élte túl ezt az utat. A dal refrénje krími tatár nyelven van, és ezek azok a szavak, amelyeket az énekesnő (Jamala) hallott a dédnagymamájától. A dalcíme: 1944.
• Negyedik alkalommal ad otthon Svédország az Eurovíziós Dalfesztiválnak.
• Írországot Nicky Byrne képviseli, aki a Westlife együttes egykori tagja volt.
• San Marinót egy török énekes képviseli, Svájcot pedig egy kanadai.
• Izraelt egy tehetségkutató műsor nyertese képviseli.
• Az idén több visszatérő versenyző lesz, mint eddig bármelyik évben: Deen (Bosznia 2004), Ira Losco (Málta 2002), Greta Salome (Ízland 2012), Kaliopi (Macedónia 2012), Poli Genova (Bulgária 2011), és a Highway zenekar egyik tagja képviselte már Montenegrót 2005-ben.
• Jelenleg az orosz énekest, Sergely Lazarevet tartját eddig a legesélyesebbnek az Eurovízón, aki a legsikeresebb popsztár Oroszországban, de Fehéroroszországban, Ukrajnában, Litvániában, Észtországban és Örményországban is hatalmas népszerűségnek örvend.

A Dal 2016 döntőjével egy időben másik négy országban is - Szlovénia, Finnország, Moldova, és Norvégia - az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételért megy majd a verseny.

Wellhello: "Nekünk nem apuci vette, mi küzdöttünk a sikerért!"http://www.life.hu/kult/20160211-wellhello-fluor-es-diaz-oszinten-a-szerelemrol-zenerol-es-a-magyar-popkulturarol-interju.htmlEgy energikus és pörgős bandával, a Wellhello tagjaival beszélgettem, akik szinte berobbantak a hazai zenei piacra, és meghódították nemcsak a rádiók toplistáit, de a női szíveket is. Kult--A legsármosabb kémek a filmvásznon James Bondtól Napoleon Solóighttp://www.life.hu/kult/20160225-a-legsarmosabb-kemek-a-filmvasznon-james-bondtol-napoleon-soloig.htmlHalálosan hatékonyak és halálosan jóképűek, hidegvérrel akcióznak és hidegvérrel csábítanak, közben pedig elképesztően stílusosak és elegánsak is. Összegyűjtöttük a kémeket, akik a legnagyobb hatással vannak ránk. Kult--Többen elájultak, olyan véres volt egy londoni színdaradhttp://www.life.hu/kult/20160226-rosszullet-es-veres-jelmezek-a-londoni-eloadas-vegen-kiadtak-a-nezok-szinhaz.htmlÖt néző elájult a Sarah Kane Megtisztulva című darabjában ábrázolt kínzás és erőszak hatására a londoni National Theatre-ben, ahol a feldolgozás első hat előadása alatt negyvenen hagyták el a nézőteret. KultOrigoŐk lesznek az új Dirty Dancing főszereplőihttp://www.life.hu/kult/20160225-ekezik-a-dirty-dancing-remake.htmlLe merjük fogadni, hogy az egész világ izgatottan várja a Dirty Dancing modern változatát. Most pedig végre az is kiderült, hogy kik játsszák majd a főszerepeket! KultOrigoMicsoda siker! Világhír küszöbén a magyar együtteshttp://www.life.hu/kult/20160224-kulonleges-dijra-jeloltek-a-magyar-egyuttest-az-ivan-the-parazol-utban-a-vilaghir-fele.htmlAz Ivan & The Parazol énekesét érte az a hatalmas megtiszteltetés, hogy jelölték a 2016-os Artisjus Junior kategóriában. A Life.hu kifaggatta Ivánt a zenekar jövőbeli terveiről, céljairól, és a banda eddigi sikereiről. Kult--A menekültválságról szóló dokumentumfilm nyerte az Arany Medvéthttp://www.life.hu/kult/20160221-a-menekultvalsagrol-szolo-dokumentumfilm-a-fuocoammare-nyerte-az-arany-medvet.html Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare - Tűz a tengeren - című olasz-francia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon szombaton. Az olasz Gianfranco Rosi rendezése "lenyűgözte a zsűrit és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell" - mondta a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke. A Tűz a tengeren a Berlinale szíve - hangsúlyozta a háromszoros Oscar-díjas művész. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.