70 éves lett Koncz Zsuzsa, aki mindig féltve őrizte magánéletét

Forrás: MTI/Beliczay László -
Koncz Zsuzsa Ki mit tud karrier születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb és legeredetibb alakja, Kossuth-díjas, Kazinczy-díjas, Érdemes művész, akinek magánélete mindig rejtve maradt.

A 60-as évek elején tűnt fel az első Ki mit tud? című vetélkedőben gimnáziumi osztálytársnőjével, Gerely Ágival. A nagy nyilvánosságnak köszönhetően indult be a karrierje, hiszen sorra keresték fel őt a korszakalkotó, de akkor még amatőr zenekarok, az Omega az Illés és a Metro együttes.

Forrás: MTI/Beliczay László

Koncz Zsuzsa nemcsak énekesnőként, de színésznőként is bizonyított. Pályájának jelentős állomása volt az Ezek a fiatalok című film főszerepe, amely hatalmas közönségsikert aratott. Az 1970-es évekre már ismert előadóművész lett, és sorra érkezte albumai, amit esetenként a rendszerváltás előtt be is tiltottak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Dalaiban megjelenik a hite és a világról alkotott képe is, a számaiból sugárzik a szenvedély és erő, ami mai napig generációkat köt le és vonz magával. Bár a művészi ténykedéseiről szinte mindent tudhatunk, magánéletét mindig féltve őrizte. 1970-ben ment hozzá első férjéhez, Boldizsár Miklós dramaturghoz, gyermeke viszont soha nem született. Saját bevallása szerint ő mindig egy zárkózottabb jellem volt, aki a színpadon, éneklés közben tudott igazán kinyílni.

Ők kapták meg az első Magyar Filmdíjathttp://www.life.hu/kult/20160307-ok-kaptak-meg-az-elso-magyar-filmdijat.htmlVasárnap átadták az első "magyar Oscart", azaz a Magyar Filmdíjat.Kult--Falfestmény készült Leonardo DiCaprio tiszteletére - Fotó!http://www.life.hu/kult/20160306-leonardo-dicaprio-oscar-dija-falfestmeny-a-sztar-gyozelmenek-tiszteletere-foto.htmlA világon több millióan örültek együtt a színésszel, hiszen annyi év után végre megkapta a jól megérdemelt aranyszobrocskát. Ennek örömére a rajongók egy különleges alkotást készítettek. Kult--Rajongók, figyelem! Lady Gaga visszatér a képernyőre http://www.life.hu/kult/20160305-lady-gaga-visszater-az-amerikai-horror-story-cimu-sorozatba-veres-produkciok-varhatok.htmlAz énekesnő egy rádiós interjúban beszélt arról, hogy bár a zene a mindene, a tévés szereplések is felkeltették az érdeklődését. Gaga hamarosan újra az Amerikai Horror Story csapatát erősíti. Kult--Elbűvölő történettel tér vissza a Némó nyomábanhttp://www.life.hu/kult/20160304-nemo-nyomaban-uj-reszenek-elozetese-meghato-pillanatok-a-mozivasznon.htmlTöbb mint tíz évvel a nagy sikerű Pixar animációs film után jön a folytatás, a Szenilla nyomában. A kis halnak ismét Ellen DeGeneres kölcsönzi a hangját. KultOrigoSokan reklamálnak A hattyúk tava budapesti előadása miatthttp://www.life.hu/kult/20160304-a-nezok-nem-elegedettek-a-hattyuk-tava-cimu-eloadassal.htmlEgyre több elégedetlen néző teszi közzé véleményét A hattyúk tava február 27-i előadásával kapcsolatban. Sokan például alig láttak valamit az előadásból, és állítólag az egyik táncosnak pocakja is volt. Kult--Unalmas lesz a Star Wars 8? Daisy Ridley elárulta a titkot http://www.life.hu/kult/20160304-daisy-ridley-star-wars-uj-reszerol-nyilatkozott-szerinte-lesznek-meglepetesek.htmlAz angol színésznő a vasárnapi Oscar-gálán rémisztgette az MTV News riporterét, miután megkérdezték tőle, hogy a rajongók mire számíthatnak majd a jövőben. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.