Híres kémnők Mata Haritól Josephine Bakerig

Forrás: AFP -
kémnő film kémek2016 titkosügynök kém
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ugyan már, ki az a James Bond? A cikkünkben szereplő híres-neves hölgyek simán kenterbe verik a 007-es titkos ügynököt kémkedés terén – ráadásul nem a filmvásznon, hanem a valóságban.

Mata Hari, a csábító táncú kettős ügynök

Mata Hari 1905-ben Forrás: Wikipedia

A rendkívül lenge öltözékben, Mata Hari néven előadott egzotikus táncairól ismert, legendásan csábító nő eredeti neve cseppet sem volt egzotikus: a holland lányt Margaretha Geertruida Zellének hívták. A színpadi karrierjét 1905-ben kezdte, és gyorsan nagy népszerűségre tett szert az említett okokból, így hamarosan már Berlin, Bécs és Madrid fülledt hangulatú mulatói is őt ünnepelték. Eközben pedig számos ismeretséget és szerelmi kapcsolatot kialakított a kor fontos politikai és katonai személyiségeivel, így amikor kitört az első világháború, másokkal ellentétben továbbra is könnyen utazgathatott a különböző országok között. Erre persze lecsaptak a titkosszolgálatok is, és beszervezték őt – nagyon úgy tűnik, hogy több is egyszerre: 1917-ben a francia hatóságok letartóztatták azzal, hogy brit hírszerzési információk szerint a németek számára kémkedik. Mata Hari azt állította, hogy ő valójában a francia titkosszolgálat számára dolgozik, ami igaz is volt, de miután megállapították, hogy kettős ügynökként a németeknek is fontos dokumentumokat adott át, kivégzőosztag elé állították 1917-ben, 41 éves korában. A legenda szerint visszautasította, hogy bekössék a szemét a végzetes sortűz előtt.

Nancy Wake, a puszta kézzel ölő Fehér Egér

Balra: Nancy Wake 2004-ben megkapta a legmagasabb ausztrál állami kitüntetést második világháborús hőstetteiért, jobbra: Nancy 1950 körül Forrás: AFP, Wikipedia

A második világháború alatti francia titkos ellenállás egyik ikonikus figurája Új-Zélandon született, de már kamaszkorában lelépett otthonról, és először ápolónőként, majd újságíróként dolgozott Európa-szerte. Nemzetközi tudósítóként volt szemtanúja annak, micsoda szörnyűségeket követtek el a nácik, és ennek hatására csatlakozott az elfoglalt Franciaország területén működő ellenállási mozgalomhoz, amelyben leginkább futárként tevékenykedett, életveszélyes küldetéseket is végrehajtva, és nem egyszer a személyes varázsát is bevetve a német egyenruhások meggyőzésére. Idővel az egyik leginkább keresett személy lett, a Gestapo 5000 frankos vérdíjat tűzött ki a „Fehér Egér” fejére (legendás eltűnési képessége miatt hívták így). El is kellett hagynia Franciaországot, de később visszatért, immár katonai kiképzésen átesve, egy harcoló partizánalakulat tagjaként. Egyik akciójuk például 1400 áldozatot követelt az SS oldalán, egy másik során pedig a kémnő puszta kézzel fojtott meg egy német katonát, hogy az ne tudja riasztani a többieket. A kalandjaiért viszont nagy árat is fizetett: a háború alatt Marseille-ben maradt férjét elfogta a Gestapo, és mivel a kínzások hatására sem volt hajlandó elárulni a felesége hollétét, kivégezték.

Anna Chapman, a vörös orosz szépség

Anna Chapman Forrás: AFP

A közelmúlt egyik legnagyobb kémbotránya Anna Chapman nevéhez fűződik, akit 2010-ben tartóztattak le az Egyesült Államokban, hálózatának kilenc másik tagjával együtt. Anna Vasziljevna Kuscsenko egy magas rangú KGB-tiszt lányaként Volgográdban nőtt fel, így nem csoda, hogy le akart onnan lépni, és az sem, hogy ilyen módon sikerült neki. Közgazdasági diplomát szerzett, ami a 162-es IQ-jával nem ment nehezen, majd Londonba költözött, ahol egy rövid életű házasság révén megszerezte mostani nevét.

Forrás: AFP

A következő állomás Manhattan volt, ahol a már említett hálózat részeként a kémnő csáberejét is bevetve kapcsolatokat épített ki az amerikai társasági és politikai élet legmagasabb köreiben is, és érzékeny információkat szivárogtatott ki Moszkva számára. Miután letartóztatták, akár életfogytiglani börtönre is ítélhették volna, de egy amerikai–orosz kémcsere megmentette, és hazatérhetett. Oroszországban celeb lett: kitüntetést kapott, magazinok címlapján szerepelt, jelenleg a saját tévéműsorát vezeti.

Anna Chapman igazi celeb, modellként is pózol a kifutón a moszkvai divathéten Forrás: AFP

Violette Szabo

Violette Szabo Forrás: AFP

Violette Reine Elizabeth Bushell néven született Párizsban, francia anyától és angol taxisofőr apától – szülei az első világháború idején ismerték meg egymást. Violette Londonban nőtt fel, és áruházi eladóként dolgozott, itt találkozott a magyar felmenőkkel bíró francia tiszttel, Etienne Szabóval, akivel néhány hétnyi lángoló szerelem után össze is házasodtak. A férje a harctéren esett el 1942-ben, és már nem láthatta az időközben megszületett kislányukat. Violette Szabo ennek az élménynek a hatására jelentkezett a brit hadseregbe, ahol a különleges alakulatokhoz került, és több alkalommal hajtott végre az ellenséges vonalak mögött akciókat Franciaországban, a helyi ellenállással együttműködve a német kommunikációs vonalakat támadta. Az egyik ilyen akció során önfeláldozó módon harcolva esett fogságba, és a németek, miután a kínzások során sem sikerült semmit kiszedniük belőle, a ravensbrücki koncentrációs táborba deportálták. Itt halt meg 23 éves korában az a hősnő, aki „a legszebb és legbátrabb volt mindannyiunk között” a társai visszaemlékezései szerint.

Josephine Baker, a párductestű iratcsempész

Joséphine Baker 1926-ban Forrás: AFP

A Bronz Vénusz, a Fekete Gyöngy, a Kreol Istennő: csak néhány Josephine Baker nézőktől kapott művésznevei közül, amelyek kiválóan érzékeltetik, milyen hatást gyakorolt a közönségére erotikus táncával a 20. század első felében az első színes bőrű női világsztár. Josephine Amerikában született és nőtt fel, de Párizsban találta meg a neki való világot, és amikor kitört a második világháború, tenni is hajlandó volt ezért a világért. A francia katonai hírszerzés beszervezte 1939-ben, és Európa vezető rétegének különböző partijairól gyakran tért haza értékes információkkal.

Joséphine Baker a második világháború alatt egy ismeretlen helyen Franciaországban, a francia légierő kisegítő tevékenységet végző hadnagyaként Forrás: AFP

Sőt, még amikor a németek elfoglalták Párizst, akkor sem korlátozták a mozgásban a népszerűsége miatt, így kottalapokra láthatatlan tintával írt iratokat is Angliába tudott csempészni. A háború után visszatért Amerikába, és az afroamerikai polgárjogi-egyenlőségi küzdelem egyik élharcosa lett.

Joséphine Baker a párizsi Marigny színházban 1934-ben Forrás: Origo
Párizsi randevú a hagyományos könyvek és a digitális kütyük közötthttp://www.life.hu/kult/20160313-parizsi-randevu-a-hagyomanyos-konyvek-es-a-digitalis-kutyuk-kozott.htmlEgy párizsi könyvesbolt nagyszerű ötlettel állt elő: Besétálsz, egy táblagépen kiválasztod a megvásárolni kívánt könyvet, majd egy nyomtatórobot kinyomtatja neked. Voila, ilyen egyszerű és nagyszerű! Kult--Tragédiák árnyékolta siker és csillogás - 70 éves lett Liza Minnellihttp://www.life.hu/kult/20160312-70-eves-lett-liza-minnelli.htmlLiza Minnelli Hollywood egyik élő legendája. Pályafutása során szinte minden rangosabb díjat begyűjtött, sikeres karrierje hátterében azonban – édesanyjához hasonlóan – boldogtalan magánélet rejtőzött. Kult--Halott kisbabákat fotóz, hogy enyhítse a szülők fájdalmáthttp://www.life.hu/kult/20160310-kim-smith-fenykepesz-halott-kisbabakat-fotoz-hogy-enyhitse-a-szulok-fajdalmat.htmlKim Smith fényképész önkéntesként készít képeket az elhunyt kisbabákról, így a szülőknek lehet egy örök emlékük a gyermekükről. Kult--Mesekönyv készül Katalin hercegné és Vilmos herceg kalandjaiból http://www.life.hu/kult/20160308-katalin-hercegne-es-vilmos-herceg-tortenetebol-konyv-keszul-gyermekeik-is-benne-lesznek.htmlA királyi család életéről szóló mesekönyv Sarolta hercegnő májusi születésnapján kerül a boltok polcaira. A hírek szerint a könyvben több olyan történet is lesz, mely tényleg megtörtént a családdal. KultOrigoHoppá! Tóth Gabira cserélték Szulák Andreát a Shrekbenhttp://www.life.hu/kult/20160309-toth-gabi-alakitja-a-shrek-cimu-musicalben-a-sarkanyt.htmlA Shrek című musicalben Sárkány szerepére eredetileg Szulák Andreával szerződtek le, azonban a színésznő hivatalosan a túl sok elfoglaltsága miatt mégsem tudja vállalni a karakter megformálását. Kult--Víz alatti múzeum nyílt a tengerbe fulladt menekültek emlékérehttp://www.life.hu/kult/20160308-jason-decaires-taylor-brit-muvesz-viz-alatti-szobrai-a-kanari-szigeteknel-14-meterrel-a-tenger-alatt.htmlA Jason deCaires Taylor brit művész által megalkotott szobrok a 2013-ban hajótörést szenvedett menekülteknek állítanak emléket, akik Líbiából Európába akartak eljutni. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.