Májusfa, pünkösdi király, pünkösdölés - Így ünnepelünk a hagyomány szerint

Forrás: Dreamstime -
Pünkösd hétvége ünnep hagyomány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. Jézus mennybemenetelét követően a tanítványok immáron nem rejtőzködtek tovább, hanem elkezdték terjeszteni a tanítást az emberek között.

A pünkösdi történéseket sokan a keresztény egyház alapításaként is értelmezik, hiszen az események után sokan csatlakoztak Jézus követőihez.

Forrás: Dreamstime

Hagyományok

Májusfa

A magyar nyelvterület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. A fát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fájuk, aminek a kidöntését ünnepély és táncmulatság kísérte.

Pünkösdi király

A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, így a lányok kegyeit is hamarabb elnyerte.

Forrás: Dreamstime

Pünkösdölés

Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, és adományt gyűjtött.

Forrás: Wikipédia

Izgalmas programok a hétvégére - Íme, a legtutibb tippek!http://www.life.hu/kult/20160512-kulturalis-programajanlo-12-15.htmlKoncert, fesztivál, és mozi is szerepel a listán, úgyhogy bárki megtalálja a kedvére valót a következő összeállításunkban. Nem kell bezárkoznod, hiszen a jó idő közeledtével egyre több szabadtéri program vár rád, főleg a belvárosban. Vedd elő a naptárad, és írd be a következő eseményeket. KultOrigoNaná, hogy továbbjutott! Elképesztően szexi produkciót láthattunk Freddie-től az Eurovízió elődöntőjébenhttp://www.life.hu/kult/20160510-freddie-az-eurovizios-dalfesztival-elodontojeben-a-pioneer-cimu-dalaval.htmlNegyedikként, több mint tízenhatezer néző előtt lépett színpadra Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál keddi elődöntőjében. A magyar előadónak 17 versenytársával - a finn, a görög, a moldovai, a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai és a máltai fellépővel - kellett megküzdenie. Sikerrel, ugyanis Freddie bejutott a döntőbe. Kult--Punnany Massif: "Kurvának kell lenni, de nem nyitjuk szét teljesen a lábunkat"http://www.life.hu/kult/20160508-punnany-massif-a-fiuk-oszinten-beszelnek-a-nokrol-penzrol-es-a-politikarol-interju.htmlA pécsi zenekar a hiphopból indult, mára viszont mondhatjuk, hogy messze túlnőtt a keretein: többmilliós nézettségű videók, telt házas koncertek és országos ismertség. A zenekar három év után most egy új kislemezzel jelentkezik, de az idei év egyfajta alkotói elvonulásról fog szólni. Hogy miért? Többek között erre is kerestem a választ, amikor interjúra hívtam őket. KultFotó: Szabó Gábor - OrigoA 8 legdurvább kínzási módszer a világon (18+)http://www.life.hu/kult/20160504-a-8-legdurvabb-kinzasi-modszer-a-vilagon-patkany-vizcsepp-kad-bambusz-vasallat-szek.htmlA kínzás - legyen annak kiváltó oka akár bosszú, akár vallatás - éppúgy része az emberi történelemnek, mint bármi más. Egyes informátorok szerint pedig ezeket az eszközöket, módszereket bizonyos helyeken gyakran még manapság is használják... Kult--Őrült könyvesboltra bukkantunkhttp://www.life.hu/kult/20160505-orult-konyvesboltra-bukkantunk-amely-a-kinai-hangzhouban-nyilt.htmlAz extrém boltban úgy érezheti magát a vásárló, mintha Alice csodaországába csöppent volna. Kult--Amikor a párod kettős életet él: 7 emlékezetes film a témárólhttp://www.life.hu/kult/20160502-amikor-a-parod-kettos-eletet-el-7-emlekezetes-film-a-temarol-a-nap-szepe-pillango-urfi-titkos.htmlValószínűleg minden, szerelemben, kapcsolatban élő ember egyik legfőbb rémálma az, hogy egyszer csak kiderül: a párja nem az (vagy nem csak az), akinek mutatta magát, és van egy titkos élete is. A napokban mozikba került Gyilkos párosban Anna Kendrick ideális új pasija kapcsán hull le a lepel - meglepő reakciót váltva ki. Mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttük a kedvenc filmjeinket a témában. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.