Komoly anyagi veszteség Freddie-nek és menedzsmentjének az Eurovízió

Forrás: Andres Putting -
Freddie Eurovíziós Dalfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokba kerül Freddie-nek és menedzsmentjének az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel. Az MTVA ugyan sok mindent, de nem minden költséget áll. 

"A 2016-os Eurovíziós Dalverseny közvetítésének limit költségvetése nettó 68 millió 197 ezer 16 forint. Ez tartalmazza a részvételi díjon kívül a szállásköltséget, utazásköltséget, vonalköltséget, kommentátorállást, a szakmai zsűri tiszteletdíját, a közjegyzői díjat, valamint minden egyéb, a műsorhoz kapcsolódó kiadást" – tudta meg a Blikk az MTVA sajtóosztályától. A lap úgy tudja, ezen kívül - például A Dal című műsorba való jelentkezést, majd nyerés esetén az eurovíziós produkció színpadra állítását - már a menedzsment fizeti.

Forrás: Andres Putting

"Ez anyagi befektetés, amely rövid távon csak viszi a pénzt. A háttérgrafikát, a kellékeket vagy esetleg egy ottani klubkoncert hangosítását vagy hangszerbérlését is az előadónak, illetve a menedzsmentjének kell állnia, ráadásul az adott ország árain. Ez Svédországban biztos jóval drágább, mint itthon" – árulta el a napilap informátora, aki már járt Eurovízión, mindemellett úgy véli, a kezdeti anyagi veszteség mellett komoly imidzsnövelő és szakmai rang az Eurovízió.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.