Moszkvában a budapesti tűzfalakban gyönyörködnek

Forrás: Farkas András / Színes Város Csoport -
művészet Moszkva Budapest Tűzfal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a Színes Város Csoporttal karöltve két magyar művészt kért fel, hogy fessenek meg egy tűzfalat Moszkvában, emellett pedig a budapesti tűzfalakat bemutató fotókiállítás nyílt a városban.

Az alkotók (FatHeat és TransOne) szabad kezet kaptak a tűzfal megfestésére, és Sárkányölő Szent György legendáját választották témának.

Készül a moszkvai sárkány Forrás: Farkas András / Színes Város Csoport

A Moszkva belvárosában található közel száz négyzetméteres felületre a két alkotó három nap alatt festette fel a képet. A projekt zárásaként Színes Város Budapest címmel

fotókiállítás nyílt Farkas András fotográfus képeiből Moszkvában.

Az elkészült tűzfal Forrás: Farkas András / Színes Város Csoport

Flór Péter, a Színes Város főtitkára elmondta, hogy szeretnének egy nemzetközi hálózatot kialakítani,
hogy a magyar művészek külföldön is kapjanak lehetőséget, és egyúttal minél több külföldi művész hívjanak meg Budapestre. Ennek keretében idén Budapestre érkezik egy orosz alkotó is, Adno1, aki szintén készíthet egy képet az egyik fővárosi tűzfalra - számolt be az Origo.

Magyar film is díjat nyert a világ legrangosabb animációs fesztiváljánhttp://www.life.hu/kult/20160620-magyar-film-is-dijat-nyert-a-vilag-legrangosabb-animacios-fesztivaljan.htmlÚjabb magyar sikernek örülhetünk, ugyanis szombaton Dell’Edera Dávid Balkon című animációs rövidfilmje nyerte el a zsűri díját Annecy-ben. KultOrigoTom Hiddleston szívesen lenne James Bondhttp://www.life.hu/kult/20160307-a-bosszuallok-foszereploje-eljatszana-james-bond-szerepet.htmlTom Hiddleston jelenleg a BBC egyik sorozatában látható, de egy interjúban elejtette, hogy szívesen eljátszaná a 007-est is. KultOrigoAngelina Jolie visszatér a képernyőkrehttp://www.life.hu/kult/20160613-angelina-jolie-visszater-a-kepernyokre.htmlAngeline Jolie-t a 2010-es Az utazó óta mindössze kétszer láthattuk a vásznon: a 2014-es Demoná-ban, illetve a tavalyi A tengernél című párkapcsolati drámában, amit ő is rendezett, ám készül egy újabb film is, mégpedig egy Agatha Christie-adaptáció. Ennek pedig még Jolie sem tud ellenállni. Kult--Esterházy Péter legújabb könyve egy őszinte vallomás a hasnyálmirigyrákjárólhttp://www.life.hu/kult/20160525-esterhazy-peter-a-hasnyalmirigyrakjarol-irt.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Esterházy Péter hasnyálmirigyrákkal küzd. Az író tavaly a göteborgi könyvvásárra küldött üdvözlőlevelében utalt arra, hogy a betegség köti le a gondolatait. Akkor nem árult el többet, nemrég viszont megszólalt az üggyel kapcsolatban. KultFotó: Szabó Gábor - OrigoEzt az 5 könyvet olvasd el, mielőtt meghalszhttp://www.life.hu/kult/20160412-ezt-az-5-konyvet-olvasd-el-mielott-meghalsz.htmlÖsszeállítottuk a könyv "bakancslistánkat", melyen 5 olyan könyv szerepel, amit feltétlenül el kell olvasnod, mielőtt feldobod a bakancsodat. Nézzük csak! Kult--A Saul fia lenyomta a Star Wars 7-ethttp://www.life.hu/kult/20160401-tobben-veszik-a-saul-fiat-mint-a-star-wars-7-et.htmlAz Oscar-díjas alkotás, A Saul fia április közepétől kapható DVD-n és Blu-Rayen, de már most vezeti az egyik legnépszerűbb online bolt, az X-Press toplisátját, ezzel beelőzve többek között Az éhezők viadala záró epizódját, és a Star Wars hetedik részét is. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.