Kis hazánk egyik legnagyobb eseménye: megújult az Anna-bál

Forrás: André Balázs -
esemény Magyarország rendezvény Anna-bál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén 191. alkalommal rendezik meg a báli kultúra zászlóshajójaként is emlegetett Anna-bált, ahol idén is a legjelesebb művészek, politikusok, közéleti személyiségek találkoznak. A bálok etalonja számtalan újítással várja a vendégeket 2016-ban, miközben a mai napig megőrizte bájosságát, kedvességét.

"Nehéz minden évben valami újat adni, miközben szorosan kötődünk a hagyományokhoz is. Ebben az évben apróságokat változtattunk, de észre fogják venni ezeket, mert látványosak és fontosak!" – mondta dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere, aki Európában is egyedülálló bálnak nevezte

hazánk legnagyobb társasági eseményét.

Forrás: André Balázs

"Az Anna-bál idei újításai között bevezettük a sétálójegyet, valamint a szépek sétakocsikázásához a mezőhegyesi fogat mellett egy szilvásváradi fogat is csatlakozik. Tavaly nagy sikere volt a kerti szalonzenét játszó Szalonna és bandájának, idén a Magyar Állami Népi Együttes szolgáltatja a muzsikát. Példamutató együttműködés alakult ki az Anna Grand Hotellel az ételfelszolgálás tekintetében, még egységesebb, flottabb lesz a szerviz, mint eddig" – sorolta dr. Bóka István.

Forrás: André Balázs

Megújult Anna-báli arculattal is várja a vendégeket Magyarország legnagyobb tradíciójúeseménye, amelyhez kapcsolódóan immár negyedik alkalommal szervez Balatonfüred fesztivált. 2013-tól az Anna-bál kísérő rendezvényei közé tartozik

a Kárpát-medencei Prímásverseny.

"A hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára meghirdetett versenybe tizenkét ifjú prímás nevezett be. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, a keddi és a szerdai napokon tartjuk a Kisfaludy Galériában. Szerda este pedig a legjobb produkciókból és meghívott Pávás előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendezünk a balatonfüredi Gyógy téren" – mondta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Forrás: André Balázs

A nagyszabású programsorozat keretében kiderül, idén ki lesz az ország legjobb fiatal prímása, de az Anna fesztivál keretében a Magyar Állami Operaház is rendez több koncertet. Az Operafüred Giuseppe Verdi kilenc operájából mutat be népszerű részleteket, melyeket

öt énekes előadásában élvezhet a közönség.

"Bár az Operaház énekkara és zenekara 1837-ben alakult, nem tudunk vetekedni az Anna-bállal, hiányzik egy pár év és ez így is marad. De Balatonfüred és az Opera együttműködésének messze nyúló gyökerei vannak és ezzel kötelezzük is magunkat arra, hogy ilyenkor nyáron legalább néhány est erejéig megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek együtt" – magyarázta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, aki hozzátette: "a hagyományoknak megfelelően az Anna-bál estéjén palotást és keringőt táncolnak el a művészek."

Forrás: André Balázs

Az Anna- bálon minden évben megválasztják a Bál Szépét, és két udvarhölgyét. Az első helyezett hölgy Viktória díszítésű, a II. helyezett Rotschild, a III. helyezett pedig Apponyi mintával díszített Herendi porcelánvázát kap a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásaként.

Forrás: André Balázs

A vacsorát pedig szintén Apponyi mintával díszített szervizkészletből fogyaszthatják a vendégek.

"A Herendi Porcelánmanufaktúra fontosnak tartja a tradíciót és az innovációt is. A tradícióinkat a díszserlegek, az innovációt pedig minden évben a hölgyek nyakába kerülő szívek jelentik. A Herendi szívek idén is a Balatonhoz kapcsolódnak, 2016-ban a kagyló belsejét mintázó díszítés szerepel rajtuk" – árulta el Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója.

Forrás: André Balázs

"A hagyomány nemcsak a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről is" – vallja Zoób Kati, aki számára nemcsak a régi hagyományt, hanem a modern Balatonfüredet is megjeleníti az Anna-bál. A divattervező egy svéd grafikusművész 1916-os plakát motívumát használva álmodta meg

Magyarország legnagyobb múltú báljának új arculatát.

"Úgy éreztem, hogy ez a kép meg tudja jeleníteni azt a hangulatot, amit ma egy füredi lány érez, amikor kinéz a teraszról, majd kimegy a Balaton partjára, teleszívja a tüdejét levegővel és úgy érzi, övé az egész világ. A szépség, a tisztaság, az erő és a jövőbe vetett hit, a lendület és a nőiesség még mind érzékelhető ezen a motívumon. Ebből a lendületes mozdulatú lányból kiindulva fogalmaztuk meg a Balaton hullámainak erejét, a Balaton különleges zöldeskék színét. Úgy érzem, hogy Balatonfürednek, a „Balaton fővárosának" viselnie kell ezt a színt egy ilyen hagyomány alkalmából."

Forrás: André Balázs

Balatonfüred város önkormányzata minden évben levelet küld azoknak a hölgyeknek, akik betöltötték a 18. életévüket. Így kapott Boór Bettina is lehetőséget és elfogadta a meghívást az Anna-bálra 2015-ben, amikor is

bálkirálynővé választották.

A címnek kulturális és eszmei értéke van: Bettina az elmúlt évben Balatonfüred arcaként képviselte a várost világszínvonalú sport, valamint kulturális rendezvényeken. 2016-ban ismét megcsodálhatják a vendégek az ifjú hölgyek ragyogását, miközben az előkelő közönség jókedvéről neves művészek gondoskodnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.