117 éve született Alfred Hitchcock, a borzongatás mestere

Forrás: AFP -
madarak téboly Psycho Forgószél (film) Marnie Alfred Hitchcock
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Határozottan kevesebb lenne a filmkultúra, ha Alfred Hitchcock nem kezdett volna el műszaki rajzolóként némafilmekhez feliratot gyártani. Szerencsénkre nem csak ennyi köze volt a filmezéshez, a legtöbb általa rendezett moziból kultuszfilm lett.

Alfred Hitchcock 21 éves korában került be a filmezés világába, ám akkor még csak feliratokat gyártott. Azonban nagyon hamar rendezőasszisztenssé lépett elő, majd szerencséjére egy fiatal angol producer, Michael Balcon szárnyai alá került, aki végig támogatta rendezői pályafutásában. Karrierje során kialakult egyedi stílusa azonnal felismerhetővé teszi a Hitchcock-filmeket, amik halhatatlanná tették a rendezőt, mint a borzongatás mesterét. Íme, 5 olyan filmje, amit mindenképpen látnod kell.

Forrás: AFP

Forgószél


Két kedvenc színésze Cary Grant és Ingrid Bergman főszereplésével készítette el a filmtörténet egyik legizgalmasabb szerelmes kémtörténetét. A főszereplőnőnek jóvá kell tennie apja háborús bűneit, és be kell épülnie apja Brazíliában élő náci összeesküvő társai közé.

Forrás: AFP

Psycho


Hitchcock talán egyik legismertebb alkotásában egy csinos szőke titkárnő kerül bajba, ugyanis megszökik főnöke pénzével. Éjszakára betér egy út menti motelbe, ahol összebarátkozik annak különös tulajdonosával. Norman Bates áll igazából a film középpontjában, ami egy előre nem sejthető, feszültségekkel teli pszichológiai dráma.

Psycho Forrás: AFP/Photononstop/Screen Prod

Madarak


Filmjei közül talán ez áll a legközelebb a klasszikus értelemben vett horrorhoz. A történet egy állatkereskedésben kezdődik, ahová Mitch Brenner azért tér be, mert szeretne a húgának venni papagájokat. Ott találkozik a gyönyörű Melanie-val, aki eldönti, a férfi után utazik Bodega Baybe. Megérkezésekor azonban megtámadja őt egy sirály, majd valamilyen furcsa oknál fogva a madarak az emberek ellen fordulnak.

Madarak Forrás: Universal Pictures

Marnie


Az elbűvölő külsejű hölgyről senki sem sejti, hogy egy igazi tolvaj! Meglopja főnökeit, majd személyazonosságot váltva tovább áll. Senkit sem szeret a lován és az anyján kívül, ám kettőjük kapcsolatát valamilyen sötét titok feszélyezi. Legújabb főnöke szerencsétlenségére felismeri őt egy korábbi ügyéről, ám ahelyett, hogy lecsukatná, elhatározza, megfigyeli a lányt.

Marnie Forrás: AFP

Téboly


Londonban sorozatgyilkos garázdálkodik, aki sorra szedi az áldozatait, és módszere miatt csak "Nyakkendős gyilkosként" emlegetik. A főszereplő, Richard Blaney élete kisiklott. A Királyi Légierő egykori tisztje nem találja a helyét: munkanélküli, sokat iszik, és könnyen dühbe gurul. Össze kell azonban szednie magát, ugyanis meggyanúsítják felesége meggyilkolásával. Kénytelen menekülőre fogni a dolgot, miközben megpróbálja kézre keríteni az igazi gyilkost!

Forrás: AFP
Végre megjelent az Aranyélet előzetesehttp://www.life.hu/kult/20160812-hurra-vegre-megjelent-az-aranyelet-elozetese.htmlA pénteki nap végre elhozta nekünk az HBO nagysikerű sorozatának, az Aranyéletnek az előzetesét. Kult--Bérgyilkosnők, baseballcsajok, szellemirtólányokhttp://www.life.hu/kult/20160811-nok-a-filmvasznon.htmlMár a mozikban hasít az új Szellemirtók, amelyben ezúttal egy csapatnyi vagány csaj száll szembe a New Yorkban garázdálkodó szellemekkel – ez pedig kiváló alkalmat szolgáltatott nekünk, hogy összegyűjtsük a kedvenc, női társaságok főszereplésével készült filmjeinket. KultOrigoMicsoda siker! Dalt írtak Hosszú Katinka tiszteletére http://www.life.hu/kult/20160812-hosszu-katinka-dal-ezzel-leptek-meg-az-aranyermes-uszonot-itt-meg-is-hallgathatod.htmlA művet Balogh Tamás fiatal jazz-zongorista, zeneszerző készítette. A fiatal művész a Mission című számot már több hónapja megírta, de csak most sikerült technikailag kivitelezni a felvétel elkészítését. Kult--Hűha! Fantasztikus előzetessel csábít a moziba az új Star Warshttp://www.life.hu/kult/20160812-az-uj-star-wars-minden-eddiginel-latvanyosabb-lesz-nezd-meg-az-elozetest-video.htmlA hihetetlenül látványos, kétperces ízelítőt először az amerikai NBC tévécsatornán adták le, majd azonnal felkerült a Star Wars hivatalos YouTube-csatornájára. Kult--Őrült programok a Szigeten – ettől garantáltan eldobod az agyadhttp://www.life.hu/kult/20160810-orult-programok-a-szigeten-telekom-buddy-luminarium-cirkusz-eroember-ji-csing-labirintus.htmlA Sziget Fesztivál idén is különlegesebbnél különlegesebb programokkal várja a koncertek és különleges élmények rajongóit. Íme, a legextrémebbek! KultOrigoFél órával később kezdte meg a Szigeten koncertjét Rihannahttp://www.life.hu/kult/20160812-fel-oraval-kesobb-kezdte-meg-a-szigeten-koncertjet-rihanna-sokan-elegedetlenek.htmlTíz óra után kezdődött el a Sziget legtöbbeket érdeklő fellépőjének Rihannának a koncertje. Az énekesnőállítólag pontosan tudta, a rendezvény szabadtéri koncertjeinek 11 órakor véget kell érniük a hangerő-szabályozások miatt.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.