A Pogány Madonna, Dögkeselyű és a többiek: a legemlékezetesebb magyar krimik

film krimi dögkeselyű mozi Pogány Madonna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A martfűi rém sikere újra ráirányította a figyelmet egy évtizedeken át mostoha sorsú műfajra: a magyar bűnügyi filmre. Szerencsére azért ebben a zsánerben is születtek az idők során kiemelkedő alkotások, mi pedig most összegyűjtöttük őket.

A Hamis Izabella (1968)

A címben szereplő név nem egy személyt, hanem egy bélyegritkaságot jelöl, ami olyan sokat ér, hogy még egy gyilkosságot is elkövetnek érte: megölik a tulajdonosát, egy idős hölgyet. A holttestre egy tanárnő talál rá, aki a saját diákját, az áldozat albérlőjeként ott lakó lányt kereste csak. A hatóságok mellett pedig a tanárnő és a diáklány is nyomozásba kezd az egyre szövevényesebb ügyben... A maga korában igazi ritkaságnak számított egy magyar krimi, és Bácskai Lauró István rendező inkább a könnyedebb, humorosabb vége felől fogta meg a műfajt, a főszerepekben Ruttkai Évával és Kovács Katival – utóbbi természetesen a film zenéjében is közreműködött.

A Pogány Madonna (1980)

A Hamis Izabellában is már menő, laza rendőrnyomozót játszott Bujtor István, aki később ezt a Bud Spencer–Terence Hill-mozik jó érzékkel adaptált hazai verzióiban is folytatta. Ezek voltak az úgynevezett Ötvös Csöpi-filmek, amelyekben a nagydarab, szakállas Bujtor osztogatta a pofonokat, a nagydumás, vékonydongájú Kern András pedig a poénokat a rosszfiúk üldözése közben, elsősorban a Balaton partján. Az összesen négy mozifilmből és három tévéfilmből álló széria első darabjában egy ellopott műkincs körül forognak az események – a tettes pedig a korabeli szocialista erkölcs szerint csak külföldi, jelen esetben egy disszidens magyar lehetett.

Dögkeselyű (1982)

Listánk eddigi, vígjátékibb hangvételű magyar krimijeihez képest András Ferenc rendezése igazi sötét hangulatú, egzisztencialista bűnfilm: főhőse egy olyan budapesti taxisofőr, akitől szélhámos idős hölgyek ellopják a rábízott pénzt, ő pedig az igaza után futva egyre mélyebben elmerül a törvényen kívüli világban. A Cserhalmi György alakította dacos hős a végére szabályos ámokfutásig jut el, amibe még budapesti autós üldözés és egy szívfájdítóan bravúros zárójelenetben a napszemüvegen megcsillanó robbantóláng is belefért.

Szürkület (1989)

A világírű svájci író, Friedrich Dürrenmatt művéből több film is született az idők során (Fényes nappal történt, Az ígéret megszállottja) – a magyar moziváltozat Fehér György rendezésében egy lassú sodrású, művészi igényű, fekete-fehér bűndráma. Volt nyomozó főhőse egy isten háta mögötti vidéken próbál nyomára jutni egy pedofil sorozatgyilkosnak – amikor pedig a kollégái elkapnak valakit, nem hiszi, hogy ő az igazi tettes. Megismerkedve egy helyi asszonnyal és kislányával, benzinkutat bérel az út mentén, és várja a gyilkos felbukkanását.

A nyomozó (2008)

Gigor Attila abszurd humorú, csavaros krimijében egyből tudjuk, ki a gyilkos, de a kérdés az: ki volt az áldozat? Az emberkerülő, fura kórboncnok, Malkáv Tibor (Anger Zsolt) ugyanis az anyja életmentő műtétjére gyűjtve elvállalja egy ismeretlen ember megölését – majd egyből a gyilkosság után levelet kap az elhunyttól. A titkok után eredve nyomozásba kezd hát – a saját ügyében.


Utolsó idők (2009)

Az ukrán határ mellett játszódik Mátyássy Áron bemutatkozó mozifilmje, melynek főhőse olyan világban él, ahol minden a bűn útja felé tereli. A szegény vidék nem kínál számára semmi reményt a jövőre nézve, olajcsempészésből kénytelen megélni, amikor pedig a szellemi fogyatékos húgát megerőszakolják, és a rendőrség tehetetlen marad, maga veszi kezébe az ügyet. Az ilyesminek pedig nem szokott jó vége lenni.


A martfűi rém (2016)

Az ötvenes-hatvanas évek hírhedt magyar sorozatgyilkosának történetéről szóló film kapcsán mi is megfogalmaztunk jó néhány elismerő szót, és Sopsits Árpád rendezése valóban megérdemli, hogy már most a legjobb magyar krimik között emlegessük. Feszült, erős hangulatú, thrillerelemekkel is dolgozó, emlékezetes képekkel és alakításokkal teli bűnügyi film, ami közben nem feledkezik meg a szörnyű gyilkosságsorozatot lehetővé tevő kor és közeg pontos ábrázolásáról sem. Még játsszák a mozik, érdemes próbát tenni vele!

Dr. Mengelétől Doctor Strange-ig: a legemlékezetesebb orvosok a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20161123-orvosok-a-filmvasznon-a-doctor-strange-cimu-film-kapcsan.htmlMár láthatók a mozikban a Marvel legújabb filmes szuperhőse, Doctor Strange fantasztikus kalandjai - akinek nemcsak a neve doktor, de az eredeti foglalkozása is az: sebészből lett köpenyes igazságosztó. Itt az ideje hát, hogy listára gyűjtsük a leghíresebb mozis kollégáit! KultOrigoSimon Kornél: „Negyvenéves vagyok, semmihez sem szeretnék jó pofát vágni, amihez nem muszáj”http://www.life.hu/kult/20161121-simon-kornel-interju-a-madach-szinhaz-szineszevel.htmlSimon Kornélt 1996 óta láthatjuk színpadokon, televízióban és a mozivásznon. A Madách Színház művésze, Gryllus Dorka férje és nem utolsósorban Simon Soma édesapja a Life.hu-nak mesélt jelenlegi szerepeiről, kisfiáról, valamint arról, hogy a szintén színész feleségével hogyan élik meg a szakmai kihívásokat. Kult--A 10 legjobb Bud Spencer-Terence Hill-dumahttp://www.life.hu/kult/20161115-a-tiz-legjobb-bud-spencer-es-terence-hill-duma-a-filmekbol.htmlA következő hónapokban újra a magyar mozikba kerül öt legendás Bud Spencer–Terence Hill-film, amelyek közül a Bűnvadászok már november 3-a óta látható is. Ez alkalomból pedig összegyűjtöttük azokat a szállóigévé lett idézeteket, amiket mi a legjobban szeretünk a nagy páros életművéből. Kult--Amikor magyar a sorozatgyilkoshttp://www.life.hu/kult/20161114-kritika-a-martfui-rem-cimu-filmrol.htmlCsütörtök óta játsszák a mozik A martfűi rém című filmet, amely az ötvenes-hatvanas évek hírhedt sorozatgyilkossági ügye alapján készült – és amely egy magyar filmekben szokatlan zsánert és hangvételt bravúros erővel valósít meg. Kritika. Kult--Exkluzív! Jean-Michel Jarre: „Az egyik legnagyobb koncertélményem Magyarországon volt”http://www.life.hu/kult/20161108-exkluziv-interju-jean-michel-jarre-zeneszerzovel-magyarorszagi-turneja-elott.htmlA 68 éves zenész, zeneszerző művészcsaládban cseperedett – édesapja Oscar-szobrot is kapott az akadémiától. A francia zeneszerzőre mindig jellemző volt, hogy feszegeti az alkotóképesség határait, többszörös rekorder, szabadtéri koncertjei milliókat vonzanak. Kult--Fura sérók a mozivásznon: a legkülönösebb filmes frizurákhttp://www.life.hu/kult/20161028-a-trollok-cimu-film-kapcsan-osszegyujtottuk-a-fura-frizurakat-a-filmvasznon.htmlA héten debütál a hazai mozikban a Trollok, melynek főhősei olyan látványosan nagy, színes és összetéveszthetetlen formájú hajjal rendelkeznek, hogy nem tudtuk kihagyni a lehetőséget, és listára gyűjtöttük a többi kedvenc fura, filmes sérónkat is. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.