Advent - Minden napra egy mese: A kis gyufaárus lány

Illusztráció: Rachel Isadora -
karácsony advent Hans Christian Andersen mese A kis gyufaárus lány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hans Christian Andersen az egyik leghíresebb dán költő és meseíró volt. Egyik legszebb meséje A kis gyufaárus lány – amelyet minden gyermeknek hallania kell életében legalább egyszer. 

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor –, és ahogy két, arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik –, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.

A kis gyufaárus lány lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg Illusztráció: Rachel Isadora

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, és maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, és az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, és meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, és meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, hogy lobogott a lángja! Fényes volt, és meleg, mint a gyertyaláng, és a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.

A kislány boldogan tartotta a gyufa lángja fölé a kezét Illusztráció: Rachel Isadora

A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne – olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, és a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, és azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, és a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. És ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, és késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, és nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsonyeste a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, és nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, és ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, és lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

A sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, és ott csupa tündöklő csillag lett belőle Illusztráció: Rachel Isadora

– Valaki meghalt! – mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, és aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: „Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé.”

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, és egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

– Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. – Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, és felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van, és fényesség.

A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős Illusztráció: Rachel Isadora

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek az új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

– Melegedni akart szegényke! – mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, és milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Mel Gibson karrierjének 7 legfontosabb szerepehttp://www.life.hu/kult/20161128-mad-max-a-bounty-halalos-fegyver-a-rettenthetetlen-jelek-a-hodkoros-az-utolso-emberig.htmlAz utolsó emberig című, jelenleg is a mozikban futó filmben a gyűrött arcú Mel Gibson börtönviselt apaként védelmezi bajba jutott lányát – egy olyan szerepben, ami mintha a karrierjének összegzése lenne. Így hát megragadtuk a lehetőséget, és mi is összegeztük a színészi pályája fő állomásait. Kult--A Pogány Madonna, Dögkeselyű és a többiek: a legemlékezetesebb magyar krimikhttp://www.life.hu/kult/20161128-a-legemlekezetesebb-magyar-krimik.htmlA martfűi rém sikere újra ráirányította a figyelmet egy évtizedeken át mostoha sorsú műfajra: a magyar bűnügyi filmre. Szerencsére azért ebben a zsánerben is születtek az idők során kiemelkedő alkotások, mi pedig most összegyűjtöttük őket. Kult--Szabad szemmel alig látható festményeket készít Hasan Kalehttp://www.life.hu/kult/20161125-hasan-kale-torok-muvesz-miniatur-festmenyeket-keszit.htmlElképesztően apró, mégis hihetetlenül gyönyörű festményeket készít Hasan Kale török művész. A tehetséges festő szinte bármire képes alkotni, legyen az akár egy rizsszem vagy gyufaszál. Kult--Félvilág: Kovács Patrícia és Gryllus Dorka díjat kapotthttp://www.life.hu/kult/20161127-spanyol-filmfesztivalon-dijaztak-a-felvilagbol-kovacs-patriciat-es-gryllus-dorkat.htmlA legjobb színészi alakításért járó elismerést vehette át Kovács Patrícia és Gryllus Dorka szombat éjjel a barcelonai Zoom Fesztiválon.KultOrigo25 éve hunyt el Freddie Mercury: 70 éves lennehttp://www.life.hu/kult/20161124-freddie-mercury-25-eve-hunyt-el-70-eves-lenne.htmlEgyedülálló egyéniség volt Freddie Mercury, ami az általa írt dalokban is megmutatkozott. A Queen együttes legsikeresebb számait ő szerezte. Kivételes tehetség volt, aki fájdalmasan korán távozott az élők sorából. 45 évesen hunyt el, de betegségéről egészen halála napjáig nem beszélt. Kult--Nosztalgiázz és bulizz együtt a Rapülők! sztárjaival http://www.life.hu/kult/20161121-rapulok-kulturalis-programajanlo-koncert-es-mozi-var-ratok-irany-a-varos.htmlMozi, koncert és érdekes előadás is szerepel a listán, úgyhogy bárki megtalálja a kedvére valót a következő összeállításunkban. Bár a hőmérő higanyszála már a minuszokat súrolja, attól még nem kell bezárkóznod a négy fal közé. Nézz körül a nagyvárosban, hiszen számtalan izgalmas és érdekes program vár rád. Vedd elő a naptárad, és írd be a következő eseményeket. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.