57 éves lenne Ayrton Senna, a Forma–1 legendás pilótája

Forrás: AFP/Vincent Amalvy -
Forma-1 Ayrton Senna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ayrton Senna legendás Forma–1-es pilóta volt, 1994. május 1-jén vesztette életét a San Marinó-i nagydíjon. A versenyző még csak 57 éves lenne.

A háromszoros Forma–1es világbajnok gokarttal kezdte a pályafutását, már ott egyből felfigyeltek a tehetségére. 1983-ban a brit Formula–3-ban nyert bajnokságot, a következő évben pedig már a Forma–1-ben debütált. Öt év múlva már a korszak egyik legjobb versenyzőjének, Alain Prostnak lett a csapattársa a McLarennél. Ennek ellenére Sennának sikerült hosszú, de heves küzdelem árán megnyernie a világbajnokságot, amit 1990-ben és 91-ben is sikerült megismételnie.

Ayrton Senna Forrás: AFP/Vincent Amalvy

Senna utolsó versenye 1994-ben volt, a San Marinó-i nagydíj hatodik körében azonban betonfalnak ütközött.

A baleset után még látni lehetett, hogy megmozdult a bukósisak, ezért sokan fellélegeztek, de sajnos már többet nem mozdult. Mindössze 34 éves volt Senna, halála után háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a brazil kormány. Temetésén sok autóversenyző jelent meg, köztük Alain Prost, Damon Hill és Emerson Fittipaldi is. A tragédia után számos új biztonsági előírást vezettek be a Formula–1-ben.

/1404/Ayrto2014430124145

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.