Békés Itala
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Békés Itala a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész betöltötte a 90. életévét, de még mindig dolgozik.

Rengeteg filmben láthattuk Békés Italát, aki éppen ma töltötte be a 90. életévét, de még most is szívesen dolgozik. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész vérében van a színészkedés, hiszen már a felmenői között is voltak művészek: apja Békés István író, műfordító, művelődéstörténész; publicista, műkritikus, nővére, Békés Rita Jászai Mari-díjas színésznő és ikerestvére Békés András Kossuth-díjas rendező.

90 éves lett a magyar színésznő, Békés Itala Forrás: Youtube

Ennyi művészember között nem csoda, ha Itala is színésznő szeretett volna lenni, 1950-ben el is végezte a Színiakadémiát. 1947 és 1956 között játszott az Úttörő, az Ifjúsági, A Magyar Néphadsereg Színházában és a Jókai Színpadon is. 1957-ben szerződött a Vidám Színházhoz, 1958-tól pedig a Madách Színház tagja. 1969-ben egyszemélyes színházat hozott létre, melyben kabaréval, monodrámával aratott sikert, valamint külföldön is vendégszerepelt. Még ma is energikus, folyamatosan mozgásban van, és még mindig aktívan színészkedik. legutóbb például Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjében láthattuk.

Az orosz versenyzőt, Julia Samoilovat kitiltották az Eurovíziórólhttp://www.life.hu/kult/20170323-az-orosz-versenyzot-kitiltottak-az-euroviziorol.htmlAz Eurovíziót idén Kijevben rendezik, az orosz versenyző azonban nem léphet fel. A legújabb hírek szerint Ukrajna nem engedi, mert korábban a Krímben lépett fel a kerekesszékes Julia Samoilova. Kult--Programajánlóhttp://www.life.hu/kult/20170320-programajanlo-marcius-23-30.htmlItt a tavasz, végre a jó idő is megérkezett! Ne tétlenkedjetek hétvégén, használjátok ki az első napsugarakat és irány a közeli erdő! Ha pedig túl vagytok egy nagyszerű kiránduláson, nézzétek meg, milyen klassz programokkal várnak benneteket országszerte. KultOrigoElhunyt Helena Štáchová, színésznőhttp://www.life.hu/kult/20170322-eletet-vesztette-helena-tachova-szineszno.htmlHosszas betegeskedés után, otthonában hunyt el Helena Štáchová, 72 évet élt. KultThinkstockTavasz van! Fotósorozat a természet igazi meglepetéseiről http://www.life.hu/kult/20170320-fotosorozat-a-vilag-legerdekesebb-viragairol.htmlEzek a virágok biztosan meghozzák a kedvedet egy kis kiránduláshoz. Íme néhány növény, ami egyáltalán nem az, mint aminek látszik. Kult--Így néznének ki a világsztárok a festményeken - Fotók!http://www.life.hu/kult/20170321-igy-neznenek-ki-a-vilagsztarok-a-festmenyeken.htmlA festményeknek is megvan a maguk varázsa, de ma már nagyon kevés emberről készül ilyen portré. Van azonban valaki, aki nem sajnálta az idejét arra, hogy a legnagyobb világsztárokat így is megörökítse: nézd meg, hogy néznének ki hírességeink, ha néhány száz évvel ezelőtt születtek volna. Kult--19 érdekesség a T2 Trainspottingrólhttp://www.life.hu/kult/20170320-erdekessegek-a-t2-trainspottingrol.htmlTudtad, hogy az első munkacíme Pornó volt? Hogy miért nem dolgozott együtt két évtizedig a főszereplője és a rendezője? Hogy melyik szereplőnek ment el a hangja a forgatáson? 21 esztendő után folytatás készült a kilencvenes évek egyik legnevezetesebb kultfilmjéhez, mi pedig utánanéztünk, mi minden érdekesség tudható a T2 Trainspottingról.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.