68 évesen elhunyt Bobály Attila

halál gyász művész szobrászművész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy súlyos betegség következtében, április 8-án hunyt el a híres magyar szobrászművész. 

Bobály Attila kiemelkedően tehetséges volt a hivatásában, ezért nagy hírre tett szert a művészvilágban.

Alkotásait számtalan egyéni és csoportos kiállításon is megcsodálhattuk már, nem is beszélve a köztéri szobrairól, amelyek nemcsak Magyarországon léteznek, hanem például Nagy-Britanniában is.

Elhunyt a világhírű szobrász, Bobály Attila Forrás: Thinkstock

Salgótarjánban alkotásai megtalálhatóak a város terein, több intézményben és a Salgótarjáni Pantheonban is, de még az ópusztaszeri szoborparkban is áll egy alkotása, amely Luxemburgi Zsigmondot ábrázolja.

Többnyire kőből és bronzból szeretett dolgozni, de fából is készített szobrokat. Salgótarján közgyűlése a több évtizeden át tartó, kiemelkedő munkájáért tavaly Pro Arte művészeti díjban részesítette Bobály Attilát, akinek két fia is szobrász lett.

A művész temetése április 19-én lesz, Nógrádszakálban – írta meg a Blikk.

Elhunyt John Warren Geils Jr. világhírű gitáros http://www.life.hu/kult/20170413-eletet-vesztette-a-hires-gitaros-john-warren-geils-jr.htmlSok bejelentés érkezett a helyi rendőrséghez, mert többen is próbálták elérni Geilst, de nem jártak sikerrel. Ezért a helyi hatóság látogatott el az otthonához, ahol holtan találták a The J. Geils Band alapítóját.KultOrigoMás nevére írták fel a Prince által szedett fájdalomcsillapítóthttp://www.life.hu/kult/20170417-uj-informaciok-derultek-ki-prince-halalaval-kapcsolatban.htmlMás nevére írta fel az orvos azt az oxikodon hatóanyagú fájdalomcsillapítót, amely egy évvel ezelőtt Prince halálát okozta - derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumokból. Kult--Elhunyt Tobi Smith brit zenészhttp://www.life.hu/kult/20170414-elhunyt-tobi-smith-brit-funkyzenesz.html46 évesen elhunyt az egyik legnépszerűbb brit funkzenekar billentyűse, a Jamiroquai egykori tagja Tobi Smith - jelentette a TMZ.com. Halála oka egyelőre ismeretlen. Kult--Elhunyt a szegedi zenész, Szurdi Zsolthttp://www.life.hu/kult/20170414-elhunyt-a-szegedi-zenesz-szurdi-zsolt.htmlPéntek hajnalban elhunyt Szeged meghatározó zenei alakja, Szurdi Zsolt, jelentette be a testvére. KultThinkstockII. Erzsébet halála után ezt a forgatókönyvet követikhttp://www.life.hu/kult/20170413-ii-erzsebet-halala-utan-ez-lesz-a-forgatokonyv.htmlMár 65 éve uralkodik II. Erzsébet, nehéz elképzelni nélküle a királyi családot, de sajnos ő sem élhet örökké. Mivel nemsokára betölti a 91. életévét, már elkészült a pontos terv arra az esetre, ha a királynő távozna az élők sorából. Amint ez bekövetkezik, III. Károly királlyá válik. Kult--Emberi arcon ábrázolt ételek: szürreális fotósorozat!http://www.life.hu/kult/20170412-emberi-arcon-abrazoltak-az-eteleket.htmlAz ételképek átalában gőzölgő leveseket, vagy éppen csillogó gyümölcsöket jelentenek, ezt értelmezte újra Robbie Postma séf Robert Harrison fotóssal. Ők inkább kreatívan és szürreálisan mutatják be a menüt: az étel hozzávalóit az emberi arcon ábrázolják. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.