Zséda kisfia élvezi a zenészek bohém életét - Fotó

Forrás: Life.hu -
Zséda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szólókarrierjének 15. évfordulóját ünneplő énekesnő az idei nyarat is főként koncertezéssel tölti, és amikor csak tudja, magával viszi a kisfiát, aki tiszteletbeli bandatag, és egyben édesanyja legnagyobb kritikusa is.

Nem mindig könnyű a zenész gyerekek élete, rajongott szüleik nem szokványos ritmusban és közegben töltik a mindennapjaikat, aminek az elfogadásához és élvezetéhez nem kevés kurázsi kell egy pici gyerek részéről. Zsédenyi Adrienn kisfia, Nimród, azonban örökölte édesanyja vagányságát, és remekül érzi magát a zenekar közelében, legyen szó éjszakai próbákról, koncertről, vagy turnébuszban alvásról. Nem véletlen, hogy ma már a zenésztársak is tiszteletbeli bandatagként kezelik, ő pedig büszkén viseli az I'm with the band (A bandával vagyok) feliratú kabátját.

Zséda és kisfia Forrás: Life.hu

Nimród egyébként nemcsak élvezi az anyukája munkájával járó különleges körülményeket és a zenészek társaságát, hanem sokszor véleményezi is a produkciót. „Nimród ugyan még csak 10 éves, nagyon jó szeme van sok mindenhez.

Ezért nagyon is számít a véleménye" – meséli Zséda, aki jelenleg élete egyik legfontosabb koncertjére készül, ami augusztus 12-én lesz a Budapest Parkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.