Így búcsúzott Révész Sándor Som Lajostól

Forrás: Wikimedia Commons -
Révész Sándor Piramis zenekar Som Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Révész Sándor Facebook-posztban búcsúzott zenésztársától, a a hétfőn elhunyt Som Lajostól. A Piramis énekese többek között arról is ír, hogy pályakezdőként igazi példaképének tekintette őt. 

"Fájdalmas kötelességemnek teszek eleget, amikor – a megrendült csend idejének elmúltával, éppen Halottak napján – az emlékező tisztelet gyertyáját gyújtom meg zenésztársamnak, Som Lajosnak, aki a pályámat annak idején egyik meghatározó irányába terelte. Fiatal pályakezdőként, ellátogatva a koncertekre, amelyeken zenélt, úgy tekintettem Rá, mint példaképre; igazi félistennek tűnt nekem. Hangszeres tudása később meghatározta az általa alapított Piramis zenei irányultságát; ő teremtette meg a zenekar kohézióját, a különböző stílusban zenélő együttesekből érkező muzsikusokból egy szeretetre méltó, lendületesen alkotó, sikerre predesztinált közösséget kovácsolt..." -írta többek között Révész Sándor Facebook-posztjában.

Som Lajosnak leállt a keringése, az okozta a haláláthttp://www.life.hu/sztarok/20171031-som-lajosnak-leallt-a-keringese-az-okozta-a-halalat.htmlAhogy megírtuk, hétfő délután a Péterfy Sándor Kórház belgyógyászatának hipertóniai osztályán tragikus hirtelenséggel elhunyt Som Lajos. Azóta kiderült, mi volt az oka. TV + Sztárok--Puskás Peti színésznő barátnőjét, Eke Angélát is szexuális zaklatás értehttp://www.life.hu/sztarok/20171031-puskas-peti-szineszno-baratnojet-eke-angelat-is-szexualis-zaklatas-erte.htmlPuskás Peti barátnője, a harmincéves Eke Angéla is csatlakozott azokhoz a színésznőkhöz, akik megosztották a közösségi oldalunkon azt, hogy velük is történt a nemrég kirobbant Marton-ügyhöz hasonló. Az X-Faktor mentorát barátnője őszinte vallomása megdöbbentette.TV + Sztárok--Eltemették Aradszky Lászlót: Dévényi Tibor a szertartás után így búcsúzotthttp://www.life.hu/sztarok/20171028-eltemettek-aradszky-laszlot-devenyi-tibor-a-szertartas-utan-vallott.htmlA legendás lemezlovas, Dévényi Tibi bácsi is ott volt Aradszky László szombati búcsúztatásán a Szent István Bazilikában. Tibi bácsi a Life.hu-nak könnyek között vallott. TV + Sztárok--Balhéznak a luxusfeleségek: Vivien és Dalma egymásnak esetthttp://www.life.hu/sztarok/20171028-vivien-es-dalma-egymasnak-esett-felesegek-luxuskivitelben.htmlDalma felkapta a vizet, amikor kiderült, hogy Viviennek is saját ruhakollekciója van. TV + SztárokOrigoKarda Bea Aradszky László temetésén adott interjúthttp://www.life.hu/sztarok/20171028-karda-bea-aradszky-laszlo-temetesen-adott-interjut-felhaborodtak.htmlAz énekesnő a gyászbeszédek közben adott interjút az egyik televíziós csatornának, a gyászolók mellett, a bazilika közepén.TV + SztárokFotó: Rostás Bianka/Life.huFásy Ádám így emlékezett Aradszky Lászlóra a temetésén: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171028-fasy-adam-igy-emlekezett-aradszky-laszlora-a-temetesen-szombaton.htmlFásy Ádám is jelen volt a Szent István Bazilikában Aradszky László búcsúztatásán. A műsorvezető elmondta, nem csak munkatársak, de barátok is voltak, így a könnyekig meghatódva beszélt róla. TV + SztárokMTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.