Akikre a világ nem tudja, hogyan nézzen: megrázó filmek torz arcú főhősökkel

torz arc film mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 14-től játsszák a hazai mozik Az igazi csoda című filmet, melyben Julia Roberts egy olyan, arcdeformitásban szenvedő kisfiú édesanyját játssza, aki először megy iskolába, és néz szembe minden ezzel kapcsolatos kihívással. Az ő megható története kapcsán listára gyűjtöttük azokat a filmhősöket, akiknek hozzá hasonlóan torz arccal kellett megpróbálniuk boldogulni az emberek között.

Az elefántember (1980)

Megtörtént eset, a 19. századi Londonban élt John Merrick sors ihlette David Lynch éjfekete, mégis szívszorongató filmjét, benne a nemrég elhunyt John Hurt és Anthony Hopkins szenzációs alakításaival. Merricknek nem csak az arca, de az egész teste torz volt, és mivel beszélni is alig tudott, gyengeelméjűnek hitték, és szinte állati sorban, cirkuszi látványosságként tartották. Ám egy fiatal sebészorvos felfigyelt rá, és így kiderülhetett, hogy a csúf külső egy érzékeny, okos személyiséget rejt.

Maszk (1985)

Ez a Maszk nem az A maszk, amiben Jim Carrey zöld fejjel bohóckodott: ennek a filmnek a főhőse hasonló problémával küzd, mint Az igazi csoda kisfiúja, csak épp ő már tinédzser, az életkor minden kegyetlenségét duplán megszenvedve. De cserébe az anyukája Cher, aki a filmben ráadásul egy igazi vagány motoros lady.

Johnny, a jóarcú (1989)

Mickey Rourke már lassan a saját arca révén is szerepelhetne a listánkban, de ebben a filmjében épp fordított utat jár be a karaktere, mint a színész az életben. Veleszületetten deformált az arca, kitaszított bűnözőként tevékenykedik, majd miután börtönbe kerül, egy sebészeti beavatkozással jóképűvé válhat. Már csak az a kérdés, hogy mihez kezd az új életével: például kiszabadulva bosszút áll-e az őt rács mögé juttatókon?

Vanília égbolt (2001)

Már a spanyol eredeti is remek volt, de a világ leginkább a Tom Cruise főszereplésével készült amerikai verzióban ismerte meg ezt a különleges történetet - melynek jóképű, gazdag, gondtalan főhőse súlyos változásokkal kénytelen szembenézni: először azért, mert szerelmes lesz, aztán azért, mert egy baleset összeroncsolja az arcát. Közben pedig az sem biztos, hogy mikor mi valóságos abból, amit látunk.

Az operaház fantomja (2004)

A párizsi Operaház titkos zugaiban élő, riasztó fél arcát maszkkal elfedő rejtélyes alak közismert története (pláne a belőle készült híres musical dallamaival) jó néhány filmfeldolgozást megért az idők során. Az utolsó jelentősebbet 2004-ben, amikor Gerard Butler vágyakozott a sötétből a színpadon tündöklő Emmy Rossumra.

Deadpool (2016)

A képregény- és szuperhősök világában gyakoriak az eltorzult és/vagy elriasztó arcú karakterek: Joker, Kétarc, Rorschach, Hellboy, Marv, csak néhányat említve. Az azonban nagyon ritka, hogy a jófiú főhős ilyen legyen - bár Deadpool esetében a jófiú kifejezés még akkor is erősnek tűnik, ha pozitív célokért küzd. A tavalyi év legszórakoztatóbb szuperhősfilmjében Ryan Reynolds vállalta be a titkos katonai kísérletek során megcsúnyult, de azok révén emberfeletti képességeket is szerzett, mocskos szájú, poénkodó igazságosztó szerepét.

Az igazi csoda (2017)

Kevés szívet hasogatóbb dolog van annál, mint ha egy szeretettel teli, ártatlan kisgyerek szenved súlyos betegségben. Pláne ha ez a betegség olyan, aminek a révén a világ szinte szörnyszülöttként néz rá mindennap. De ebben a filmben a főszereplő Auggie megmutatja, hogy ha ő erre kedvességgel reagál, sokmindent megváltoztathat a világban és az emberekben is.

Premierajándék - egy darab, amit nem bírsz ki nevetés nélkülhttp://www.life.hu/kult/20171205-premierajandek-proba-thalia-szinhazban.htmlA Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin nevetsz, és amin ők nevetnek – és ami a jelenlévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. A darab egyik próbáján jártunk. KultSzemben a leggyilkosabb kórral: 7 emlékezetes film az AIDS-rőlhttp://www.life.hu/kult/20171127-het-emlekezetes-film-az-aids-rol.htmlMár játsszák a hazai mozik a remek 120 dobbanás percenként című filmet, melynek aktivista hősei a 90-es évek elején az AIDS veszélyeire hívják fel a figyelmet, drámai személyes érintettséggel kísérve. Ebből az alkalomból úgy éreztük, itt az ideje listára gyűjtenünk a téma legfontosabb mozgóképes alkotásait. Kult--81. születésnapja alkalmából összegyűjtöttük Müller Péter legszebb gondolataithttp://www.life.hu/kult/20171201-81-szuletesnapja-alkalmabol-osszegyujtottuk-muller-peter-legszebb-gondolatait.htmlMa, azaz december 1-jén ünnepli Müller Péter a 81. születésnapját. Ezúton is sok boldogságot küldünk sztárszerzőnknek, akivel tavaly ilyenkor egy átfogó interjút készítettünk életének legszebb pillanatairól. Az interjút ITT olvashatod. Ezúttal pedig e jeles nap alkalmából összegyűjtöttük a kedvenc idézeteinket tőle. Fogadjátok szeretettel! Kult--Harcos környezetvédő amazonokhttp://www.life.hu/kult/20171109-harcos-kornyezetvedo-vilagsztarok.htmlNégy gyönyörű színésznő, akik nemcsak a filmvásznon, hanem a magánéletben is harcolnak. Mi a közös Julia Robertsben, Stana Katicban, Natalie Portmanben és Daryl Hannahban? Mindannyian lelkes és elkötelezett környezetvédők. Összeállításunkból most megtudhatod, a négy amazon hogyan harcol a környezetünk megóvásáért. KultNorthfotoTényfeltáró riportkönyvet írt a Life.hu riportere: Férfiműszakhttp://www.life.hu/kult/20171107-domszky-laszlo-ferfimuszak-cimu-konyve-kapcsan-interju.htmlA közgazdaságtant végzett újságíró, Domszky László néhány évvel ezelőtt kezdett aktívan dolgozni a Life.hu-nál. Videós riportjait, dokumentumportréit a sport, a kultúra, a zene és a televízió magyar sztárjai fedik le, de előszeretettel forgat külföldi világeseményekről is. Éveken át tudósított az Eurovíziós Dalversenyek döntőinek külföldi helyszíneiről, de interjúzott már az MTV Europe Music Awards vörösszőnyegén is. A Média a Tehetségekért közönségdíjának birtokosa. Első rövidfilmjét az Egyenlő Bánásmód Hatóság pályázatán a legjobb tíz film közé választották. Ezúttal Férfiműszak címmel írt könyvet, amely a melegprostik megfizetett boldogságáról szól. Többek között erről is kérdeztük. KultAFPFűrész 8 filmkritikahttp://www.life.hu/kult/20171031-furesz-kritika.htmlMinden idők egyik legjövedelmezőbb horrorszériája hosszú idő után új filmmel folytatódik. A Fűrész 8 – Újra játékban ráadásul megidézi a korábbi részek mitikus főgonoszát is. De vajon képes valami mást is mutatni, vagy csak egy újabb bőrt húztak le rólunk az elvetemült alkotók? KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.