Szabó Ádám A Dal 2018
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogy A Dal műsorvezetője elmondta, Szabó Ádámot és zenésztársát, Katona Tamást a Dal hozta össze. Bár kolesztársak voltak, ott döntötték el, hogy egyszer zenekart alapítanak, egy kis részben a Dalnak is köze volt a sikeres duóhoz. Eurovízió-kompatibilis dalukkal még 10 pontot is kisajtoltak a zsűriből. A műsor után a Life.hu-nak meséltek alapításról, dalról és a megdöbbentő zsűri kritikáról.

A Dal: ezért hatódott meg az AWS énekesehttp://www.life.hu/kult/20180128-a-dal-ezert-hatodott-meg-az-aws-enekese.htmlA 2006-ban alapított magyar alternatív rock-metal, posthardcore zenekar az AWS bejutott a Dal legjobb 30 előadója közé, majd a ponttáblázat élén a középdöntőbe is. De hogy miért hatódott meg a zenekar énekese, valamint eltudná-e képzelni a kemény rockot az Eurovízió színpadán arról először a Life.hu-nak beszélt a zenekar énekese, Siklósi Örs. KultOrigoA-listás sztárok, akiket kiraktak egy-egy gigaprodukcióbólhttp://www.life.hu/kult/20180110-kirugott-sztarok-tortenetei.htmlEzek a hírességek képzeletben már ott vonultak új filmjeik bemutatóján, de hamar rá kellett jönniük, hogy kirúgták őket a produkcióból. Kult--A Dal 2018: Dánielfy Gergely megríkatta Mező Misithttp://www.life.hu/kult/20180128-a-dal-2018-danielfy-gergely-megrikatta-mezo-misit.htmlDánielfy Gergely nem ismeretlen a nagyközönség számára, hiszen az X-Faktor élő adásában is szerepelt már. Most A Dalban is elindult, hogy ő képviselhesse Magyarországot az EurovíziónKultOrigoGryllus Dorka meztelen jeleneteket vállalt legújabb filmjébenhttp://www.life.hu/kult/20180126-gryllus-dorka-teljesen-levetkozott-legujabb-filmjeben.htmlGryllus Dorka legújabb filmjében, A hentes, a kurva és a félszeműben vállalt ruhátlan jeleneteket is, de elárulta, egyáltalán nem félt a meztelenkedéstől. KultOrigoElhunyt Ursula K. Le Guin, amerikai sci-fi és fantasy íróhttp://www.life.hu/kult/20180124-elhunyt-ursula-k-le-guin-amerikai-sci-fi-es-fantasy-iro.htmlHónapokig tartó betegeskedés után 88 éves korában elhunyt Ursula K. Le Guin, amerikai sci-fi és fantasy író. Kult--Oscar-díj 2018: a főbb kategóriák jelöltjeihttp://www.life.hu/kult/20180123-oscar-dij-2018-a-jeloltek-teljes-listaja.htmlGuillermo del Toro A víz érintése című filmje esélyes a legtöbb, 13 kategóriában az Oscar-díjra, amelynek jelöltjeit kedden jelentette be az amerikai filmakadémia Los Angelesben. Kult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.