A 20 éves Szex és New York 5 legjobb gondolata

idézet Szex és New York Carrie Bradshaw Samantha Jones
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Húsz éve mutatták be a Szex és New York első epizódját, a sorozat születésnapjának alkalmából pedig összeszedtünk 5 idézetet.

Húsz évvel ezelőtt mutatták be a Szex és New York első részét, akkor nem sejthették még, hogy a sorozat olyan hatalmas sikereket ér el, és ennyi idő elteltével is népszerű lesz. A hat évad alatt végigizgultuk a szereplők összes kapcsolatát, együtt sírtunk és nevettünk velük, majd két filmben kísértük újra őket az élet rögös útjain.

Már 20 éve imádjuk a Szex és New Yorkot Forrás: HBO

A sorozat vált azonban igazán kultikussá, így abból válogattunk idézeteket. Hat évadból és annyi aranyköpésből lehetetlen kiválasztani a legjobbakat, de íme, öt igazán népszerű és igaz szólás.

  • Egy szakítás után bizonyos utcák, helyszínek, sőt egyes napszakok is tabunak számítanak. A város érzelmi aknákkal teli, elhagyott csatatérré válik, nagyon kell vigyázni, hová lépsz, mert könnyen miszlikbe szaggathatod magad.
  • Az univerzum talán nem mindig játszik tisztességesen, de legalább pokoli jó a humora.
  • Ha férfiakról van szó, miért borul sötétség az agyunkra, amikor épp ilyenkor igyekszünk világosan látni?
  • Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.
  • Tény, hogy néha nehéz egy szingli nő cipőjében járni. Ezért is van néha szükségünk különleges cipőkre, hogy egy kicsit megkönnyítsük a lépteinket.
Programajánló: júniushttp://www.life.hu/kult/20180529-juniusi-programajanlo-fesztivalokkal-strandroplabda-bajnoksaggal.htmlSzuper programok, érdekes lehetősége tárháza vár mindenkit, aki idén júniusban kimozdul a négy fal közül, nyakába veszi az országot és ellátogat a nyár legütősebb fesztiváljaira. KultOrigoElhunyt a 100 tagú cigányzenekar egyik tagja, Berkes Józsefhttp://www.life.hu/kult/20180606-elhunyt-a-100-tagu-ciganyzenekar-egyik-tagja-berkes-jozsef.htmlHosszú betegség után elhunyt a 100 tagú cigányzenekar cimbalmosa, Berkes József. A zenekar Facebook-oldalán tudatta a hírt. Kult--Csodálatos, mégis szürreális világot teremt fotómanipulációin Julien Tabethttp://www.life.hu/kult/20180606-csodalatos-megis-szurrealis-vilagot-teremt-fotomanipulacioin-julien-tabet.htmlJulien Tabet fiatal digitális művész szürreális fotóin az állatok egy teljesen más életet élnek, mint a valódi hétköznapokban. Csodás fotóit lehetetlen nem élvezni. KultOrigoDr. Szöszi visszatér a képernyőre, újabb filmet forgatnak Reese Witherspoonnalhttp://www.life.hu/kult/20180605-dr-szoszi-visszater-a-kepernyore-ujabb-filmet-forgatnak-reese-witherspoonnal.htmlA legújabb hírek szerint az első két rész után újabb filmre számíthatnak Dr. Szöszi rajongói. Újabb adagot kapunk tehát az aranyos poénokból és a megható jelenetekből egyaránt. Már Reese Witherspoonal is folynak a tárgyalások. Kult--Balatoni nosztalgia: fürdés, lángos, úttörőtáborhttp://www.life.hu/kult/20180601-balatoni-nosztalgia-furdes-langos-uttorotabor.htmlSokan vannak azok, akiknek ha a Balatont említjük, azonnal az úttörőtábor vagy a vállalati üdülő jut eszükbe. De a pohár sör, a lángos és a sültkolbász is sokak kedvence a "magyar tenger" partján. Balatoni retro galériánkat csupa olyan nosztalgikus képből állítottuk össze, ami bárki arcára mosolyt csalhat. KultOrigoElképesztő tortákat készít az orosz cukrász, Elena Gnuthttp://www.life.hu/kult/20180531-elkepeszto-tortakat-keszit-az-orosz-cukrasz-elena-gnut.htmlBár torták, de nem az ünnepi alkalmakra készült édesség jut eszünkbe róluk eszünk, hiszen szinte már műalkotások azok a finomságok, melyeket Elena Gnut orosz cukrász készít. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.