De ki is az a Kendrick Lamar?

Forrás: Getty Images -
Sziget 2018 fesztivál rapper Kendrik Lamar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vitathatatlan, hogy az idei Sziget fesztivál egyik headlinere, Kendrick Lamar a hip-hop szcéna egyik legkiemelkedőbb előadója. Mióta 2011-ben kiadta bemutatkozó nagylemezét, három további stúdióalbummal és olyan slágerekkel állt elő, mint a HUMBLE vagy a DNA, együttműködött Taylor Swift-tel, az SZA-val, Rihannával, a Maroon 5-al és a The Weeknd-del is, munkáját pedig eddig 12 Grammy-vel díjazták.

A 31 éves slágergyárosra - saját elmondása szerint - hatalmas hatást gyakorolt, hogy 1995-ben ott lehetett Dr. Dre és Tupac közös slágere, a California Love klipforgatásán. Azonban nem csak a nagymúltú producer munkássága fogta meg Kendricket, hanem fordítva is így történt: miután Dr. Dre megnézte az Ignorance Is Bliss klipjét, azonnal együtt akart dolgozni az akkor 23 éves rapperrel, akit Snoop Dogg-gal is összehozott, ezután pedig folyamatosan ontotta magából a dalokat.

Számai túlhaladnak az amerikai rapperek zenéjére jellemző szex, drogok és pénz témáján. Kendrick zenéjének célja legfőképpen az, hogy átadja szülővárosában, Comptonban az állandó veszély és erőszak színterén tapasztaltakat, de üzenetei bárki számára tanulságosak lehetnek.

Kendrick Lamar Forrás: Getty Images

Dalszövegei kivételességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2017-ben megjelent DAMN című lemezével egy évvel később egy Pulitzer-díjat is bezsebelt. Így beírta magát a történelembe, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egy rapper kapta meg a kitüntetést a zenei kategóriában.

A nyers, őszinte és inspiráló dalok legutóbb a The Damn Tour koncertkörúton voltak élőben hallhatók a maguk egyszerű, de annál hatásosabb valójában. A turné több, mint egy év után július 25-én véget ér, de rajongóinak nem kell sokáig nélkülözniük Kendricket a színpadról; a 2018-as fesztiválszezon keretein belül hamarosan visszatér, és többek közt a magyar közönség előtt is fellép augusztus 8-án, a Sziget Fesztiválon.

Elhunyt Elmarie Wendel színésznő: 89 éves volthttp://www.life.hu/kult/20180723-elhunyt-elmarie-wendel-szineszno-89-eves-volt.htmlInstagram-oldalán jelentette be a népszerű színésznő, Elmarie Wendel halálát lánya. A sztár 89 évesen távozott az élők sorából. Kult--Meghalt Jonathan Gold, a Los Angeles Times újságírójahttp://www.life.hu/kult/20180722-meghalt-jonathan-gold-a-los-angeles-times-ujsagiroja.htmlJonathan Goldnál nemrégiben - pár hete - diagnosztiáltak hasnyálmirigyrákot: 57 éves volt. Ő volt az első étteremkritikus, aki megkapta a Pulitzer-díjat, sokáig volt a Los Angeles Times újságírója. Kult--Ezért nem koncertezik két évig Budapesten és környékén Rúzsa Magdihttp://www.life.hu/kult/20180721-ezert-nem-koncertezik-ket-evig-budapesten-es-kornyeken-ruzsa-magdi.htmlHamarosan megtartja utolsó Budapest környéki fellépését Rúzsa Magdi, majd két évig nem láthatjuk a fővárosban. Végre kiderült, hogy miért. Kult--Sisi hercegnő szépunokája, Alessio Colautti színész letthttp://www.life.hu/kult/20180719-sisi-hercegno-szepunokaja-alessio-colautti-szinesz-lett.htmlNem örült a család annak, hogy Alessio Colautti, Sisi hercegnő szépunokája színész akar lenni. Végül az lett, de nem csak ezzel foglalkozik. Az ősi családi relikviákat pedig sokszor a színpadra is magával viszi. KultOrigoEzek a szavak tiltottak az angol királyi családbanhttp://www.life.hu/kult/20180718-ezek-szavak-tiltottak-az-angol-kiralyi-csaladban.htmlBizonyára még mindig sokat kell tanulnia Sussex hercegnéjének, azaz Meghan Markle-nek, ami az etikettet illeti. Tudni lehet például azt is, hogy a királyi családban vannak olyan szavak, amelyeket nem mondanak ki. Kult--5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod júliusbanhttp://www.life.hu/kult/20180716-filmajanlo-juliusra.htmlRovatunkban időről időre összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amik a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott hónapban. Jöjjenek hát július ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.