Ábrándos nőalak, elképesztő fantáziavilág Jovana Rikalo fotóin

varázslat fotós művészet Jovana Rikalo kultúra művész ábrándozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Határtalan a fantáziája Jovana Rikalo fotográfusnak. Legalábbis képein úgy tűnik, soha nem fogy ki az ötletekből, mindig képes a képzeletet úgy ötvözni a művészi megvalósítással, hogy egy teljesen új világba jussunk. 

Amikor édesanyánk gyerekként mesét olvas nekünk, mi pedig hagyjuk, hogy szárnyaljon a képzeletünk, olyan tájakra jutunk, amelyeket csak mi tudunk igazán, hogy néznek ki. A helyszínek, a formák, a mesés lények úgy festenek ahogyan mi akarjuk. Ezektől az elképzelt képektől pedig nem áll távol a szürrealizmus sem.

Jovana Rikalo képei pedig pont olyanok, mintha gyermekkori képzelgéseinket ültetni át a felnőttek világába, és megvalósítaná azt. Tökéletes művészi kompozíciók ezek, melyek egy olyan világba csöppentik a szemlélődőt, melyben szeretne egy kicsit elveszni és bolyongani.

Ha kíváncsi vagy a kissé szürreliális, ugyanakkor csodás képekre, lapozd végig galériánkat!

Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Forrás: Jovana Rikalo Photography
1 / 20
Őrületes képeken elevenedik meg egyszerre a múlt, a jelen és a jövő: fotókhttp://www.life.hu/kult/20180924-lenyugozo-kepeken-elevenedik-meg-egyszerre-a-mult-a-jelen-es-a-jovo-fotok.htmlVan egy fotós, akinek munkáit a humor épp úgy átszövi, mint a fájdalmas irónia. Képeire messze sem elegendő csupán ránézni, látni kell őket. A most következők java része a „múlt, jelen, jövő" hármasát érzékelteti egyetlen fotón, olyan döbbenetes erővel, hogy elsőre minden részlet fel sem fogható KultOrigoElhunyt Paul John Vasquez, a Kemény motorosok színésze: szívroham végzett velehttp://www.life.hu/kult/20180926-elhunyt-paul-john-vasquez-a-kemeny-motorosok-szinesze.htmlNagyon fiatalon, mindössze 48 éven távozott az élők sorából Paul John Vasquez, aki a Kemény motorosok mellett számos más sorozatban is szerepelt. Kult--Az egyiptomiak ősi szerelmi varázsigéjét fejthették meghttp://www.life.hu/kult/20180925-az-egyiptomiak-osi-szerelmi-varazsigejet-fejthettek-meg.htmlEgy 1300 éves papiruszon talált szerelmi varázsigét fejthettek meg a Strasbourgi Egyetem. Kult--Will Smith 50 éves: Hollywood sikergyárosának legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180924-will-smith-50-eves.htmlMa ünnepli jubileumi, félszázadik születésnapját Hollywood egyik első számú férfisztárja, aki zenészként, szórakoztató sikerfilmek főszereplőjeként és komoly alakítások révén is az élvonalban töltötte az egész karrierjét. A jeles alkalomból felelevenítettük ennek a pályának a legfőbb állomásait. Kult--Vastapssal, könnyekkel, meglepetésekkel érkeztek a Csengetett, Mylord? szereplőihttp://www.life.hu/kult/20180924-vastapssal-konnyekkel-meglepetesekkel-erkeztek-a-csengetett-mylord-szereploi.htmlSzinkronhangjaikkal is találkozhattak a Csengetett, Mylord? című sorozat szereplői a budapesti közönségtalálkozón. A rendezvény, amelyet 800 rajongó lelkesedése és az önkéntes szervezők elszántsága hozott létre, minden képzeletet felülmúlt. A sorozat 5 szereplője és videoüzenetek hozták el az eufóriát a terembe. A színészek egy-egy titokkal még egymást is meglepték. Csere Ágnes, Rose magyar hangja pedig egyedül a Life.hu-nak árulta el, milyen volt először találkozni azzal, akinek a hangját kölcsönözte. KultOrigoElhunyt Gary Kurtz, az első Csillagok háborúja-filmek Oscar-jelölt producerehttp://www.life.hu/kult/20180925-elhunyt-gary-kurtz-az-elso-csillagok-haborujafilmek-oscarjelolt-producere.htmlElhunyt 78 évesen Gary Kurtz, az első két Star Wars-film producere, aki a hetvenes évek elejétől dolgozott együtt George Lucasszal. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.