5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod októberben

film mozi október
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát október ajánlott filmjei és sorozatai!

Csillag születik (A Star is Born) hazai mozis premier: 10.04.

A sztori nem új: egy feltörekvő, tündöklően tehetséges fiatal énekesnő és egy levitézlett, alkoholizmussal küzdő egykori sztár mentori és szerelmi kapcsolata, aminek a végén létrejön a címben jelzett esemény. A sztori olyannyira nem új, hogy ez már a negyedik remake ebből a történetből, de mégis kiválóan működik, köszönhetően a főszerepet is játszó Bradley Cooper értő (és első!) rendezésének, valamint Lady Gaga hangjának és játékának, aki méltó tud lenni a filmben az olyan nagy elődökhöz, mint Judy Garland és Barbra Streisand.

The Walking Dead 9. évad hazai tévés premier: 10.08. (RTL Spike)

Immár kilencedik alkalommal kezdődnek újra a zombiapokalipszis után túlélni próbáló kis csapat kalandjai, amelyekből az évek során igazi márkanév, melléksorozatokat is szállító népszerű franchise vált. Ez az évad pedig a sokszor hullámzó színvonal ellenére is minden bizonnyal újra nagyon sokakat fog érdekelni, ugyanis idén bizonyosan távozik a sorozat eddigi főhőse, Rick a történetből. Már csak az a kérdés, hogyan?

A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) hazai mozis premier: 10.11.

A magyar történelem eseményei egy külső és különleges nézőpontból: az 1956-os forradalom utóéletének egyik megindító pillanatát jelentette az, amikor az akkori NDK-ban egy középiskola végzős diákja a szivárgó valódi és álhírek hatására tiltakozásba kezdtek, szembekerülve ezzel a fennálló rendszerrel. A valódi eseményekre alapuló film pedig különösen érdekes látnivaló, nem csak a történelem iránt érdeklődőknek.

Az első ember (First Man) hazai mozis premier: 10.18.

A címben jelzett első ember nem más, mint Neil Armstrong, aki minden földlakó közül először lépett a Holdra 1969-ben. Hogy milyen hosszú út vezetett idáig az ő személyes életében és a NASA berkein belül is, arról szól ez a film — méghozzá Ryan Gosling főszereplésével, és a mindkét eddigi filmjével (Whiplash, Kaliforniai álom) szenzációt okozó ifjú rendezőzseni, Damien Chazalle dirigálásában.

A bűnös (Den skyldige) hazai mozis premier: 10.25.

Egyetlen szoba a helyszíne egész végig ennek a különleges dán filmnek, mégis sokkal izgalmasabb a története, mint a mozikban látható akciófilmek többségének. Az a szoba ugyanis egy rendőrségi segélyhívásokat fogadó munkahely, ebben a történetben pedig egy olyan ügy kapcsán érkezik segélyhívás, aminek telefonon keresztüli menedzselése is maga egy pszichothriller. Ami ráadásul alaposan meg is tud lepni minket többször, és ami nem csak a hívók életét változtatja meg.

A történelem leghíresebb esküvői – Viktória királynő és az első fehér menyasszonyi ruhahttp://www.life.hu/kult/20181003-viktoria-kiralyno-albert-herceg-es-az-elso-feher-menyasszonyi-ruha.htmlSorozatunkban felelevenítjük minden idők legnevezetesebb, legkülönlegesebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó esküvőinek történetét — a régmúlttól egészen napjainkig. A mostani részben egy angol királynő és az ő szokatlan, divatteremtő menyasszonyi ruhája játssza a főszerepet. KultOrigoNincs édesebb, mint a női bosszú: amikor a gyengébb nem visszavághttp://www.life.hu/kult/20181001-noi-bosszu-filmek.htmlMár látható a hazai mozikban a Peppermint: A bosszú angyala című film, amiben a családja megölése után Jennifer Garner képezi ki magát egyszemélyes igazságosztó kommandóvá, hogy így álljon bosszút. Listára gyűjtöttük a legemlékezetesebb elődeit a mozivászonról. KultOrigo23 érdekesség Mr. Beanről, azaz Rowan Atkinsonról http://www.life.hu/kult/20180924-erdekessegek-rowan-atkinson-mr-bean-szerepeirol-a-johnny-english-film-kapcsan.htmlMár látható a hazai mozikban a Johnny English újra lecsap, amiben az egyik leghíresebb brit komikus ismét egy parodisztikus szuperkém szmokingjába bújik - ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet Rowan „Mr. Bean" Atkinsonról. KultOrigoÍgy készül a teniszlabda: döbbenetes videóhttp://www.life.hu/kult/20180919-igy-keszul-a-teniszlabda-a-us-open-teniszbajnoksagra.htmlTudtad, hogyan készül a teniszlabad? És a chips, amit esténként a tévé előtt majszolsz el? Hogyan készülnek a ma oly divatos fehérjeporok és a gumicukor? Ha mindez téged is érdekel, most figyelj! KultOrigo5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod szeptemberbenhttp://www.life.hu/kult/20180917-5-film-es-sorozat-amit-vetek-lenne-kihagynod-szeptemberben.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát az ősz kezdetének ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoA történelem legnagyobb szexbotrányai: Bill Clinton és az a bizonyos szaxihttp://www.life.hu/kult/20180910-bill-clinton-es-monica-lewinsky-a-tortenelem-legnagyobb-szexbotranyai-kozott.htmlÚj cikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán és polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. Az ötödik részben bekukkantunk az Ovális Irodába, ahol a 20. század tán legnevezetesebb orális együttléte esett meg, komoly következményekkel. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.