Tenor vagy bariton? Freddie Mercury hangjának titkát kutatják

hangterjedelem Queen Freddie Mercury bariton hang tenor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint 3 oktáv volt a Queen együttes egykori frontembere, Freddie Mercury hangjának terjedelme. Hangjának azonban volt még egy érdekessége, amely most a kutatók figyelmét is felkeltette.

Emberek millióit ejtette rabul Freddie Mercury hangja. A Queen együttes egykori frontembere több mint 3 oktávot volt képes kiénekelni, ám a tudósokat nem ez ejtette zavarba.

Köztudott, hogy Mercury hangja tenor volt, ám nem akkor, amikor beszélt. A Science Focus cikke szerint kutatók az énekessel készült interjúkat elemeztek, amelyekből kiderült, hogy a beszédhangja nem tenor, hanem bariton volt. Úgy vélik, hogy ezt a váltást csak nagyon sok gyakorlással tudta elérni, sőt úgy tűnik, hogy a gégéje mozgását is tudta ehhez valamilyen módon igazítani.

Freddie Mercury elképesztő dolgokra volt képes a hangjával Forrás: Collection Christophel/© GK Films / New Regency Pictures / Queen Films Ltd/Gk Films / New Regency Pictures

Így búcsúztak a világ filmművészetének nagyságai és sztárjai Bernardo Bertoluccitólhttp://www.life.hu/kult/20181208-bernardo-bertolucci-filmrendezotol-a-vilag-filmmuveszetenek-nagysagai-es-sztarjai-bucsuztak-romaban.htmlA világ filmművészetének nagyságai, rendezők, filmsztárok búcsúztak csütörtök este az Oscar-díjas olasz filmrendezőtől, Bernardo Bertoluccitól a római Argentína Színházban. Kult--Meghalt Pete Shelley, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekesehttp://www.life.hu/kult/20181208-elhunyt-pete-shelley-az-ikonikus-brit-punkzenekar-a-buzzcocks-dalszerzogitarosenekese.html63 éves korában elhunyt Pete Shelley, az ikonikus brit punkzenekar, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekese. A zenész az utolsó éveiben a feleségével annak szülőhazájában, Észtországban élt, és ott halt meg csütörtökön, a hírek szerint szívrohamban. KultA 11:11 jelenség: ezt üzeni az univerzum, ha folyton ismétlődő számokba ütközölhttp://www.life.hu/kult/20181206-a-1111-jelenseg-ezt-uzeni-az-univerzum-ha-folyton-ismetlodo-szamokba-utkozol.htmlElőfordult már veled, hogy az órára pillantva 11:11 villogott rád vissza? Hogy már többször te voltál egy poszt 22. lájkolója, és gyakran futsz bele a 33, 44, 55... számsorokba az autók rendszámtábláján, illetve a telefon- vagy bankszámlaszámok között? Ezek a mesterszámok. Akik a 11:11 jelenséget rendszeresen megtapasztalják, általában hisznek abban, hogy az univerzum segítségként küldi ezeket a jeleket. Ezek a szinkronicitások az életünk fordulópontjain általában felerősödnek, amelyekkel az univerzum azt üzeni, hogy jó úton járunk. Ezeket a jeleket viszont csak azok veszik észre, akik meg tudják élni a pillanatokat, és nyitottak az univerzum által küldött üzenetek befogadására. KultOrigoEgyedi Artúr rejtélyes halála - A mosdóra akasztva találták meg a versenyistállósthttp://www.life.hu/kult/20181206-egyedi-artur-rejtelyes-halala.htmlKözel száz évvel ezelőtt az egész ország egy krimibe illő esetről beszélt. Szokatlan körülmények között találtak rá az Egyedpusztán lévő uradalom 67 éves urára. Már a ravatalon feküdt Egyedi Artúr a szerettei gyűrűjében, amikor a detektívek ellepték a Kerepesi temetőt és lefoglalták a testét. Hiába ámultak és kiabálták a rokonok, hogy ez kegyeletsértés, a törvénynek engedelmeskedniük kellett. KultOrigoKeira Knightley leszbikus csókot vált Eleanor Tomlinson színésznővelhttp://www.life.hu/kult/20181207-keira-knightley-leszbikus-csokot-valt-eleanor-tomlinson-szinesznovel.htmlKeira Knightley forró csókot vált Eleanor Tomlinson színésznővel a legújabb filmjében. KultOrigoAz Y generáció paródiáját mutatják be egy diszkóvideóklipbenhttp://www.life.hu/kult/20181206-az-ygeneracio-parodiajat-mutatjak-be-egy-diszko-videoklipben.htmlEmlékszel még a 2000-es évek hatalmas bulijaira minden furcsaságukkal együtt? Éppen ennek bemutatására készült egy remek paródia-videóklip. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.