A szilveszteri zajcsapás ősi szokás: az egészség, a szerencse és a gazdagság eléréséhez kötődik

Forrás: Shutterstock -
szilveszter Újév
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szilveszteri zajcsapás ősi szokás, amely a néphit szerint távol tartja a gonosz, ártó hatalmakat az új évtől - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn.

A szakértő kifejtette, az év első napjához kapcsolódó valamennyi szokás az egészség, a szerencse és a gazdagság eléréséhez kötődik. Felelevenítette, az emberek régen házról házra járva köszöntötték egymást január 1-jén, és úgy tartották, ezen a napon nem szabad semmit kiadni a házból, továbbá tartózkodni kell a veszekedéstől, hogy az egész év kedvességgel, szeretetben teljen.
Tátrai Zsuzsanna megjegyezte, mára e hagyományok többségét már nem követik, leginkább az ételfogyasztásra vonatkozó szokások maradtak fent. Emlékeztetett, újévkor azért szokás lencsét, továbbá mákos és diós bejglit enni, mert azok a gazdagságot jelképezik. Emellett ajánlott a disznóhús fogyasztása is, mivel az a hiedelem szerint segít kitúrni a szerencsét, halat és baromfit enni ugyanakkor nem ajánlott, mivel azzal elúszhat, vagy elszállhat a szerencse - tette hozzá.

Forrás: shutterstock.com

Másfél órával a kezdés előtt mondta le fellépését Miskolcon Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20181231-masfel-oraval-a-kezdes-elott-mondta-le-fellepeset-miskolcon-curtis-zenesz.htmlA Stamp Club Miskolc a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, ahol elnézést kértek mindenkitől, akik tegnap Curtis fellépését várták.TV + Sztárok--ValóVilág9: Greg lett a kiválasztotthttp://www.life.hu/sztarok/20181231-valovilag9-greg-lett-a-kivalasztott.htmlVasárnap este szavaztak a villalakók, kit nem szeretnének a továbbiakban a játékban látni. TV + SztárokOrigoÖngyilkos lett Jamie-Leigh Hudson énekesnőhttp://www.life.hu/sztarok/20181231-ongyilkos-lett-jamieleigh-hudson-enekesno-18-eves-volt.htmlLevetette magát egy felüljáróról a 18 éves Jamie-Leigh Hudson. A fiatal lányt nagy tehetségű énekesnőnek tartották, halála előtt kapott lehetőséget a brit X-Factorban is. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.