98 éves lett a legidősebb olimpiai bajnokunk, Keleti Ágnes

Forrás: Mokka -
Keleti Ágnes olimpiai bajnok tornász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes január 9-én töltötte be a 98. életévét, vidámsága és humorérzéke pedig még mindig a régi. 

Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója és ötszörös olimpiai bajnok tornász. A magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, de személyisége nemcsak az elképesztő eredményei miatt érdekes, hanem jó humorérzéke miatt is.

98 éves lett a legidősebb olimpiai bajnokunk, Keleti Ágnes Forrás: Mokka

A Mokka riportere személyesen köszöntötte fel a világ legidősebb olimpiai aranyérmesét, Keleti Ágnes pedig azzal viccelődött, hogy jobban szeretné, ha a másik oldalról venné a kamera, mert az a profilja az előnyösebb. Az egykori tornász ezután dalra fakadt, majd azt is megmutatta, hogy még mindig a feje fölé tudja emelni a lábát. Isten éltesse!

Bálint gazda, azaz dr. Bálint György kertészmérnök az idén ünnepli a 100. születésnapjáthttp://www.life.hu/kult/20190109-balint-gazda-azaz-dr-balint-gyorgy-kerteszmernok-iden-unnepli-100-szuletesnapjat.htmlA legtöbben csak Bálint gazdaként emlegetik dr. Bálint György kertészmérnököt, aki az idén ünnepli a 100. születésnapját. A közösségi oldalát, ahol kertészeti és növényvédelmi tanácsokat ad, több mint 400 ezren követik. KultOrigoElhunyt William Morgan Sheppard, a Star Trek színészehttp://www.life.hu/kult/20190109-elhunyt-william-morgan-sheppard-a-star-trek-szinesze.htmlNyolcvanhat éves korában örökre lehunyta a szemét a Star Trek és a Ki vagy, doki? színésze, William Morgan Sheppard. Családja jelentette be a hírt. Kult--Felhők, sütemények, zöldségek: dolgok, amik másnak tűnnek, mint amik valójábanhttp://www.life.hu/kult/20190108-felhok-sutemenyek-zoldsegek-dolgok-amik-masnak-tunnek-mint-amik-valojaban.htmlVicces helyzeteket produkál az élet. Főleg, amikor a tárgyak kicsit más, szinte emberi arcukat mutatják. Íme, a legmegtévesztőbb optikai csalódások. KultOrigo5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod januárbanhttp://www.life.hu/kult/20190107-ot-film-es-sorozat-amit-vetek-lenne-kihagynod-januarban.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amelyeket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát az új év első hónapjának ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoBaló György bejelentette: felfüggesztik a műsoráthttp://www.life.hu/kult/20190108-balo-gyorgy-bejelentette-felfuggesztik-a-musorat.htmlFelfüggesztik január 8-tól Baló György műsorát az RTL Klubon. A hírt a műsorvezető maga jelentette be. Kult--Golden Globe: Lady Gaga és Bradley Cooper is a díjátadók között lesz a vasárnap esti gálánhttp://www.life.hu/kult/20190105-golden-globe-lady-gaga-es-bradley-cooper-is-a-dijatadok-kozott-lesz-a-vasarnap-esti-galan.htmlLady Gaga, Harrison Ford, Emma Stone és Bradley Cooper is a díjátadók között lesz a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének (HFPA) Golden Globe-gáláján, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeznek meg a Los Angeles-i Beverly Hilton szállóban. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.