Több mint 50 év után hívtak elő egy fiókban rejtőző Beatles-negatívot

negatív fotó Beatles fiók
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint 50 év után hívtak elő egy fiókban rejtőző Beatles-negatívot, a koncertfotó Great Yarmouthban készült 1963 júliusában - írja a BBC hírportálja.

A fotós el akarta dobni a negatívot, de asszisztense, az akkor 17 éves Peter Harrison hazavitte, hogy otthon előhívja. Ötvenöt évvel később a fiókjából került elő a film, melyet végül a fia hívott elő. Az eddig sosem látott, szemcsés, fekete-fehér képen a zenekar egy színpadon játszik.

Ez a kép került elő 50 év után a fotós fiókjából Forrás: Origo


A 75 éves Harrison elmondta, jó volt végül látni az elfelejtett fotót.
"Sose jutottam hozzá, hogy előhívjam, a fiókban őrizgettem, hogy talán egyszer érdekelhet még valakit" - tette hozzá. Csak akkor jutott eszébe, amikor a fia, Richard elvégzett egy tanfolyamot a fekete-fehér fotózásról, odaadta neki a negatívot, hátha örül neki.

A felvételt a Fisher fotóstúdió egy profi fényképésze készítette, amikor a Beatles a város ABC nevű mozijának színpadán lépett fel három másik együttes - a Freddie Starr and the Midnighters, a Kestrels és a Trebletones - társaságában.

MÁS-filmek Valentin napra, avagy LMBTQ szerelmek a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20190214-masfilmek-valentin-napra-avagy-lmbtq-szerelmek-a-filmvasznon.htmlAz LMBTQ közösség nincs könnyű helyzetben, ha a Valentin-napi összebújós filmezés kerül szóba. Bár készülnek az ő életükbe csöppenő alkotások is, de messze sem olyan számban, hogy hirtelen elő tudjanak húzni egyet egy spontán otthoni mozizós estéhez. De ne rekesszük ki a heteroszexuálisokat sem, hiszen a következő filmeket nekik is meleg szívvel ajánljuk. KultOrigoRomantikus filmek Valentin-naprahttp://www.life.hu/kult/20190214-romantikus-filmek-valentin-napra.htmlNem feltétlenül kell elmenni otthonról ahhoz, hogy romantikus hangulatot teremtsünk. Egy otthon elköltött vacsora, és egy romantikus film sokkal meghittebb lehet, mint az ilyenkor zsúfolt éttermek. Ajánlunk néhány filmet a vacsi utáni összebújáshoz a kanapén: ezekkel nem lőhetsz mellé. KultOrigoOscar-díj: a tiltakozások ellenére sem változtat időspóroló döntésén a filmakadémia http://www.life.hu/kult/20190214-oscardij-a-tiltakozasok-ellenere-sem-valtoztat-idosporolo-dontesen-a-filmakademia-1.htmlAz operatőrök, majd prominens filmesek, Oscar-díjas vagy a díjra jelölt alkotók tiltakozása és nyílt levele sem változtat az amerikai filmakadémia azon döntésén, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt. KultOrigoProgramajánló: február közepérehttp://www.life.hu/kult/20190213-programajanlo-februar-kozepere.htmlItt a farsang, áll a bál... De mehetsz böllértalálkozóra is. Vagy színházba. Mindegy hogy döntesz, biztosan megtalálod a számításodat. Válogass a számos programajánlat közül kedvedre! KultOrigoDobó Kata rendezőként debütált: a feladat nehézségeiről mesélt - Videóhttp://www.life.hu/kult/20190214-dobo-kata-rendezokent-debutalt-a-feladat-nehezsegeirol-meselt.htmlElőször ült rendezői székbe Dobó Kata, tapasztalatairól és a feladat nehézségéről mesélt. KultFotó: Szabó Gábor - Origo100 éve született Komlós Juci, a Szomszédok Lenke nénijehttp://www.life.hu/kult/20190212-100-eve-szuletett-komlos-juci-a-szomszedok-lenke-nenije.htmlEgy ország érezte a saját nagymamájának a Szomszédok című sorozat Lenke nénijét, azaz Komlós Jucit. A Nemzet Színésze február 10-én ünnepelte volna 100. születésnapját. Kult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.