segítségnyújtás hajléktalan udvariasság jobb ember leszek kampány 2019 Jobbemberleszek segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két kihíváson már túl vagyunk a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmával. Januárban mindennap kimondtuk, hogy szeretlek, februárban pedig dicséretekkel és kedves szavakkal halmoztuk el szeretteinket. A márciusi kihívás a segítség jegyében telik majd. Szeretnénk, ha mindennap önzetlenül segítenénk valakinek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mutatjuk, mit tehetsz azért, hogy örömteli legyen a március.

Jó érzés segíteni, ugye? Odaadni az ebéded maradékát valakinek, akinek nincs mit ennie, rendelkezni az adód 1 százalékáról, felvenni valaki sálját, amikor leejtette a bevásárlóközpontban. De az is jó érzés lehet, ha kinyitod valakinek az ajtót, segítesz egy idős hölgynek vagy úrnak átkelni az úttesten, segíteni a bevásárlásban, és biztosan a kollégáid is hálásak lesznek, ha elintézel helyettük egy telefont. Mozgasd meg a fantáziádat, hiszen a segítségnyújtás olyan sokféle lehet! Akár azt is megteheted, hogy főzöl a kollégáidnak egy finom ebédet a hónap egyik napján.

Egy apró gesztus, egy kis figyelmesség is szebbé teheti valaki napját Forrás: Shutterstock

A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalma márciusban a segítségnyújtásra szeretné felhívni a figyelmet. Ilyenkor nem kell feltétlen nagy dolgokra, hatalmas anyagi áldozatot követelő tettekre gondolni. Egy apró gesztus, egy kis figyelmesség is szebbé teheti valaki napját. A viszonzás pedig nem marad el, te is jobban érzed majd magad, ha tudod, hogy jót cselekedtél.

A mozgalom egész évben tart majd, minden hónapban más és más kihívással készülünk olvasóinknak. Januárban mindennap kimondtuk valakinek a bűvös szót: szeretlek. Februárban pedig mindennap megdicsértünk valakit, és kedves dolgokat mondtunk valakinek. A kihívásokat a szerkesztőség tagjai is teljesítik, a hónap végén pedig egy-egy munkatársunk számol be tapasztalatairól.

A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalma márciusban a segítségnyújtásra szeretné felhívni a figyelmet Forrás: Shutterstock

Ha szeretnéd elolvasni, milyen kihívásokra számíthatsz még az évben, akkor kattints ide. Ha szeretnéd elolvasni, hogyan sikerült főszerkesztőnknek a januári kihívás, akkor ide kattintva elolvashatod, a februári feladatról készült beszámolót pedig itt.

Ha csatlakoznál a Facebook-csoportunkhoz, ahol motiválhatjuk egymást, megoszthatjuk tapasztalatainkat, akkor nincs más dolgod, mint ide kattintani. Teljesítsd velünk a márciusi kihívást: segíts valakinek mindennap!

Szexik és talpraesettek: ennyit változtak az évek alatt a Bond-lányokhttp://www.life.hu/kult/20190228-szexik-es-talpraesettek-ennyit-valtoztak-az-evek-alatt-a-bondlanyok.htmlA nők inkább a mindenkori James Bondért, a férfiak pedig a Bond-lányokért rajongtak. Az évek alatt számos hölgy ostromolta a 007-est, most megmutatjuk, mennyit változtak az elmúlt időben. KultOrigoJobb ember leszek!: ilyen volt egy egész hónap a dicséret jegyébenhttp://www.life.hu/kult/20190228-jobb-ember-leszek-ilyen-volt-egy-egesz-honap-a-dicseret-jegyeben.htmlA bank diszpécsere, a kolléganők és a közeli barátok is kaptak tőlem dicséretet februárban. Akadtak nehézségeim, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, felveszem a kesztyűt. Úgy vélem, megérte, bár erről lehet, hogy a dicséretben részesülőket kellene inkább megkérdezni. De lássuk, hogyan teljesítettem én a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívását, amelynek a középpontjában a dicséret állt. KultOrigoGyászolják a Jóban Rosszban színészei az elhunyt Demjén Gyöngyvérthttp://www.life.hu/kult/20190228-gyaszoljak-a-joban-rosszban-szineszei-az-elhunyt-demjen-gyongyvert.html78 évesen távozott az élők sorából Demjén Gyöngyvér Jászai Mari-díjas színésznő, akit a Jóban Rosszban című sorozatban is láthattak a nézők. Kolléganője, Madár Vera zokogva emlékezett meg róla. Kult--Rákos megbetegedés miatt elhunyt Andy Anderson, a Cure zenekar egykori dobosahttp://www.life.hu/kult/20190228-rakos-megbetegedes-miatt-elhunyt-andy-anderson-a-cure-zenekar-egykori-dobosa.html68 évesen elhunyt a Cure együttes egykori dobosa, Andy Anderson. A legendás zenész négyes stádiumú rákkal küzdött. Kult--David Hasselhoff visszahozza a Knight Riderthttp://www.life.hu/kult/20190227-david-hasselhoff-visszahozhatja-a-knight-ridert.htmlMagyarországon is sokak kedvence volt a beszélő autó, KITT, aki mindig Michael Knight, azaz David Hasselhoff segítségére sietett. Most újra képernyőre kerülhet a legendás sorozat, a Knight Rider. Kult--Emléktáblát avattak a mentőállomáson a Szomszédok című sorozat tiszteletérehttp://www.life.hu/kult/20190227-emlektablat-avattak-a-mentoallomason-a-szomszedok-cimu-sorozat-tiszteletere.htmlDr. Mágenheim Ádám újra a mentőállomáson szédítette csinos munkatársnőit. Emléket állítottak ugyanis a Szomszédok című sorozatnak, amely 13 éven keresztül népszerűsítette és mutatta be a mentők munkáját. Kulka János, Malek Andrea és Simorjay Emese is részt vett Horváth Ádám rendezővel együtt a Markó utcai mentőállomáson rendezett táblaavatáson. Az eseményen Simorjay Emese idézte fel a Life.hu-nak a sorozattal kapcsolatos emlékeit. Ő játszotta Évikét, a csinos doktornőt, aki fülig szerelmes volt a Kulka János által megformált Mágenheim doktorba. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.