Elhunyt a Mini zenekar basszusgitárosa, Kunu László

Forrás: Shutterstock -
halál gyász Mini basszusgitáros
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Kunu László, a Mini zenekar basszusgitárosa.

Újabb tragédia rázta meg a Mini és a Kisrákfogó együttesét: elhunyt basszusgitárosuk, Kunu László. A gyászhírt Török Ádám osztotta meg a közösségi oldalán.

Mindez pár nappal azután történt, hogy a 70. életévében elhunyt a Mini zenekar alapítója és szólógitárosa, Czipó Tibor is.

A Blikk azt írja, Kunu László 1979-ben a Dinamitba csábított Németh Alajos helyére érkezett az együttesbe.

Az ikonikus "We Can Do It!" plakát történetehttp://www.life.hu/kult/20190429-az-ikonikus-we-can-do-it-plakat-tortenete-feminizmus-es-gyari-munkasnok.htmlA munka ünnepén fontos megemlékeznünk azokról a nőkről, akik a második világháborúban egyik napról a másikra gyárakban és különböző üzemekben voltak kénytelenek helytállni, méghozzá olyan munkakörökben, amelyeket addig csak férfiak végeztek. Ennek a jelenségnek pedig nem is állíthatna erősebb emléket az a plakát, amelyet szinte mindenki ismer a világon, épp csak más jelentéstartalommal. KultOrigoBorbás Marcsi: "A közönségdíj igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a tradíciók"http://www.life.hu/kult/20190501-borbas-marcsi-az-eleven-husvet-cimu-gasztroangyal-epizod-kozonsegdijat-az-5-magyar-filmheten.htmlA Magyar Filmdíj "óriási igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a vallási, történelmi, kulturális hagyományaink" – mondta Borbás Marcsi műsorvezető annak kapcsán, hogy Az eleven húsvét című Gasztroangyal-epizód közönségdíjat kapott a televíziós forgalmazású alkotások között az 5. Magyar Filmhéten. KultOrigoEzek a legjobb Stephen King-filmekhttp://www.life.hu/kult/20190429-a-ragyogastol-a-remeny-rabjain-at-a-kedvencek-temetojeig-ezek-a-legjobb-stephen-kingfilmek.htmlStephen King kultusza igazi reneszánszát éli: a valaha volt legismertebb és legsikeresebb horroríró műveit korábban is nagy kedvvel adaptálták a filmesek, de az utóbbi időben minden korábbinál sűrűbben érkeznek a King-filmek és King-sorozatok. Most épp a Kedvencek temetője fut a moziban, aminek kapcsán toplistára gyűjtöttük a mi kedvenc filmváltozatainkat Stephen King műveiből. KultOrigoElhunyt Anne Neyland színésznő, aki Elvis Presleyvel is játszott együtthttp://www.life.hu/kult/20190430-elhunyt-anne-neyland-szineszno-aki-elvis-presleyvel-is-jatszott-egyutt.htmlA Jailhouse Rock című filmben játszott együtt Elvis Presley és Anne Neyland. A színésznő a napokban hunyt el 84 éves korában. Kult--Átadták a Magyar Filmdíjakathttp://www.life.hu/kult/20190428-atadtak-a-televizios-forgalmazasu-alkotasok-elismereseit.htmlÁtadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat szombat este Budapesten, a Pesti Vigadóban. Kult--Visszatér a képernyőre Dr. House, azaz Hugh Lauriehttp://www.life.hu/kult/20190425-visszater-a-kepernyore-dr-house-azaz-hugh-laurie.htmlSokan hiányolták a képernyőről Dr. House-t, azaz Hugh Laurie-t. Most visszatér egy vadonatúj sorozattal. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.