Érvénytelenítették az Eurovíziós Dalfesztivál pontjait

Forrás: Getty Images/Vyacheslav Prokofyev/TASS -
érvénytelenítés kultúra Eurovíziós Dalfesztivál ének pont
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas hiba történt a zsűripontok adásakor az Eurovíziós Dalfesztiválon. Érvényteleníteni kellett a pontokat, ez pedig az eredményre is hatással van. 

Jon Ola Sand, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója jelentette be közleményében, hogy érvényteleníteni kellett az idei fesztivál pontjait, ugyanis hatalmas hiba történt, amikor a zsűri adta a pontokat – írja a Ripost.

Magyarország színeiben Pápai Joci indult az Eurovíziós Dalfesztiválon Forrás: Getty Images/Vyacheslav Prokofyev/TASS

A hiba sem a győztesre, sem az első négy helyezettre nem volt hatással, ám a többieknél korrigálni kellett. A hibát a jelek szerint Fehéroroszország vétette. Az általuk legjobbnak ítélt 10 produkció helyett a legrosszabb 10 dalt értékelték. Így például Izrael kapott pontot, pedig Máltának kellett volna.

Az új ponttábla szerint Svédország és Norvégia is helyet cserélt, Ciprus javított, és Málta, Albánia, San Marino, Fehéroroszország, Szlovénia, Franciaország és Észtország is más helyre került – írja a lap. A legszomorúbb azonban Észak-Macedónia versenyzője lehet. A döntőben Svédország versenyzett Hollandiával az első helyért, ám a pontok átértékelése után kiderült, hogy előbbi helyett Észak-Macedóniának kellett volna ott állnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.