Ne a dugón bosszankodj, ezeket a műsorokat hallgasd reggelente az autóban!

reggel rádióműsor dugó rádió manna2019 Budapest Manna FM
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A reggeli órák mindenkire másként hatnak. Vannak, akik csupán szeretnék túlélni azt a pár órát, míg eljutnak a munkahelyükre, mások az ébredést követő harmadik percben már tettre készen várják a kihívásokat, és vannak a fokozatosan megébredő, kinyíló típusok. Akár otthon készülődsz, akár autóban ülve araszolsz a dugóban, egy számodra ideális rádióműsorral könnyebben és vidámabban indulhat a napod, függetlenül attól, hogy melyik „reggeli csoportba" tartozol.

Szinte az összes adónak van valamilyen reggeli műsora, mi pedig a változatos tematika és a hallgatói bázis figyelembevételével összeállítottunk belőlük egy listát, hogy könnyebben választhass, vagy épp válthass.

Manna FM 98.6 – Reggeli Manna

A Manna, a budapesti régió új közösségi rádiója, az igényes szórakoztatás mellett szívügyének tartja a szellemi, testi és mentális egészséget, valamint a szemléletformálást. Ennek szellemében a társadalmi, szociális és pszichológiai témák közérthető, könnyen hasznosítható és feldolgozható formában kerülnek terítékre.

A Reggeli Manna csapata – Kaldenecker Anti, Péter Petra és Prekopa Donát – hétköznap reggelenként 6 és 10 óra között várja a hallgatókat egy olyan, közélettel foglalkozó napindítóval, ami könnyed megközelítéssel komolyabb témákat is feldolgoz, így a hallgatók számára egyszerre válik informatívvá és elgondolkodtatóvá.

A rádió küldetése az, hogy pozitív értéket, és harmóniát közvetít. Örömre hangol! – ezt a fő rendező elvet követi a zenei struktúra is, gyakorlatilag minden zenei mű, amely a Manna FM-en elhangzik, felemelő hangulatot sugároz tartalmában vagy hangzásában.

Örömzenével ráadásul most egy szuper nyaralást is nyerhetsz. A játék részleteiért hallgasd a Manna FM-et!

Péter Petra, Prekopa Donát, Rímer Péter és Kaldenecker Anti Forrás: mannafm.hu

MR2 Petőfi Rádió – Talpra magyar

Harsányi Levente és Szabó Győző várja minden hétköznap reggel 6 órától 10-ig izgalmas témákkal a hallgatókat. Az aktuális témákon és a műsorvezetői sziporkázásokon túl az interaktivitás is hatalmas szerephez jut.

Rádió 1 – Balázsék

A reggeli rádiózás ismert arcai, Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri nagy adag humorral és vidámsággal indítják a napot hétköznaponként 6 és 10 között. A műsorból természetesen a hallgatói játékok sem maradhatnak ki.

Sebestyén Balázs, Vadon Jani, Rákóczi Feri Forrás: facebook/Morning Show

Sláger FM – Sláger reggel

Hétköznaponként 6 és 10 óra között egy vidám reggeli műsorral várja a hallgatókat a Sláger Rádió. A fesztelen hangulatra a műsorvezetők, Pordán Petra, Abaházi Csaba, Bárdosi Sándor és Növényi Norbert jelentik a garanciát.

Jazzy Rádió – Millásreggeli

Minden hétköznap reggel 6:45 és 10 óra között indítja a napot négy gazdasági szakember - Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András – közéleti és gazdasági témákkal, melyeket könnyen emészthető formában dolgoznak fel, egyfajta „gazdasági muppet show"-ként. Mindezt pedig jazz-zenei különlegességek egészítik ki.

Millásreggeli Ács Gáborral, Gede Balázzsal, Kántor Endrével és Mihálovits Andrással Forrás: Facebook/Millásreggeli

Bartók Rádió – Muzsikáló reggel

A klasszikus zene kedvelői hétköznap reggel 6-tól 9-ig ébredhetnek Radványi Dorottyával, Bősze Ádámmal vagy Becze Szilviával, akik a Bartók Rádió legjobb felvételei mellett rövid beszélgetésekkel, kulturális programajánlókkal és műveltségi/logikai játékokkal is színesítik a reggeleket.

Mária Rádió – Napindító

A hasonló műsorokból jól ismert hírek, időjárás és hasznos információk mellett élő telefonos interjúkkal, programajánlókkal, imádságokkal, beszélgetésekkel és hallgatói hozzászólásokkal nyújt minőségi reggeleket hétköznaponként 7:05 és 8:25 között.

A gyereknek múzeumban a helye! http://www.life.hu/kult/20190516-a-gyereknek-muzeumban-a-helye-szemelyisegfejlodes-kultura.htmlNéhány évtizeddel ezelőtt a legtöbb múzeum még idegenkedett attól, hogy a szükségesnél gyakrabban tárja szélesre a kapuit a gyerekek előtt. Az örökmozgó, nyüzsgő gyerekek sem lelkesedtek, amikor teremőrök és pedagógusok egyaránt csöndes áhítatot vártak el tőlük. Mára nagyot fordult a világ, és a múzeumok tárt karokkal várják a legkisebbeket is. De mi keresnivalójuk van a gyerekeknek a múzeumokban? Több, mint gondolnád! KultOrigoAz ikonikus "We Can Do It!" plakát történetehttp://www.life.hu/kult/20190429-az-ikonikus-we-can-do-it-plakat-tortenete-feminizmus-es-gyari-munkasnok.htmlA munka ünnepén fontos megemlékeznünk azokról a nőkről, akik a második világháborúban egyik napról a másikra gyárakban és különböző üzemekben voltak kénytelenek helytállni, méghozzá olyan munkakörökben, amelyeket addig csak férfiak végeztek. Ennek a jelenségnek pedig nem is állíthatna erősebb emléket az a plakát, amelyet szinte mindenki ismer a világon, épp csak más jelentéstartalommal. KultOrigoMűveltségi kvíz a család minden tagjánakhttp://www.life.hu/kult/20190312-muveltsegi-kviz-a-csalad-minden-tagjanak-marcius-15-petofi-sandor.htmlMárcius 15-én iskolai, városi és országos szinten is megemlékezünk az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. De mennyire ismerjük jól ennek az időszaknak a főbb eseményeit, szereplőit, valamint a forradalom kiemelkedő alakját, Petőfi Sándort? Kvízünkkel a család apraja-nagyja tesztelheti tudását. A kisiskolásoknak a költő életének főbb állomásait kell felidézniük, a szülők korosztályát a történelmi kérdések szólítják meg, az idősebbek pedig a memoritereknél brillírozhatnak. Kvízre fel! KultOrigoAz emberi jogok története Magyarországonhttp://www.life.hu/kult/20181209-az-emberi-jogok-tortenete-magyarorszagon-ensz-europa-tanacs.htmlAz emberi jogokat az ENSZ Közgyűlése foglalta először össze. Ezek olyan jogokat tartalmaznak, amelyek az emberek közti egyenlőségen alapulnak. Sajnos azonban ezeket magánszemélyek, társaságok, szervezetek, vállalatok, sőt, nemzetek is gyakran figyelmen kívül hagynak – bár a legtöbb állam alkotmányába beépítették már őket. Amennyiben ez a 30 jog minden törvény, szabályzat és erkölcsi tettünk mögött élesen jelen lenne, gyakorlatilag létrejöhetne a világbéke. Ma, az emberi jogok világnapján állj meg pár percre, és olvasd el ezt a rövid összefoglalót, amelyben Magyarország szemüvegén át fogjuk bemutatni a téma legmeghatározóbb történéseit. KultOrigo5 furcsa és érthetetlen világrekordhttp://www.life.hu/kult/20180425-5-furcsa-es-erthetetlen-vilagrekord-guinness-rekord.htmlRekordot dönteni mindig jó érzés. Elsőként meg kell találni azt, amiben kimagasló teljesítményre tehetünk szert, ezáltal képessé válhatunk az adott területen felállítani, megdönteni egy rekordot. Kult--Ritka fotók és történetek II. Erzsébet brit királynő életéből: fotókhttp://www.life.hu/kult/20180209-ritka-fotok-es-tortenetek-ii-erzsebet-brit-kiralyno.htmlA brit királyi család élete nem csak az angolokat, de egész Európát, sőt a világot is lázban tartja. Most összegyűjtöttünk érdekes fotókat és történeteket, melyek főszereplője II. Erzsébet. Ki is ő valójában? Erre keressük a választ. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.