Meghalt Ungvári Tamás író

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Soós Lajos -
Ungvári Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító - tájékoztatta a család az MTI-t.

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Soós Lajos

Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.

Saját halottjának tekinti a főváros Ungvári Tamást

Budapest saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt Ungvári Tamás írót - közölte a főpolgármester az MTI-vel. Tarlós István a közleményben részvétet nyilvánított a családnak is.


A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen.
Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.
Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet. Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A "zsidókérdés" magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul - A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.
Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.

Exkluzív interjú a Lost Frequenciesszelhttp://www.life.hu/kult/20190629-exkluziv-interju-a-lost-frequenciesszel-volt-fesztival.htmlSokadszor zenél Magyarországon a világ 17. helyezett dj-je, Lost Frequencies. Most a Volt Fesztiválon lépett fel, ahol egy exkluzív interjút is adott a Life.hu-nak. Mesélt a slágerek megalkotásáról, de azt is elmondta, ki lenne számára az álompartner.KultOrigoElhunyt Radnai Annamária dramaturg, műfordítóhttp://www.life.hu/kult/20190629-elhunyt-radnai-annamaria-dramaturg-mufordito.htmlHosszan tartó betegség után, 55 éves korában pénteken meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi docens - tudatta a család, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Katona József Színház az MTI-vel.KultOrigoPedro Almodóvárt életműdíjjal tünteti ki a velencei filmfesztiválhttp://www.life.hu/kult/20190614-pedro-almodovart-filmrendezot-eletmudijjal-tunteti-ki-a-velencei-filmfesztival.htmlPedro Almodóvar spanyol filmrendezőt Arany Oroszlán-életműdíjjal tüntetik ki az idei velencei filmfesztiválon - jelentették be pénteken a szervezők.Kult--Minden idők legjobb sorozata lett a Csernobilhttp://www.life.hu/kult/20190605-minden-idok-legjobb-sorozata-lett-csernobil.htmlMár mind az öt rész látható a HBO ötrészes minisorozatából, a Csernobilból. Az 1986-os nukleáris katasztrófát bemutató alkotás lenyűgözte a világot. KultOrigoA Napszállta nyerte el a France Culture diákzsűrijének díját Cannes-banhttp://www.life.hu/kult/20190519-a-napszallta-nyerte-el-a-france-culture-diakzsurijenek-dijat-cannesban.htmlNemes Jeles László Napszállta című filmje nyerte el a France Culture francia kulturális közrádió diákzsűrijének díját, amelyet a 72. cannes-i fesztiválon adtak át vasárnap. KultOrigoMagyar bulin mutatkozott be Tel-Avivban Pápai Jocihttp://www.life.hu/kult/20190512-magyar-bulin-mutatkozott-be-telavivban-papai-joci-eurovizios-dalfesztival.html A magyar kulturális évad keretében szervezett magyar bulin mutatkozott be szombat este Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztivál előtt Tel-Avivban.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.