Elhunyt Szebenyi János fuvolaművész

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
halál művész fuvola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szebenyi János Liszt-díjas fuvolaművész 95 éves korában elhunyt. 

95 éves korában távozott az élők sorából Szebenyi János Liszt-díjas fuvolaművész. A zenész 1924. május 10-én született Budapesten. A Zeneművészeti Főiskolán 1948-ban diplomázott, közben már a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának szólófuvolása volt.

Elhunyt Szebenyi János fuvolaművész Forrás: http://drpatrickomalley.com

Genfben Marcel Moyse, Darmstadtban Severino Gazzelloni mesterkurzusán vett részt. 1948-tól 1957-ig a Magyar Rádió zenekarának, majd 1984-ig az Állami Hangversenyzenekarnak az első fuvolása volt.
1970-től 1990-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. 7 önálló lemeze és 6 CD-je jelent meg. Munkásságáért 1973-ban Liszt Ferenc-díjban, 1987-ben Bartók–Pásztory-díjban részesült, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át. Július 16-án 14 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban – írja az MTI.

Jobb ember leszek! mozgalom: szánj egy kis időt magadra is!http://www.life.hu/kult/20190702-jobb-ember-leszek-mozgalom-szanj-egy-kis-idot-magadra-is.htmlSokszor érzed úgy, hogy a napi teendők sorában nincs egy perced sem magadra? Mikor hallgattál egy kis zenét és táncoltál a szoba közepén? Mikor olvastál utoljára órákon át? A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának júliusi kihívásában most az énidő fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen ha jól érezzük magunkat, másokkal is könnyebb jót cselekedni. KultOrigoAkiknek nem adatik meg a korlátok nélküli élet: hét szívfacsaró film fogyatékos embertársainkrólhttp://www.life.hu/kult/20190630-szivfacsaro-filmek-fogyatekos-embertarsainkrol.htmlJúnius végétől játsszák a hazai mozik a Bajnokok című spanyol filmet, amiben egy mentálisan sérültekből álló kosárlabdacsapat humoros és megható története elevenedik meg. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek a legemlékezetesebben tudtak szólni a testi vagy szellemi fogyatékkal élő emberekről. KultOrigoA színpadon lőtték le az izraeli DJ-t: a helyszínen meghalthttp://www.life.hu/kult/20190701-a-szinpadon-lottek-le-az-izraeli-dj-t-a-helyszinen-meghalt.htmlA DJ a mexikói San Luis Potosi városban lépett fel, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak rá. A helyszínen életét vesztette. Kult--Exkluzív interjút adott LP: ezért szereti Magyarországothttp://www.life.hu/kult/20190630-exkluziv-interjut-adott-lp-ezert-szereti-magyarorszagot.htmlA világ egyik legsikeresebb zeneszerzője, LP a Volt Fesztiválon lépett fel, ahol egy exkluzív interjút is adott a Life.hu-nak. Elmondta, miért olyan kedves emlék számára Magyarország, mint ahogy azt is megtudhatjuk, mit gondolt, amikor Rihannával közösen dolgozhatott. KultOrigoMeghalt Ungvári Tamás íróhttp://www.life.hu/kult/20190629-meghalt-ungvari-tamas-iro-89-eves-volt.htmlÉletének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító - tájékoztatta a család az MTI-t.Kult--Exkluzív interjú Lost Frequenciesszelhttp://www.life.hu/kult/20190629-exkluziv-interju-a-lost-frequenciesszel-volt-fesztival.htmlSokadszor zenél Magyarországon a világ 17. helyezett DJ-je, Lost Frequencies. Most a Volt Fesztiválon lépett fel, ahol egy exkluzív interjút is adott a Life.hu-nak. Mesélt a slágerek megalkotásáról, de azt is elmondta, ki lenne számára az álompartner. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.